Ferenc pápa Twitter-üzenete november 12-én
Posted in: Magyar KurírA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A november 11-i, szerdai általános kihallgatás előtt Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál kihallgatási terem kistermében fogadta Bosznia-Hercegovina Elnökségének soros elnökét, Dragan Čovićot. Az államfőt elkísérte a júniusi pápalátogatást előkészítő állami és egyházi szervezőbizottság küldöttsége is.
Koncelebrált püspöki szentmisével kezdődik november 13-én, pénteken 17 órakor a magyar szent család tiszteletére rendezett közös ünnepség a székesfehérvári székesegyházban.
A kormány november 10-én benyújtotta az Országgyűlésnek az egyházügyi törvényt módosító javaslatot. A törvénymódosítás elfogadásához kétharmados többség kell.
Szent Imre herceg tiszteletére szentelte fel a szent ünnepnapján, november 5-én Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke a Hargita megyében, a Gyimesekben található Hidegség új templomát.
A november 12-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Ferenc pápa november 11-én, szerdán az általános kihallgatás során külön köszöntötte a szlovák zarándokokat és a püspöki kart, amelynek tagjai ad limina látogatásukat végzik a Vatikánban. A pápa kérte a szlovák híveket, hogy imáikkal kísérjék püspökeik munkáját.
Idén 22. alkalommal rendezik meg a Katolikus Karitász karácsonyi vásárát a szegedi Nagyáruházban. A vásárra az ÁGOTA Alapítvány Csongor téri közösségi házában készülnek önkéntesek bevonásával, ahol továbbra is várják mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni a karitatív ajándékkészítésbe.
November 10-én, a firenzei dómban az olasz katolikus egyház nemzeti kongresszusához intézett beszédében Ferenc pápa Giovannino Guareschi híres könyvének – filmekből is jól ismert – főszereplőjét idézte fel. Nem ő az első pápa, akinek rokonszenves a vidéki plébános kitalált alakja.
Az irgalmasság szentévére készülve Kajtár Edvárd, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, az Országos Liturgikus Intézet vezetője tartotta az elmélkedéseket a Pécsi Egyházmegye papi rekollekcióján november 9-én és 10-én, Mohácson.