Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1208
Ferenc pápa újabb videóüzenetet küldött a lisszaboni ifjúsági világtalálkozóra készülő fiataloknak
Közeleg a következő ifjúsági világtalálkozó, amit augusztus 1. és 6. között tartanak a portugál fővárosban, Lisszabonban. Fél évvel a találkozó előtt Ferenc pápa újabb videóüzenettel buzdította az eseményre készülő fiatalokat.…
Küzdelem és bizalom – Madách Imre születésének 200. évfordulójára
Nem lehet eleget foglalkozni vele. Olvasni, látni, hallani kell, beszélni róla, megosztani. Még mindig nincs az őt megillető helyén. Itthon sem, de külföldön még kevésbé. Mert nem elég, ha mi…
Nyílt napot tart az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényben és Egerben
Nyílt napokra várja az érdeklődőket az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) január 23-án és 24-én.
„Jól érzem magam a világban” – Csernus Mariann közelről
Csernus Mariann Kossuth-díjas színművésznek nem kell túlzottan igyekeznie azért, hogy megtartsa kiegyensúlyozott lelkiállapotát. A kilencvenötödik életévében járó alkotó elégedett a sorsával, nem vágyik más tehetségre, mint ami megadatott neki.
Ferenc pápa Twitter-üzenete január 21-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Az újjászületésről
Évközi 3. vasárnap, Isten igéjének vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz ( Mt 4,12–23)
Szenthelyi-Molnár István: Legyen szép napod!
A Nagy Alexandra által szerkesztett könyvben bölcsességeket, gondolatokat és történeteket olvashatunk az év minden napjára. A kötet Szenthelyi-Molnár István Jókedvvel újévtől szilveszterig című, a Makrovilág Utazási és Zarándok Utazási Irodánál…
Szent István király a keresztény Európa egyik alapítója – Emlékezés a Stephanus-díjas XVI. Benedekre
A Szent István Társulat idén ünnepli alapítása 175. évfordulóját. Az előkészületben lévő ünnepségsorozatot – XVI. Benedek pápa emléke, s nekünk, magyaroknak szóló üzenete miatt is – egy korábbi jubileumra való…
Toll és palást – Harmadik beszélgetés: Didi Xénia
Az elmúlt években három református lelkész jelentkezett íróként, költőként az irodalmi életben. Velük beszélgettünk az elhívásról, a gyülekezeti közösség és az alkotói magány kontrasztjáról, az Egyház és az irodalom kapcsolatáról.…
Megújult a dettai templom orgonája
Megújult a 20. század elején épült dettai katolikus templom korabeli orgonája. A felújításnak köszönhetően a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyében található templom bekapcsolódhat akár a jeles Temesvári Orgonafesztiválba is.