Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
Mt 5,27-32

Elmélkedés

Továbbra is Jézus új törvényéről olvasunk az evangéliumban, amelynek témája a mai napon a házasság védelme és a válás tilalma. Az ószövetségi törvény bizonyos esetekben megengedte a válást, de Jézus parancsa ennél szigorúbb. Ő azt szeretné, ami a teremtő Isten eredeti szándéka azzal, hogy egymás mellé rendeli a férfit és a nőt: tartsanak ki egymás mellett hűségben és tartsák távol szívüktől azokat a bűnös vágyakat, amelyek nem kettőjük szeretetét erősítik.

A válás kiváltó okai sokfélék lehetnek, szinte közhelyszerűek az ezzel kapcsolatban emlegetett indítékok. Ilyeneket szoktunk hallani: „nem értettük meg igazán egymást”, „különböző volt az érdeklődési körünk”, „más volt az elképzelésünk a párkapcsolatról és a családról”, „idővel elhidegültünk egymástól”, „elfogytak a közös céljaink” és hasonlóak. Tudjuk, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Legyünk megértőek és tapintatosak azokkal, akiknek ilyen módon tönkrement az élete. De a házastársak gondolkodjanak el az Úr Jézus szavain! Az Isten előtt tett ígéret érték. A házastársi hűség érték. A próbatételek, a közös élet nehézségei megerősítik az egymás iránti szeretetet, ha a házastársak nem csak a maguk boldogságát keresik, hanem valóban egymásét. A boldogság, ami csak az egyik házastársnak az, nem boldogság valójában, hanem önzés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus már tanított arról, hogy az ószövetségi törvények megújítását szeretné, ami azt is jelenti, hogy az embereknek vallási életükben kell megújulniuk. A mai evangéliumban egy konkrét példát olvasunk azzal kapcsolatban, hogy a mi Urunk egy magasabb eszményt állít követői elé. A bűn cselekedetekben ölt testet, az ember bántalmazza, megöli a másik embert, ahelyett, hogy embertársaként tekintene rá. De ez a bűn nem a tettlegességgel kezdődik, hanem ott, hogy az ember szívében rossz szándék lakozik, ellenszenv, harag, gyűlölet. Jézus rámutat, hogy az elején kell megfékeznünk magunkban a bűnös szándékokat, hogy azok ne erősödhessenek fel. Azt mondja, hogy még haragot se érezzünk embertársunk iránt, mert nem fogunk itt megállni, és fennáll annak a veszélye, hogy haragunk gyorsan gyűlöletté növekedhet.

Jézus szavai alapján világosan látjuk, hogy a parancsok megtartása és a szeretet összetartozik. Isten irántunk való szeretetből adja a parancsokat, amelyek egyrészt kijelölik számunkra életünk irányát, másrészt megóvnak minket attól, hogy örök üdvösségünket kockáztatva letérjünk a helyes útról. A parancsok és törvények felvázolják számunkra, hogy mit vár tőlünk Isten, hogyan viszonozzuk az ő szeretetét és hogyan adjuk azt tovább embertársainknak. Ha Istenben meglátom a szeretet forrását, akkor könnyűvé válik számomra törvényeinek megtartása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy az isteni törvények megtartására kell törekednünk és erre kell tanítanunk másokat is, ennek köszönhetően fogunk eljutni a mennyországba. Az Isten után vágyakozó emberek lelki igényeinek kielégítésére minden korban olyan apostoli lelkületű keresztényekre van szükség, akik teljesítik ezt a feladatot. Istentől kapott küldetése teljesítéséhez az Egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik elfogadják Isten hívását, elfogadják azt, hogy számukra ismeretlen utakon kell elindulniuk és engedik, hogy Isten vezesse őket ezeken az utakon.

Tévedés volna azt gondolnunk, hogy az emberek tanítását a krisztusi életre azzal kell kezdenünk, hogy rájuk zúdítjuk a törvényeket és megfenyegetjük őket, hogy a pokolra kerülnek, ha nem tartják meg azokat. Az evangelizáció azt jelenti, hogy elmondom másoknak, hogyan alakított át engem az Úr szeretete és milyen kapcsolatba kerültem vele. Természetesen nem könnyű olyan embereknek beszélni erről, akik megkérdőjelezik a hitet és elutasítanak mindent, ami az érzékszervekkel megtapasztalható és megismerhető világon túlmutat. De itt jön be az a mozzanat, hogy nem a magunk bölcsességét kell mondanunk, hanem azt, amire a Szentlélek indít minket. Ő minden korban a tanúságtétel Lelkeként áll az Egyház mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

Szent Barnabás nevével nem találkozunk, amikor Jézus kiválasztja tanítványai közül a tizenkét apostolt, Egyházunk mégis apostolként tiszteli őt. Személyéről tudnunk érdemes, hogy Ciprusról származó zsidó ember volt, aki Jeruzsálemben telepedett le. A húsvéti és pünkösdi események után az elsők között csatlakozott az új közösséghez a Krisztus halálát és feltámadását tanító apostoli igehirdetés hatására. Egyik földbirtokát eladta, s annak árát az apostolokra bízta, a közösség javára. Ő segítette a megtért Pált, hogy megismerje az apostolokat és együtt indultak, hogy a pogányoknak hirdessék az evangéliumot. Barnabásban valóban érezhető az apostoli lelküket, a Krisztus ügyéért való buzgóság.

Az egyházi év során az apostolok ünnepei mindig elgondolkodtatnak minket keresztény küldetésünkről, tanúságtételünkről a világ felé. Nem magamutogatás ez, hanem annak a felelősségnek a megérzése, hogy Isten országa általunk, a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által növekszik. A Szentlélek adja nekünk a bátorságot és az apostoli lelkületet, hogy ne féljünk az örömhírt terjeszteni. Két dolgot, két irányelvet jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban. Az első: nem mi fogjuk megtéríteni az embereket, hanem Isten. Mi csak az ő munkatársai, szolgái vagyunk. A másik: Akkor fog felébredni bennünk a vágy, hogy Istenhez vezessük az embereket, ha mi magunk is rátaláltunk Istenre, mint Üdvösségünk forrására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!

Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben”
Mt 5,1-12

Elmélkedés

Hosszasan beszélgetek egy fiatallal. Nem gyónásra vagy lelki beszélgetésre jött, hanem csak elköszönni, mert néhány hónapra külföldre megy tanulmányai miatt. Az elköszönésből persze több lesz. Megérzem aggodalmát, bizonytalanságát, kétségeit. És megérzem vágyait, örömét, kíváncsiságát az újdonság iránt. Kérdeznem nem szükséges, sorolja őket szépen magától is, mindent, ami a szíve mélyén szokott lenni valakinek, aki egy egészen új élethelyzet előtt áll. Már nem múltja csalódásaira és örömeire, kudarcaira vagy sikereire gondol, hanem az ismeretlenre, ami előtte áll, a jövőjére. Sejtem, hogy külföldön is hasonlók várnak rá, aztán hazatérése után itthon is, mert ezek a dolgaink ugyan más-más ruhában, de elkísérnek minket mindenhová. Aztán kibuggyan belőle a kérdés, ami a leginkább foglalkoztatja. A kérdés, amit talán már a legelején fel szándékozott tenni, de hosszú volt a bevezetés. A kérdés, amelyre évek óta keresi a választ: Hol találom meg a boldogságom?

Nem ért teljesen váratlanul a kérdés, hiszen már mások is feltették korábban. Milyen okosságot pakoljak túlzsúfolt bőröndjébe? Mit adjak neki az útra, ami nem túl nehéz? Elgondolkodtam és csak ennyit feleltem: a jövődet, a sorsodat nem ismerem, csak azt tudom, hogy ki tartja a kezében. Elgondolkodik, aztán felcsillan a szeme, mosolyogva mondja: „Értem, inkább azt keressem, aki a boldogságot adja.” Lám, megértette. Mosolyogva adtam rá Isten áldását.

És ha valaki ne tudná, hogy ki adja a boldogságot, az olvassa el újra a mai evangéliumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

A Szentlélek működése

Az idős kor velejárója, egyeseknél betegsége a feledékenység. Az emlékezetből kiesnek az emlékek, a régi képek. Évek és évtizedek élményei, tapasztalatai tűnnek el. Nincs rendszer, előre meghatározott sorrend, hogy mely emlékek tűnnek el hamarabb, s melyek maradnak meg tovább, hogy aztán egyszer ezek is eltűnjenek. Az emlékeit lassan elfeledő ember környezetében élők értetlenül, s tehetetlenül szemlélik a folyamatot. Isten közben már régen felírta az élet könyvébe mindet. Az eseményeket, az élethelyzeteket, a döntéseket, a szavakat és a cselekedeteket. Számára nem múltba vesző emlékek ezek, hanem az örökkévalóság része. Egy ember életének minden mozzanata megmarad az örökkévalóság számára.

Pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja az örökkévalóság felé nyit utat az Egyház és a hívők számára. Isten emlékezetéből nem hullanak ki az Egyház életének eseményei, mert azok a Szentlélek ösztönzésére történtek, s emiatt legalább annyira tartoznak Istenhez, mint az Egyházhoz. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte a Szentlélek elküldését, s ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor, a feltámadás utáni ötvenedik napon. A Lélek egykor megértette a tanítványokkal a krisztusi tanítás igazságát, megvilágította számukra a Megváltóról szóló prófétai jövendöléseket, amelyek Jézusban teljesedtek be. Ezeket a hatásokat a Lélek ma is kifejti a megkeresztelt emberekben, illetve azokban, akik jóakarattal keresik az Istenhez vezető igazságot.

Az első pünkösd alkalmával a Lélek kiáradt az apostolokra és útnak indította őket a tanúságtétel útján. Sok kihívással, sikerrel és kudarccal járt ez az út az évszázadok során, és a jövőben is erre lehet számítani. Bár pünkösd az egyházi év egyik legnagyobb ünnepe, ez nem jelenti azt, hogy a Szentlélek működését csak ünnepi pillanatokban, jelentősebb események alkalmával tapasztalhatjuk meg. Éppen ellenkezőleg: Isten Lelke az egészen hétköznapi élethelyzetben segíti az embert: erőt ad a fáradtság idején. Vigasztalást nyújt a bánatban és lelkesedést ébreszt a lelki szárazság, kiégés idején. Lelki társként mutatkozik meg, amikor elhagyatottnak és magányosnak érezzük magunkat. Nyugalommal tölt el minket, amikor valami miatt zaklatott, háborgó a lelkünk, és utat mutat számunkra, amikor tanácstalanok vagyunk. Buzgóságra ösztönöz minket, amikor lankad vallásosságunk. Megvilágosítja értelmünket hitünk igazságaival kapcsolatban és megerősíti akaratunkat a jóra való törekvésben. Őszinte bűnbánatot ébreszt bennünk és megadja a lelki újjászületést.

Korunk problémáit látva megállapíthatjuk, hogy szükségünk van a Szentlélekre. A nemzetek között uralkodó és az egyének szívében elhatalmasodó békétlenség láttán Isten lelkétől várjuk a béke megteremtését a közösségekben és az egyénekben. A testi és lelki szenvedések láttán a Szentlélektől várjuk a testi gyógyulást és a lelki megtisztulást. A céltalan és felelőtlen emberek láttán a Szentlélektől várjuk az útmutatást az értelmes élethez és a hivatás felismeréséhez. Egyházunk botladozásait látva a Szentlélektől várjuk, hogy az evangélium erejével és igazságával megfiatalítson minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz minket hitünk titkainak megértésére és indíts Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Szent János evangéliumának utolsó sorait olvassuk a mai napon. Miután Péter háromszor vallotta meg szeretetét, most elindul az Úrral. Nincs megjelölve úticéljuk, nem derül ki a szövegből, hová indulnak. Indulásuk és haladásuk inkább jelképes. Péter elindul Jézussal a jövő felé, küldetésének teljesítése felé. Nem ő találja ki, hogy hová menjen, hanem engedi, hogy most is az Úr vezesse őt. Ezt tette életében és ezt teszi engedelmesen halálában is.

A szeretett tanítvány a nyomukba indul. Név szerint nincs megnevezve e helyen, de tudjuk, hogy János az, az apostol, a negyedik evangélium szerzője. Péter, aki már ismeri saját küldetését, most János sorsáról kérdezi Jézust, de azt a választ kapja, hogy ne a másik sorsával foglalkozzon, hanem a saját küldetését teljesítse. A keresztény hagyományból ismert, hogy János magas kort ért meg, az első század vége felé, mintegy 70 évvel a Krisztus-esemény után halt meg. A közösség tagjai között elterjedhetett az a vélemény, hogy János nem fog meghalni az Úr második eljöveteléig, de itt maga az evangélista tisztázza, hogy ilyen ígéretet nem kapott Jézustól.

János sem keres tehát más utat, hanem ugyanazon az úton indul, amelyen Jézus és Péter. Ez az Egyház útja, a krisztusi közösség útja, minden tanítvány útja, a tanúságtevők útja. Ez az én utam is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember azt érzi, hogy valamit nagyon elrontott. Utólag ezerszer elmondja magának, hogy miért nem volt bölcsebb, de ekkor már késő. Minden pillanatban figyel, hogy többet ne essen ugyanabba a helyzetbe, ne kerüljön ugyanabba a csapdába, de ami megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni. Szabadulni akar a rossz, kellemetlen emléktől, de ehhez az idő múlása is kevés. Érzi a jóvátétel szükségét, de nem tudja mikor lesz rá alkalom.

Péter apostol is hasonlóan gondolkodhatott, amikor háromszor megtagadta Mesterét. Megtagadta, pedig előre figyelmeztette őt erre Jézus. Felkészülhetett volna, de őt mégis váratlanul érte a helyzet, amikor az elfogott és a főtanács elé hurcolt Jézushoz tartozónak nevezték őt. Ő letagadta. Háromszor is letagadta. Aztán rögtön meg is bánta a szavaival kifejezett hűtlenséget, és keserves sírásra fakadt. Ettől kezdve várta a jóvátétel lehetőségét, amelyet a feltámadása után az Úr meg is adott neki. Háromszor kérdezte Pétert szeretetéről és Péter háromszor vallotta meg szeretetét Jézus iránt.

E vallomás után kap megbízatást a nyáj, az Egyház vezetésére. Érdekes, hogy a kérdés korábban nem az volt, hogy szereti-e Péter az embereket, azokat, akiket az Úr rá fog bízni, hanem őt szereti-e. A krisztusi közösség szolgálata ma is áldozatos szeretetet kíván azoktól, akik Krisztus küldetésében járnak. Szeretetet mindenekfelett Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Még mindig az utolsó vacsora termében időzünk, tovább hallgatjuk az Úr szavait az evangéliumban. Imájának befejező részéhez érkeztünk, amelyben Jézus azokért fohászkodik, akik tanítványainak a tanúságtételére a későbbi korokban hinni fognak benne. Az apostoli igehirdetés és az Egyház sok évszázados igehirdetésének köszönhetően a krisztusi tanítás napjainkban is elhangzik, hozzánk is eljut, bennünket is megszólít. Számunkra is ugyanazt közvetíti, mint azoknak, akik egykor, mintegy kétezer esztendővel ezelőtt, személyesen hallhatták: ez az üdvösségre vezető tanítás, az örök életre vezető igazság. E tanítás elfogadása a mi számunkra sem könnyebb, mint Jézus kortársai számára, de nem is nehezebb. A krisztusi tanítás elfogadása a hit. Isten megmutatja önmagát nekünk, feltárja előttünk szeretetét és elmondja, hogy az örök életre vár minket. Mindezt úgy közli velünk, hogy minden kényszertől mentesen, tejesen szabadon és személyesen elfogadhassuk őt.

Egységért és szeretetért imádkozik Jézus valamennyi követője számára. Két olyan jellemzője ez a keresztényeknek, amelyek önmagukban is a tanúságtétel erejével szolgálnak a világ számára. Hűségesen őrizni és továbbadni az örök élet tanítását a következő nemzedékeknek: e küldetést akkor tudjuk teljesíteni, ha egységben vagyunk az Úrral és minden embertársunk felé közvetítjük ezt a szeretetet, amelyet egymással megélünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Továbbra is ott ülünk az utolsó vacsora termében és hallgatjuk Jézus imáját. Most apostolaiért és tanítványaiért imádkozik, hogy távozása után teljesíteni tudják küldetésüket. Jézus nem maradhat személyesen tovább a világban, nem hirdeti tovább az Isten országát, nem folytatja tovább az irgalmas Atya megismertetését, de műve, a megváltás műve, az emberek üdvözítésének műve nem szakad meg, hanem tovább folytatódik. Apostolai arra kapnak küldetést, hogy Mesterük munkáját, igehirdetését, szolgálatát folytassák, s ehhez meg is kapják erősítőnek a Szentlelket. Az apostolokra épült Egyház Krisztus akaratának megfelelően minden korban ezt a küldetést végzi, s ehhez meg is kapja a Szentlélek segítségét.

Csodálatos kérést fogalmaz meg Jézus: „Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” Az Úr szándéka világos számunkra: csak az tudja a küldetést teljesíteni, csak az tudja az igazsághoz hűen tanítani az embereket, csak az tudja hitelesen végezni az igehirdetés szolgálatát és csak az tud tanúságot tenni Krisztusról, aki szolgálatát az Úr nevében és vele teljes egységben végzi. A tanítványok Krisztussal való egységének és egymás közti szeretet-egységének a mintája az Atya és Fiú egysége.

Isten gyermekének érzem-e magam? Elfogadom-e a tőle kapott küldetést?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.