Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3051
Történelmi emlékhellyé avatták a vizsolyi református templomot
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsoly községben július 21-én történelmi emlékhellyé avatták az első teljes magyar nyelvű bibliát őrző református templomot.
Kiválasztották a panamai ifjúsági világtalálkozó főhelyszínét
A Cinta Costera Unót, az óceán partján húzódó látványos utat jelölték ki a panamai ifjúsági világtalálkozó rendezvényeinek legfontosabb helyszínévé. Az eseményre 2019. január 22. és 27. között kerül sor.
Árpád-házi Szent Kinga szűz
Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.
„Az életemet kaptam tőle vissza” – A közösség, amelyben életté válik az Ige
A Cenacolo cherascói házában él, két éve került a közösségbe. Gyógyulni ment, „szerelemből”, hűségből maradt. Fecske Ágival beszélgettünk.
Balatoni nyár a kamasz Kultkikötővel
Az idei nyáron immár tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Kultkikötő, amely három dél-balatoni településen kínál színházi, zenei és kulturális csemegéket, hűsítő programokat a kánikulában.
Ferenc pápa: Kovászként működő egyházat vagy a „tiszták” egyházát akarjuk?
Július 23-án, a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a jó magról és a konkolyról szóló példabeszédről elmélkedett, többek között a döntés és a türelem magatartásformáit hangsúlyozta Beszédét teljes terjedelmében…
Havas Boldogasszony-búcsúra készülnek Pécsen
Augusztus 4. és 6. között tartja hagyományos búcsúját a pécsi Havas Boldogasszony-templom. Az épület az elmúlt időszakban megújult, a templom átadása és megáldása mellett a búcsú során a zarándokok arra…
Szent Brigitta: Mennyei kinyilatkoztatások
Szent Brigitta (1303–1373) Svédország védő-, Európa társvédőszentje, az özvegyek pártfogója. Írásai és látomásai a közelmúltban jelentek meg először a Kairosz Kiadó gondozásában, Kőrösiné Merkl Hilda, a skandináv irodalom szakértője, egyetemi…
Elhunyt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek
Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek 2017. július 23-án, vasárnap kora délután, a veszprémi kórházban életének 96. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Ferenc pápa Twitter-üzenete július 23-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
