Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3172
Centesimus Annus alapítvány: A méltóság és a közjó vezérelje a gazdaságot
Május 18–20. között ülésezik Rómában a Centesimus Annus Pro Pontifice alapítvány. A nemzetközi konferencia 300 résztvevője a világ 18 országából érkezett a találkozóra, hogy megvitassák, hogyan lehet a gazdaságot és…
Kiadók és olvasók a Ferenciek terén – Kezdődik a Szent István Társulat huszonötödik ünnepi könyvhete
A Szent István Társulat immár 25. alkalommal rendezi meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók hagyományos seregszemléjét május 22. és 27. között. A budapesti Ferenciek terén 32 könyvkiadó közel 8 ezer kiadvánnyal,…
Tornaterem épül a debreceni Szent Efrém-iskolában
Új tornaterem épül a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola udvarán, ezzel a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő intézmény régi vágya teljesülhet. Az építtetők várják a hívek és a sportszeretők adományait.
Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár megújult terekkel és állandó kiállítással várja a látogatókat
Május 19-én, pénteken Erdő Péter bíboros jelenlétében adták át az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár felújított tereit, valamint nyitották meg az állandó kiállítást.
Ferenc pápa becsengetett a bérházakba Ostiában: „Bocsánat a zavarásért”
Ferenc pápa májusban is folytatta az „irgalmasság péntekje” elnevezésű kezdeményezését, amelyet az irgalmasság szentévében indított. Ezúttal Ostiába ment, becsengetett a lakásokba.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vezetőségét fogadta a pápa
Ferenc pápa május 18-án fogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) új elnökségét, élén Angelo Bagnasco bíborossal, aki ezt követően sajtótájékoztatót tartott a Vatikáni Rádió székházában.
Ferenc pápa Twitter-üzenete május 19-én
A szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Láttatni a láthatatlant – Katolikus óvodapedagógusok szakmai konferenciája az értékek átadásáról
„A nevelés, növelés művészete” – ezzel a mottóval rendezte meg a Katolikus Óvodák XIV. Szakmai Konferenciáját a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) május 19-én, Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaházában.
Ferenc pápa: Az igazi tanítás egyesíti a keresztény közösségeket
Azon az úton kell haladnunk, mely Jézus tanításaiból indul ki, és a Szentlélek támogatásával lesz mindig nyitott és mindig szabad út – hangsúlyozta a pápa a május 19-én, pénteken reggel…
Miskolcra érkezett a hajléktalan Jézus szobra
Miskolcon a Hősök terén kapott helyet az együttérzés szobra május 18-án. A Hajléktalan Jézus című alkotást sokan megérintették, gyertyát gyújtottak és imádkoztak mellette.
