Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3362
Istentisztelettel kezdődött meg a házasság hete országos programsorozata Debrecenben
A házasság hete országos programsorozata istentisztelettel kezdődött február 12-én délelőtt a debreceni református nagytemplomban.
Istentisztelettel kezdődött meg a házasság hete országos programsorozata Debrecenben
A házasság hete országos programsorozata istentisztelettel kezdődött február 12-én délelőtt a debreceni református nagytemplomban.
Negyvenöt éve szentelték püspökké Jakab Antal gyulafehérvári püspököt
1972. február 13-án szentelte a Gyulafehérvári Egyházmegye segédpüspökévé VI. Pál pápa Jakab Antalt, Márton Áron későbbi utódját. A Jakab Antal Keresztény Kör nevében Vencser László méltatja a főpásztort.
Ferenc pápa: Figyeljünk oda, milyen gondolatok születnek meg bennünk!
Február 12-én a déli Mária-imádság előtt a szentatya arról tartott elmélkedést a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokoknak, hogy Jézus miképpen mutat rá az Isten által adott parancsok igazi, legmélyebb értelmére.…
Bármi jöhet, együtt küzdünk majd – interjú a házasság hete „arcaival”
Jubilál a házasság hete Magyarországon. Tizedik alkalommal rendezik meg február 12. és 19. között az országos programsorozatot a keresztény egyházak és a civil szervezetek összefogásával. A házasság hete idei „arcaival”,…
Henryk Hoser, Varsó-Praga érseke a pápa különleges küldötte Međjugorjéban
Ferenc pápa február 11-i keltezéssel Henryk Hosert, a varsó-pragai egyházmegye főpásztorát nevezte ki különleges küldöttévé a međjugorjei Mária-kegyhelyre.
Lovas nemzet és a szentmise?
Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írását, liturgikus jegyzetét adjuk közre.
A közösség öröme – Jubileumot ünnepelt a pécsi Néri Szent Fülöp Antióchia
Február 11-én körülbelül százan ünnepeltek egész napon át Pécsett, a Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium dísztermében. Tíz éve bontott zászlót a városban az Antóchia mozgalom.
A Rágalmazás Elleni Liga küldöttségét fogadta a pápa
„Az antiszemita viselkedés minden tekintetben szemben áll a keresztény alapelvekkel és minden emberhez méltó szemlélettel.” Így fogalmazott a szentatya február 9-én, amikor a Rágalmazás Elleni Liga (ADL) küldöttségét fogadta a…
Mario Spinelli: Kalazanci Szent József – az ingyenes közoktatás elindítója
A piarista rend 2017-ben emlékezik meg arról, hogy négyszáz éve, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyermekek tanítására, nevelésére létrejött szerzetesrendet. A Szent István Társulat tíz évvel…
