Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 1145
Pakisztánban megöltek egy keresztényt, mert ivott egy kútból és megmosta az arcát
„Beszennyezte a kutat” az a pakisztáni katolikus keresztény, aki miután a mezőn dolgozott, egy kútnál megmosta az arcát és ivott a vízből. A kút beszennyezése miatt a helybéliek megölték a…
Egyházi énekeskönyvet szerkeszt a lázadó rock egykori szerelmese, Vedres Csaba zeneszerző
Vedres Csaba zeneszerző, orgonaművész, az After Crying zenekar alapítója, kortárs egyházi művek – így a Miserere című oratórium és a Szent Bernadett-mise – szerzője jelenleg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra…
A Római Kúria lelkigyakorlata Aricciában: Isten hívása meglepetésként ér minket
A hivatás olyan döntés, amely az egyén szívéből indul ki, nem olyasvalami, ami kollektív módon alakul ki. Erről beszélt Pietro Bovati a Római Kúria tagjainak március 2-án, hétfő délután a…
Főpásztori „primícia” Kézdivásárhelyen – Szülővárosában mutatott be szentmisét Kovács Gergely érsek
Kézdivásárhelyről és környékéről, de Sepsiszentgyörgyről, Brassóból is érkeztek zarándokok Kézdivásárhelyre március 1-jén, hogy a kantai Szentháromság-templomban köszöntsék az új főpásztort, Kézdivásárhely szülöttjét, Kovács Gergely gyulafehérvári érseket.
Számít a munkájukra – Esperesekkel találkozott Udvardy György érsek
A február 26-án tartott fórumon az esperesek megismerhették a főpásztor elvárásait és beszámoltak saját tapasztalataikról, véleményükről, ami segítheti a Veszprémi Főegyházmegye hatékony működését.
Isten jegyesei a 21. században – Különleges tanúságtétel a szociális testvérektől az RTL Klubon
Február 25-én került adásba a Szociális Testvérek Társasága budapesti közösségéről készült tévériport, ami azt a kérdést járja körül: miért lesz ma valakiből apáca Magyarországon? A műsorban a házfőnök, a novíciák…
Metropóliai lelkipásztori napot tartottak Máriapócson
Minden év elején lehetőséget kapnak a magyarországi görögkatolikus papok, hogy közösen tervezzék meg az előttük álló esztendő feladatait, várható eseményeit. Idén a lelkipásztori napot február 29-én tartották Máriapócson.
Keresztény és muszlim vallási vezetők közös kezdeményezése a békéért Nigériában
A Nigéria békéjéért tevékenykedő National Interfaith and Religious Organisation for Peace felekezet- és vallásközi szervezet három hétig tartó böjt után érzékenyítő kampányt kezdeményezett a keresztény és muszlim közösségek közötti megbékélés,…
Ferenc pápa beteg, de nem koronavírusos
Ferenc pápát nem fertőzte meg a koronavírus – jelentette kedden az Il Messaggero című olasz lap, a Vatikán szóvivője azonban nem akarta kommentálni az értesülést. A pápa maga jelentette be…
A Munkácsy-trilógia sorsa végleg rendeződött – A Golgota jogilag is a debreceni Déri Múzeumé
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői február 21-én aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály Golgota című festménye a Déri Múzeum kezelésébe került.
