„Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14,26)
Ha egy misszionárius ezzel az evangéliumi idézettel indítaná igehirdetését a bennszülöttek…
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Mt 8,5-11
Elmélkedés
Jézus nyilvános működésének időszaka alatt mindennapos volt, hogy betegeket hoztak hozzá a gyógyulás reményében. Az evangéliumokban több helyen is találkozunk azzal, hogy tolonganak körülötte az emberek és még messzi vidékekről is elhozzák beteg családtagjaikat, hogy meggyógyuljanak. A gyógyításokkal Jézus jelenvalóvá teszi Isten irgalmát, mivel minden csoda az isteni jóság jele. Minden alkalommal, amikor egy-egy beteget hoznak, s Jézus segítségét kérik, magával a kéréssel kifejezik hitüket az emberek. Hisznek abban, hogy Jézus az ő isteni erejével tud segíteni, hisznek abban, hogy Jézus Isten. A beteg meggyógyításának kérése tehát egyúttal a hit kifejezése is részükről.
A mai evangéliumi történet érdekessége, hogy nem egy zsidó ember, hanem egy pogány katonatiszt kér segítséget, aki a római hadsereg tagja volt. Pogány (nem zsidó) létére kérésével ő is kifejezi hitét Jézus iránt. Kérésében ugyanakkor benne van az udvariasság, a zsidó vallási törvények tisztelete is. A mózesi törvények szerint ugyanis a zsidóknak nem volt szabad belépniük pogány emberek házába. A kafarnaumi római százados ismeri ezt a törvényt, ezért nem is kéri azt, hogy házába betérve tegyen Jézus csodát, hanem így szól: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8,8). Hitét az Úr csodával jutalmazza, meggyógyul a szolga.
Az adventi időben Isten Fia jövetelét várjuk. Nem vagyunk méltók arra, hogy bűnös emberi világunkba belépjen az Isten, de ő mégis eljön. Kérjük őt hittel, hogy világunkba jöjjön, otthonunkba lépjen!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!
A Manila Koncertkórus, akik az idén a Vox Mirabilis vendégei voltak, szintén érintettek a katasztrófában.
Szombat és vasárnap 10 és 19 óra között várják a látogatókat.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mt 24,37-44
Elmélkedés
Gyermekkor
A betlehemi Gyermek, Jézus Krisztus születése karácsonyi ünnepére készülve az advent folyamán figyelmünket irányítsuk a gyermekekre és a gyermekkorra! Többféle nézőpontból tehetjük meg ezt. Ma, az első vasárnapon azzal indítsuk elmélkedésünket, hogy a felnőttek hogyan tekintenek a gyermekekre. Ne semleges szereplőként tegyük ezt, hanem a gyermekekkel foglalkozó személyek, főként a szülők és nevelők helyébe képzelve magunkat. Akinek van gyermeke, vagy tanárként nap mint nap találkozik tanítványaival, könnyen megteszi ezt.
A gyermek idővel felnő. Nem biztos, hogy felnőtté válik az idő múlásával, de biztosan felnő. Ha az életben maradáshoz szükséges legfontosabbakat, a testi fejlődéséhez szükségeseket megkapja, akkor biztosan felnő. Ha értelmi fejlődéséről is gondoskodnak, akkor megtanulja az emberek közti kapcsolatok szabályait és felnőttként a társadalom tagja lesz. Ha lelki fejlődése is cél az évek során, akkor megtanulja, hogy a látható világ kereteinél tovább lásson. Tehát a gyermekkor nem telhet tétlenül. A szülő és a nevelő feladatának érzi, hogy felnevelje a gyermeket, segítse őt felnőtté válni. A nevelés folyamán elsődleges szempontot kap a jövő. „Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezik rokonok és barátok, idegenek és ismeretlenek a gyermektől, s helyettük általában az őt nevelő szülő válaszol, hiszen ő tudja, hogy mivé neveli gyermekét. Sok ember gyermekkorát és talán egész életét keseríti meg, ha a szülők saját egykori kudarcaikat, sikertelenségeiket felejteni szándékozván gyermekükben akarják megvalósítani álmaikat.
Az adventi időszakban egy gyermek születését várjuk. Mi lesz ebből a gyermekből? – kérdezzük. Mi lesz belőle, ha felnő? Ő is ács lesz, mint nevelőapja Szent József, aki mellett felnő s megtanulja a becsületes munkát? Vagy talán a Galileai-tó mellé költözik és halásznak áll, mint oly sokan azon a vidéken? Vagy szántóvető ember lesz? Esetleg nyájra vigyázó pásztor? Talán uralkodó lesz? Az evangéliumok nem jegyzik le, hogy Máriának vagy Józsefnek konkrét elképzelése lett volna Jézus jövőjét illetően. Nem tervezgették, melyik híres tanító mellé küldik majd tanulni. Nem irányították életét egy bizonyos mesterség felé. Mindez nem hiba részükről, nem a nevelési szándék hiánya. Inkább annak elfogadásáról van szó, hogy az idő múlásával majd kiderül, milyen szándéka van Istennek a gyermekkel.
A mai vasárnap evangéliumában Szent Máté írásából azt a részletet olvassuk, amely Krisztus második eljöveteléről szól. Tehát egy jövőbeli eseményről, amelynek idejét előre senki nem tudhatja. Jézus arra figyelmeztet, hogy szüntelenül álljunk készen érkezésére, mert ez bármelyik napon bekövetkezhet. Ezt mondja: „Legyetek készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok” (Mt 24,44).
Az advent a múltat, a jelent és a jövőt sűríti egybe. Az adventi időszak Jézus 2000 évvel ezelőtti világrajöttét, jelenbeli születését karácsonykor (és mindennap), valamint újbóli eljövetelét az idők végén foglalja egybe. Éppen ezért emlékezés, ünnep és várakozás számunkra ez az idő. Megemlékezünk betlehemi születéséről, örvendezünk újbóli születésének és jelenlétének, és várjuk, hogy a végső időkben mindent újjáteremtsen, benne újjászülessen minden.
Visszatérve a bevezetésben foglaltakhoz, egy kis gondolkodásra kérek mindenkit. Az előttünk álló hét folyamán próbáljuk megfogalmazni, mit gondolunk a gyermek Jézusról? Nem a felnőttről, aki tanít és csodákat tesz. Nem a felnőttről, aki bölcsességével és az igazság kimondásával ámulatba ejt sokakat, s egyúttal ellenségeket szerez magának. Nem a felnőtt Jézusról, aki meghal a kereszten és feltámad. Hanem kifejezetten a gyermek Jézusról. Mit várok Jézus születésétől? Mit ébreszt bennem, milyen cselekedetre indít jövetele? Milyen reményt fűzök születéséhez? Mert minden születés, minden emberi élet kezdete reményt ad az embereknek. Mit gondolok a gyenge, újszülött gyermekről, a kis Jézusról? Mit érzek a pólyába takart, jászolba fektetett gyermek iránt? Mit gondolok az emberré lett, a gyermekké lett Istenről?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Ó, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge, magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember. Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre. Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz. Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt. Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez és a lelki újjászületéshez!
A kiállítás 2014. január 5-ig tekinthető meg, hétfőtől-szombatig: 10-17 óráig, adventi vasárnapokon: 15-18 óráig.
A II. Újszövetség Maraton Székesfehérváron.
Megnyílt az Adventi Udvar székesfehérvári Püspökségen!
Ismét Újszövetség Maraton
A rendkívüli eseményre mindenkit szeretettel várnak.
Pályázat benyújtási határideje:
2013. november 30.
