Home

  • Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé…
    Posted in: Egyéb

    barsi.2„Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz.” (Bír 2,13)

    Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban.

  • 2013. december 19. – Csütörtök (Lk 1,5-25)
    Posted in: Egyéb

    Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
    Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
    Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
    Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
    Lk 1,5-25

    Elmélkedés

    Advent utolsó napjaihoz közeledve előtérbe kerül az evangéliumokban az öröm, az örvendezés. A Megváltó jövetele az öröm légkörét teremtette meg a világban. Keresztelő János már anyja méhében örvendezve fogadta őt. Mária örvendezve mond igent Isten tervére. Az Üdvözítő jövetele öröm az angyaloknak, akik a szent éjszakán érkezését hírül hozzák, és öröm mindazoknak, akiknek az életébe belép. Jézus örömhírt hoz, az üdvösség örömhírét minden ember számára. Ha az evangélium szerint élünk, Isten is örömét fogja lelni bennünk.

    Egy gyermek születése a legtöbb esetben örömöt hoz a családok életébe. Sajnos előfordul, hogy egy gyermeket nem örömmel várnak, teherként, gondként tekintenek rá. Imádkozzunk, hogy mindenki örömmel fogadja születendő gyermekét, mint Isten ajándékát. S ha él a közelünkben, családunkban olyan személy, aki tragédiaként éli meg, hogy gyermeket vár, segítsük őt! A szülés érzése, az életet adás öröme, az újszülött csodája hála Istennek sokszor szinte rögtön jóra, örömre, boldogságra fordítja a korábbi negatív hozzáállást.

    A karácsony ünnepéhez érkezve egyre jobban fokozódik szívünkben a vágy, hogy találkozzunk Isten egyszülött Fiával, és egyre jobban eltölti szívünket a beteljesült várakozás öröme, a találkozás és az istenlátás öröme, a megváltottság öröme. Örvendezzünk, mert már közeledik üdvösségünk napja! Fogadjuk örömmel Megváltónkat!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó jöjj el Jessze vesszeje,

    rab nemzeteknek fényjele;

    ha szólsz, elnémul földi nagy,

    jöjj, szabadítónk csak te vagy!.

    Eljő, eljő Emmánuel,

    Hogy üdvözüljön Izrael!

    (Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

  • Jónak lenni jó! – Köszönjük!
    Posted in: Egyéb, Magyar Egyházi hírek

    Egy nap a Karitászról: támogatottakról és támogatókról, önkéntesekről és munkatársakról, feladatokról és szolgálatról. Köszönet mindazoknak, akik segítettek a megvalósításban; akik vállalták, hogy egy ország előtt mesélnek életükről és önkénteseinknek, akik bekapcsolódtak az elmúlt hetek munkáiba!

  • Lát téged épp ott, ahol vagy
    Posted in: Egyéb

    alt„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” (Lk 2,8-9)

    Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.

  • 2013. december 18. – Szerda (Mt 1,18-24)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
    Mt 1,18-24

    Elmélkedés

    Szent Máté evangéliumában számos esetben találkozunk a következő kifejezéssel: „mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott,” illetve „beteljesedjék, ami az Írásokban áll.” Máté ugyanis elsősorban a zsidók számára írta le Jézus történetét, s fontosnak tartotta kiemelni számukra, hogy az ószövetségi idők prófétai jövendölései Jézus személyében valósultak meg. Főként Jézus szenvedésével és halálával kapcsolatban jelentős ez az utalás, de az Úr születésénél is előfordul. Szent Máté Jézus születésénél azt akarja hangsúlyozni, hogy minden Isten tervei szerint történik. A próféták, akik Isten ígéreteit közvetítették, előre megjövendölték a Megváltó érkezését, most pedig beteljesednek ezek az ígéretek.

    Egy jövendölés teljesülése természetesen nem önmagától következik be, s nem is az emberek tevékenységének következménye. Isten tette egykor az ígéreteket és most ő teljesíti be, valósítja meg azokat. Ő irányítja a történéseket, az eseményeket. A mai evangélium szerint József álmában utasítást kap Istentől, hogy vegye feleségül Máriát. Ezt Isten küldöttétől, egy angyaltól tudja meg. Tanulságként megfogalmazhatjuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha aggodalmainkat félretéve hallgatunk Isten küldötteinek szavára, és mindenben úgy cselekszünk, ahogyan Istenünk kéri tőlünk.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj,

    ki cserjelángból szólalál,

    majd kőbe vésted tíz szavad,

    jöjj tárt karokkal jómagad!

    Eljő, eljő Emmánuel,

    Hogy üdvözüljön Izrael!

    (Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

  • Nagybetűs karácsony (2011)
    Posted in: Egyéb

    A Karácsony mindig a szeretet és a hagyományok jegyében telt Trapper Falls-ban. Amikor azonban Dan Reed polgármester középiskolai riválisa, Mitch hazatér 20 év után, úgy néz ki, ez megváltozik. A nagyvárosi ügyvéd megpróbálja a betlehemet elvitetni a városházáról és a „Boldog Karácsony!”-t „Kellemes ünnepek!”-re változtatni. 50 éves hagyományt akar megváltoztatni, ezért Dan és családja a városlakók összefogását kezdeményezi, és rájönnek, mi a valódi oka Mitch visszatérésének.