Ferenc pápa fogadta az ad limina látogatást végző szlovákiai püspököket
Posted in: Magyar KurírFerenc pápa november 12-én, csütörtökön délelőtt fogadta az ad limina látogatást végző szlovákiai püspöki konferencia tagjait a Vatikánban.
Ferenc pápa november 12-én, csütörtökön délelőtt fogadta az ad limina látogatást végző szlovákiai püspöki konferencia tagjait a Vatikánban.
Isten az Atyánk, aki nem tud nem szeretni minket. A legnagyobb ínség a szeretet nélkülözése – többek között ezeket a gondolatokat bízta november 12-én Ferenc pápa a guanelliánusokra, Szent Guanella Lajos követőire, akik a szent halálának centenáriuma alkalmából zarándokoltak az örök városba.
Október 8-án indult el az Egyháziállás.hu portál; a hiánypótló kezdeményezés mögött hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrendből álló konzorcium áll. Az üzemeltetéssel megbízott Servitor Pro Multis Kft. ügyvezetőjét, Benkóczy Mátét kérdeztük.
A felekezetek képviselőinek találkozójára egy közös projekt kapcsán került sor: az öt nagy isztambuli keresztény egyház együtt mutatja be a kereszténység alapelveit a törökországi muszlimok számára egy most megjelent kötetben.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Novák Katalinnal, illetve Czibere Károllyal adott át november 12-én szakmai díjakat a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Többek között Balás Béla püspök és Pál Ferenc atya is elismerésben részesült.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Novák Katalin és Czibere Károly államtitkárral november 12-én, a szociális munka napja alkalmából szakmai díjakat adott át a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Többek között Balás Béla püspök és Pál Ferenc atya is elismerésben részesült.
Az irgalmasság cselekedetei között az első: az éhezőnek enni adni. Nemzeti kegyhelyünkön ennek szellemében nyitották meg a Szent Márton-évet november 11-én. Az ünnepen összegyűjtött adományokkal a nagyszőlősi ferencesek ingyenkonyháját támogatják – tájékoztatott Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) Caritas in Veritate Bizottsága november 11-én, Szent Márton napján közleményt adott ki, amelyben Európa társadalmi helyzetével kapcsolatos meglátásait teszi közzé.
Szentmisében ünnepelte fennállása 20. évfordulóját a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola a kecskeméti Nagytemplomban november 8-án. A szentmisét, mely egyben a város katolikus iskoláinak hagyományos éves közös ünneplése is volt, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében hagyománnyá vált, hogy a tavaszi, Pünkösdi Ifjúsági Találkozó után ősszel is találkozót szervezzenek a fiataloknak. Idén november 7-én rendezték meg az Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Napot, melynek a bajai Szent László Általános Művelődési Központ adott helyet.