Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3174
Lakásotthonokban élő gyerekeket látogatnak a görögkatolikus roma szakkollégium diákjai
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium szakmai programjában kiemelt szerepet kap a görögkatolikus gyermekvédelmi intézmények látogatása. Bíznak benne, hogy a hallgatók sikere példaértékű a lakásotthonokban élő fiatalok számára.
Június első három hétvégéjén lesz látható a Magyarpolányi Passió
A Magyarpolányi Passió a hagyományokhoz híven a falu lakóinak előadásában látható majd június első három hétvégéjén. A Krisztus szenvedéstörténetét bemutató színdarab a település kálváriadombján várja az érdeklődőket – tájékoztatta május…
Visszanyeri eredeti szépségét a győri Nagyboldogasszony-székesegyház belső tere
Május 12-én Veres András püspök sajtótájékoztatón ismertette a győri Nagyboldogasszony-székesegyház belső felújításának részleteit. A főtemplom a közelmúltban megújult kívülről, a belső munkálatok május első napjaiban kezdődtek el – mondta el…
Ferenc pápa Huntington-kórban szenvedő betegek egy csoportjával találkozott
Május 18-án, csütörtökön Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a vatikáni VI. Pál teremben a Huntington-kórban szenvedő betegek egy csoportját hozzátartozóikkal együtt. A találkozót e betegségnek szentelték, amely Dél-Amerikában a leginkább elterjedt.
A Rerum novarum kezdetű pápai enciklika kiadásának 126. évfordulójára emlékeztek Pécsett
A forradalmi újításokat tartalmazó Rerum novarum kezdetű enciklika kiadásának évfordulóján, május 15-én a Mecseki Munkástanácsok Szövetsége és a Barankovics Alapítvány megemlékezést tartott a pécsi Dóm Kőtárban.
Ferenc pápa: Jézus szeretete nem ismer határokat
A keresztények küldetése az, hogy örömet adjanak az embereknek – hangsúlyozta homíliájában a pápa a Szent Márta-ház kápolnájában május 18-án, csütörtökön reggel bemutatott szentmisén.
Régészeti feltárást végeznek a görögkatolikus székesegyház kertjében Hajdúdorogon
A hajdúdorogi önkormányzat és a görögkatolikus egyházközség közös építményt tervez a görögkatolikus székesegyház kertjében, amelyet műemléki környezetben alakítanak ki, ezért már a tervezési fázisban indokolt a terület régészeti feltárása.
Tisztújító közgyűlést tartott az Ecclesia Szövetkezet
Az idén 66 esztendős Ecclesia Szövetkezet május 18-án tartotta ötévente esedékes tisztújító közgyűlését.
A pápa által vezetett szertartások júniusban
A Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala közzétette Ferenc pápa júniusi programját.
Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek a szatmári egyházmegyében
Az egyházmegye minden plébániatemplomában Boldog Scheffler János tiszteletére mutattak be szentmisét május 17-én, a vértanú püspök emléknapján. Tiszteletére a szatmárnémeti székesegyházban Schönberger Jenő püspök mutatta be a legszentebb áldozatot, a…
