Battaplébánia

Borival régóta egyetértünk abban, hogy változtatni kéne az életén, ott kéne hagyni a munkahelyét és nem egyszerűen egy másik állást kéne keresnie, hanem végig kéne gondolnia, hogy milyen irányba menjen tovább az élete. 

Ő azonban nem csinál semmit. Miért, kérdeztem nemrég. Hát, várja, hogy Isten megmutassa neki, hogy mit csináljon. Ahogy erről beszélgettünk, kiderült, úgy gondolja, hogy Isten az egész utat meg kell mutassa neki a végeredménnyel együtt. Erre vár. És különben is… hosszan hozza a megdönthetetlen érveket, hogy miért nem lehet az ő helyzetében semmit sem tenni.

Van olyan, hogy ezt Isten tényleg megmutatja a végeredményt és az egész utat, de sokkal gyakoribb – különösen akkor, ha Isten olyanvalahová akar elvinni, amit a jelen állapotunkban nem vagyunk képesek felfogni -, hogy lépésenként vezet minket.

Ha nem látjuk, hogy mit kell tenni, az a leghatékonyabb, ha minden józan ésszel elfogadható irányban elindulunk, minden lehetőséget megragadunk. Amit Isten jónak lát, abban majd támogatni fog minket, amilyen irányban nem akarja, hogy menjünk, arra nem tudunk menni.

Ennyire egyszerű. Mégis sokszor nehéz megtenni. A legfontosabb akadályozó tényező az szokott lenni, hogy itt nyilvánvalóan ki kell adjuk a kontrollt a kezünkből és Istenre kell bízzuk magunkat.

Az ez ellen való tiltakozásunk gyakran abban jelenik meg, hogy el sem indulunk, mert az egész utat akarjuk előre látni (mert  kontrollálni akarjuk Őt, nem merjük rábízni magunkat). Vagy minden lépésnél már úgy gondoljuk, hogy na most már megérkeztünk, ez a végleges, innét nem kell tovább menni.

Az Istentől való függés elleni tiltakozás a legtöbbször azonban talán a pszichoanalítikusok által leírt klasszikus elhárítómechaniznus, a racionalizáció formájában próbál elrejtőzni. A racionalizás során egy érzést, amivel nem szívesen szembesülünk, nem érzésként élünk meg, hanem mintegy a külső valóságot leíró gondolatként fogalmazzuk meg. Nem azt mondom, hogy én nem bízom Isten jóságában és előre akarom látni az utat, különben nem indulok el, hanem rettentő okos érveket találok arra, hogy miért is teljesen reménytelen elindulni bármilyen irányba is. 

A terápiás ülések során  nagyon  okos, nagyon hihető, nagyon racionális, megtámadhatatlan érveléseket szoktam meghallgatni arról, hogy az adott helyzetből miért is nem lehet kilépni, hogy miért nincs annak megoldása. Amikor azonban tisztázzuk, hogy itt valójában arról van szó, hogy bízni kéne Istenben,  s amikor valaki tényleg tud a bizalom mellett dönteni, akkor a semmilyen módon meg nem oldható helyzeteket mégis mindig sikerül a pácienseknek – többnyire nagyon egyszerűen – megoldaniuk.

Ezrek és tízezrek óhaja teljesedik azáltal, hogy napvilágot lát ez az ájtatossági könyvecske. Régen várják már a Máriapócsi Könnyező Szűz tisztelői azt a hathatós áhítatgyakorlatot, melyet e könyvecske tartalmaz. Hiszen annyi a szenvedés, a keserűség, a könny mindig, de különösen most, hogy Mária gyermekei szinte napról-napra a Könnyező Istenanya kegyképe előtt szeretnének térdepelni s oltalomért esedezni.

Bővebben …

Ezrek és tízezrek óhaja teljesedik azáltal, hogy napvilágot lát ez az ájtatossági könyvecske. Régen várják már a Máriapócsi Könnyező Szűz tisztelői azt a hathatós áhítatgyakorlatot, melyet e könyvecske tartalmaz. Hiszen annyi a szenvedés, a keserűség, a könny mindig, de különösen most, hogy Mária gyermekei szinte napról-napra a Könnyező Istenanya kegyképe előtt szeretnének térdepelni s oltalomért esedezni.

Bővebben …

A könyv elektronikus változata

Ez a publikáció az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Jel Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben, az ISBN 978-963-9670-33-4 azonosítóval. Az elektronikus kiadás a Kiadó engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a Kiadóé.

Bővebben …

„Mindennek rendelt ideje van … Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. „ (Préd 3, 4)

Nemrég az egyik terápiás órán Ferenc arról panaszkodott, hogy valahogy meghidegedett a viszonya a felesége iránt.

Bővebben …

„Mindennek rendelt ideje van … Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. „ (Préd 3, 4)

Gyorsan kiderítettük, hogy a régen várt költözésük megmozgatott egy sor régi sérülést benne is és a feleségében is. Egy helyzetben, amikor örömöt várt, egy csomó fájdalom és rossz érte. Ő szeretett volna örülni, ezért ezeket a rossz érzéseket elfojtotta, amelyek azonban természetesen kerülő úton felszínre kerültek és a felesége számára teljesen érthetetlen bántásként jelentek meg, aki egyre mélyebbre taszítva érezve magát, még jobban bántotta őt. Rákerültek egy olyan lejtőre, hogy egyre sértettebbek és egyre bántóbbak lettek egymással. 

Nyilvánvalóvá vált, ha a továbbra is azon igyekszik, hogy fenntartsa a semmi baj, minden rendben érzését, akkor egyre mélyebbre fognak kerülni. Ha azonban elfogadja, hogy most igenis baj van –  most a várt öröm helyett nehézségek jönnek, mert most ahelyett, hogy közösen örülnének, neki kell kihúzni a feleségét abból a gödörből, ahová a régi sérülések újbóli felszakadásával került, ráadásul úgy, hogy a felesége pont ezek miatt a sérülések miatt bántja őt, s ez most nagyon nehéz lesz és nem tudni pontosan meddig tart -, akkor most lehetőségük van arra, hogy elérjenek egy olyan bizalomra, megbocsátásra és érettségre, amit anélkül, hogy ezt végigharcolnák, nem érhetnének el soha.

Ferenc példája nagyon jól mutatja, mennyire fontos, hogy ne akarjunk mindig örülni és jól érezni magunkat, hanem ismerjük fel, hogy most nem a nevetésnek és a szökdelésnek, hanem a sírásnak és jajgatásnak az ideje van. Ha ezt nem tesszük meg, akkor egyre mélyebbre kerülünk a rosszba, ugyanis a rosszból való kijövésnek az az első lépése,  hogy elfogadjuk, Isten most megengedett valami rosszat az életünkben és most az dolgunk, hogy helytálljunk. 

Ez természetesen mindig nehéz. Külön megnehezíti a kultúránk, amelyik azt sugallja, hogy a jó, a megelégedettség, az öröm az a jussunk, ami mindig jár nekünk. Így aztán általában hosszú időt töltünk tagadással, méltatlankodással, csapkodással, és egyre mélyebbre merülünk az örvénybe. 

Nagyon nagy erőt ad azonban, ha valaki tudja, hogy az egész élete, a jó is és a rossz is Isten kezében van, hogy a jó az Ő ajándéka, s az Ő saját jósága miatt bízhatom abban, hogy majd újra meg leszek ajándékozva; ahogy abban is, hogy a nehézségekben soha nem hagy egyedül és  amilyen mértékben megengedte a nehézséget,  legalább olyan mértékben segíteni is fog.

Első nap 

Bővebben …

Első nap 

Bővebben …