Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2703
Ferenc pápa Twitter-üzenete január 11-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Megújult a maróci templom
December 17-én, advent harmadik vasárnapján áldották meg a Zala megyei Maróc község felújított templomát.
Jó nekünk itt! – Ülésezett a nagybecskereki zsinat előkészítő bizottsága
Harmadik ülését tartotta a nagybecskereki püspökségen az egyházmegye 2017-től 2020-ig tartó zsinatát koordináló bizottság január 10-én.
Országos koncertet szerveznek a családok évéhez kapcsolódva
A 2018-as évet Magyarország Kormánya a családok évének nyilvánította. Ehhez csatlakozva a Debreceni Kőr Dáma Egyesület egy minden felekezetet megszólító templomi hangversenyt szervez január 14-én 17 órakor.
Kiszabadultak a Nigériában novemberben elrabolt szerzetesnők és novíciák
Ötvenhárom nap fogság után január 6-án, illetve 7-én kiszabadult a Krisztus Eucharisztikus Szíve Szerzetes Intézmény (Sisters of the Eucharistic Heart of Christ) három nővére és három novíciája, akiket november 13-én…
Eszköztámogatást kaptak a Pécsi Egyházmegye hitoktatói
A Pécsi Egyházmegye hitoktatói és nevelési intézményei több mint 31 millió forint értékben pályázhattak oktatást támogató eszközökre. A pályázatok sikerétől függően a katekéták a módszertani segédletek, a szemléltető és aktivitásra…
Másfél évtizede áll az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élén Erdő Péter
Tizenöt évvel ezelőtt, 2003. január 11-én iktatták be esztergom-budapesti érseki hivatalába Erdő Pétert. A bíboros, prímás ebből az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek.
Rómában konferenciasorozatot rendeznek az Európai Unió atyjairól
A római vikariátus három találkozó keretében előadás-sorozatot indít Alcide De Gasperi, Konrad Adenauer és Robert Schuman, az Európai Unió alapítóinak tevékenységéről. A programra január 11-én, 18-án és 25-én kerül sor…
Megújul a szigetszentmiklósi templom
A Szent Piroska görögkatolikus templom munkálatai várhatóan január végére fejeződnek be.
Húszmillióan vettek részt a „Fekete Názáreti” néven ismert Jézus-szobor búcsúünnepén Manilában
Hatalom nélkül születtünk, és halálunk pillanatában sem lesz hatalom a kezünkben, ezért úgy kell élnünk, hogy eszköz legyünk mások élete számára – mondta Luis Antonio G. Tagle bíboros a manilai…