Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3904
Ferenc pápa: A püspök nézzen a hívek szemébe, hogy a szívükbe lásson
Ferenc pápa március 19-én, szombaton délelőtt tíz órakor a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutatott be, amelynek során két püspököt szentelt.
Ajakkal és szívvel
Virágvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 22,14–23,56)
Ajakkal és szívvel
Virágvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 22,14–23,56)
Ferenc pápa köszönetet mondott a Neokatekumenális Út misszióba induló tagjainak
Ferenc pápa a Neokatekumenális Út közösségének közel hétezer képviselőjéhez beszélt a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben március 18-án, pénteken.
Ferenc pápa köszönetet mondott a Neokatekumenális Út misszióba induló tagjainak
Ferenc pápa a Neokatekumenális Út közösségének közel hétezer képviselőjéhez beszélt a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben március 18-án, pénteken.
A magyar-lengyel barátság napját ünnepelték a Szent István-bazilikában
A magyar-lengyel barátság napja ünnepségsorozat keretében Erdő Péter bíboros március 19-én délelőtt szentmisét mutatott be a Szent István-bazilikában.
A Kalocsai Érseki Kincstár legrégibb darabja: az Árpád-kori körmeneti kereszt
A Kalocsai Érseki Kincstár a hónap műtárgyaként azt az Árpád-kori körmeneti keresztet mutatja be, amelyre 1935-ben találtak rá a Katona-ház székesegyház felőli sarkánál.
A Szentszék is csatlakozik a „Föld órája” kezdeményezéshez
A Szent Péter-bazilika kupolájának és homlokzatának, valamint a Szent Péter tér oszlopsorának fényeit március 19-én, szombaton este fél 9 és fél 10 között egy órára lekapcsolják.
A szentek festője, Kisléghi Nagy Ádám képei mutatkoznak be Rómában
Több mint negyven vallásos témájú képet mutat be Kisléghi Nagy Ádám festőművész első önálló római kiállítása, amely a Római Magyar Akadémián (RMA) március 17-én, csütörtökön nyílt meg.
Nagyböjti kalendárium – március 19.
Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
