Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3049
A délvidéki magyar megmaradásért zarándokoltak a jubiláló hálósok
A húszéves Délvidéki Háló törökbecsei bogozói július 22-én gyalogos és biciklis zarándoklatot szerveztek, történelmünk és magyarságunk szentélyébe, az aracsi pusztatemplomhoz.
Amikor hívők és keresők áldássá lesznek egymás számára – Pálferis tábor a Balaton mellett
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a pálferis nyári tábort, ezúttal július 17. és 23. között a Balaton partján, Révfülöpön. Az egyhetes közösségi együttlét központi gondolata a megújulás volt.
Az egyedüllétből az együttlétbe – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó október 7-én
2017. október 7-én rendezik meg a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek programjai ez alkalommal az imádság köré szövődnek majd. Az őszi találkozó főelőadását Nagy Bálint SJ, a magyar jezsuita rendtartomány…
Ferenc pápa imádságra szólít – Lekapcsolják a gépekről a gyógyíthatatlan beteg brit kisfiút
Feladják a hónapok óta tartó jogi harcot a súlyos beteg brit kisfiú, Charlie Gard szülei – közölte július 24-én ügyvédjük, Grant Armstrong. Ferenc pápa együttérzéséről biztosította a családot és imádságra…
„Olyan, mint az elveszett mennyország” – A kerecsendi roma gyerekek táborába látogattunk
Kerecsenden július 10. és 15. között tartották a 23. nyári tábort a falu roma gyermekei számára. Plébániai csoportból nőtte ki magát a tábort és az évközi közösségi programokat szervező Világítani…

BoscoFeszt 2017 – A család jegyében Péliföldszentkereszten
Harmadik alkalommal tartották meg július 17. és 21. között Péliföldszentkereszten a Don Bosco Szaléziak, a Don Bosco Nővérek és a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljainak közös szervezésében a BoscoFeszt elnevezésű, fesztivál…

Megújult a váci piarista templom tetőzete
Az elmúlt két hónapban megújult Vácott a Szent Anna piarista (Örökimádás-) templom teteje. A csaknem 50 millió forint értékű beruházás anyagi hátterének nagy részét a Piarista Rend Magyar Tartománya biztosította,…