Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3854
Ferenc pápa: Jézust kövessük, ne a jósokban bízzunk
Április 18-án, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén hangsúlyozta, ha Jézus hangját halljuk és követjük Őt, nem tévedünk el.
Kántortalálkozót tartottak Nagybecskereken
Püspökségi szintű kántortalálkozót tartottak április 16-án Nagybecskereken. A találkozó házigazdája az egyházmegye általános helynöke, Fiser János volt.
Gyermek missziósok találkoztak Rádon
Immár ötödik alkalommal tartották meg a Szent Gyermekség Műve Váci Egyházmegyei találkozóját Rádon április 9-én.
A Szent Egyed közösség örömmel fogadta be a Ferenc pápával érkezett menekülteket
Ferenc pápa április 16-án tizenkét menekültet vitt magával Rómába a Leszbosz szigetén tett látogatásáról. Mindannyian Szíriából származnak, otthonaikat lebombázták, mindenüket elvesztették. A Szent Egyed közösség örömmel elfogadta a kérést, hogy…
A szó egyháza és az egyház szava az internet korszakában – előadás a kolozsvári Katolikus Akadémián
A Katolikus Akadémia keretében Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia kisegítő lelkésze tartott előadást az egyház és az internet kapcsolatáról Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem…
Először emlékeztek közösen a történelmi egyházak képviselői az Élet menetén
A kirekesztés ma is fenyegető veszélyeire figyelmeztettek, valamint a keresztények és zsidók összefogásának fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai, köztük Székely János esztergom-budapesti segédpüspök a budapesti Szent István-bazilika előtti…
Felújították a gyulafehérvári székesegyház déli tornyát
„A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának revitalizálása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára” című pályázat keretében végzett munkálatok eredményeit április 14-én mutatták be a nagyközségnek.
Megáldották a veresegyházi Szentlélek-templom harangjait
Április 16-án, szombaton Beer Miklós püspök megáldotta a veresegyházi Szentlélek-templom harangjait. A templom alapkövét 2015. május 23-án helyezték el, a szentelést május 14-én tartják – tájékoztatott Petneházy András.
Ferenc pápa: Az a férfi vigasztalhatatlanul sírt…
Április 17-én a „Mennynek királyné asszonya” imádság előtt a Szentatya a jó pásztorról szóló evangéliumi szakaszról elmélkedett, utána pedig felidézte tegnapi látogatását a menekülteknél, és a hívek imáját kérte a…
Ferenc pápa tizenegy papot szentelt a hivatások világnapján
Április 17-én, húsvét negyedik vasárnapján, a hivatások 53. világnapján délelőtt Ferenc pápa tizenegy papot szentelt a Szent Péter-bazilikában. Homíliájában a papi szolgálatról elmélkedett.
