Június 27-én, pénteken este 21 órától június 28 szombat reggel 6.30 óráig egész éjszakán át az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánián virrasztást tartanak. Az elmélkedést Székely János Esztergom-budapesti segédpüspök tartja. Immáron 10. alkalommal rendezi meg a plébánia ifjúsága minden nyáron az egész éjszakás imavirrasztást, melyen a résztvevők az idei évben a családokért imádkoznak. „Célunk az, hogy a programmal felhívjuk a figyelmet a családjainkért való imádkozás fontosságára, valamint arra, hogy a család Isten hatalmas ajándéka mindannyiunk számára, melyért nem csak imádkoznunk, hanem napról-napra tennünk is kell. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi társadalmi problémákat érzékelve imádkozzunk azokért a családokért is, amelyek hajótörést szenvedtek.” – fogalmaznak a szervezők. A virrasztás programjában szentségimádások, elmélkedések, imádságok (zsolozsma, rózsafüzér, litánia), zenés áhítat és a központi témát körbejáró előadás is szerepel. A családokért végzett keresztút keretében Veres András szombathelyi megyéspüspök gondolatait elmélkedik át a résztvevők. Az esemény szombat reggel ünnepi szentmisével zárul, melyet Pályi László kanonok-plébános, Újpest díszpolgára mutat be.