Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 1147
Ászja Bibi: Mindig hittem benne, hogy egyszer szabad leszek
A február végén Párizsban tett látogatásakor adott interjúkban a pakisztáni keresztény asszony azt nyilatkozta, még reménykedik benne, hogy egyszer majd hazatérhet Pakisztánba. Ászja Bibi tíz évet töltött börtönben, elszakítva családjától;…
Sokak szenvedésének helyszíne volt – Emlékezés Kistarcsán, az egykori internálótábor területén
Marton Zsolt püspök, Radnóti Zoltán főrabbi, Eszlényi Ákos evangélikus és Riskó János református lelkész részvételével március 1-jén megemlékezést és engesztelő imaalkalmat szerveztek a Pest megyei Kistarcsán, az egykori internálótábor területén,…
Nem az uralkodók bíbora – Lila árnyalatok
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét tesszük közzé.
Elérkezett az idő – Tóth Tamás a XII. Piuszt érintő levéltári anyag megnyitásáról
Ferenc pápa döntése nyomán a mai naptól, 2020. március 2-ától kutathatóvá válik a Vatikáni Titkos Levéltár XII. Piusz pápaságának idejét érintő anyaga. Aktualitása okán a döntésről, az előkészítő munkáról, a…
Koronavírus: Üresek a szenteltvíztartók számos olaszországi templomban
A koronavírus-fertőzés terjedése elleni óvintézkedésként vatikáni templomokban is kiürítették a szenteltvíztartókat. A járványban jelenleg érintett észak-olaszországi térségekben mindazonáltal a papok a templomok újbóli megnyitásában reménykednek. A Szentszék bejelentette, hogy őszre…
Felemelő szolgálat – Önkéntesek az eucharisztikus kongresszuson és a Passió 2020-on
Ma nagyon nagy szükség van a jóság, a gyengédség és az önzetlen szeretet tanúságtevőire – fogalmazott egyszer Ferenc pápa, amikor önkéntesekkel találkozott. Ezt a szeretetet jelenítik meg azok az emberek,…
Ferenc pápa betegsége miatt nem vesz részt a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatán
Ferenc pápa személyesen jelentette be, hogy megfázás miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a Római Kúria március 1-jén, vasárnap este elkezdődött aricciai nagyböjti lelkigyakorlatán.
Oltáriszentség – Eucharisztia: Életadó úti eledel – Keresztény Tanösvény (25. rész)
Böjte Csaba ferences szerzetes Keresztény Tanösvény címmel negyvenrészes videósorozattal segíti a felkészülést a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A sorozat huszonötödik része Oltáriszentség – Eucharisztia: Életadó úti eledel címmel, március 1-jén…
Mától kutatható a vatikáni levéltár XII. Piusz pápaságát érintő anyaga
Ferenc pápa egy évvel ezelőtt jelentett be, hogy 2020. március 2-tól kutathatóvá válik a Vatikáni Titkos Levéltár – amely tavaly október óta a Vatikáni Apostoli Levéltár nevet viseli – XII.…
Budapestre érkezett Szent Benedek békelángja – Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét
A budapesti Szent István-bazilikában március 1-jén fogadták az Olaszországból érkező lángot, amelyet február 19-én Ferenc pápa áldott meg. Nagyböjt első vasárnapján Erdő Péter bíboros mellett Michael August Blume SVD pápai…
