Battaplébánia

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora termébe hív minket. Üljünk le mi is az asztalhoz, az apostolok közé és hallgassuk az Úr szavait! Az utolsó vacsora eseménye csodálatos rend szerint történik. Minden a megtisztulással kezdődik, Jézus megmossa apostolai lábát. E sajátos cselekedettel, a lábmosással kapcsolatban általában a mi Urunk alázatát és szolgálatkészségét szoktuk hangsúlyozni, valamint azt, hogy az ő példáját kell nekünk is követnünk testvéreink szolgálatában. Van azonban a lábmosásnak egy másik oldala, általa az apostolok megtisztulnak, mert a tiszta szívűek, a tiszta lelkűek ülhetnek egy asztalhoz az Úrral.

A megtisztulás után következik a tanítás, Jézus hosszasan beszél tanítványainak arról, hogy ő visszatér az Atyához, a szeretet fontosságáról, a világ gyűlöletéről, a hamarosan eljövő Szentlélekről, valamint arról, hogy újra el fog jönni a világba. Szavaival reményt önt apostolaiba és felkészíti őket a rájuk váró jövőre, erőt ígér küldetésük teljesítéséhez.

A tanítást pedig az Úr imádsága követi. Jézus arra készül, hogy hamarosan feláldozza magát. Tudja, hogy küldetése ezzel be fog teljesedni, mert megtett mindent, amiért az Atya elküldte a világba. Az emberektől hamarosan megaláztatásban részesül, de tudja, hogy az Atya meg fogja őt dicsőíteni, hiszen ő is mind életével, mind halálával az Atyának szerzett dicsőséget.
Megdicsőítem-e Istent életemmel?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

Jézus küldetésének eredetét és végcélját így tudnánk összefoglalni: Az Atyától jött és az Atyához tér vissza. Nyilvános működésének kezdetétől arról beszélt a népnek és azt igyekezett megértetni tanítványaival, hogy a mennyei Atyától származik, állandóan rá figyel, neki engedelmeskedik, a tőle kapott küldetést teljesíti. Földi küldetésének végéhez közeledve pedig egyre többet beszélt övéinek arról, hogy vissza kell majd térnie az Atyához. Aki ezt a két dolgot, azaz Jézus mennyei származását és mennyei megdicsőülését nem fogadja el az ő személyével kapcsolatban, és nem jut el a hitnek erre a szintjére, az semmit nem ért meg a megváltás titkából. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy tanítványai, ha nem is azonnal, de mostanra, az utolsó vacsora idejére, megértik ezt, ezért így vallják meg hitüket: „Hisszük, hogy Istentől jöttél.”

Hitvallásuk mellett érdemes még észrevennünk Jézusnak ezt a kijelentését: „Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Elfogásakor tanítványai elhagyják őt, de az Úr bízik abban, hogy az Atya mindig vele van, vele marad a szenvedés óráiban. Most mondott szavainak látszólag ellentmond, amit majd a kereszten érez: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Csupán látszólagos ez az ellentmondás, hiszen az Atya a kereszten, a halál pillanatában is átöleli az ő engedelmes Fiát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
Lk 24,46-53

Elmélkedés

A jövő felé tekintve

A görög mitológiából ismerhetjük Cassandra történetét, aki a trójai király leánya, Hektór és Parisz hercegek húga volt. Apollón szemet vetett szépségére, de Cassandra a jövőbe látás, a jóslás képességét kérte szerelméért cserébe. Amikor ezt megkapta, mégis elutasította Apollónt, aki viszont azzal büntette meg őt, hogy jóslataiban senki nem hitt. Így is történt, hiába látott meg mindent előre, senki nem hallgatott rá.

Bár sokan hangoztatják, hogy szeretnék előre ismerni egy-egy döntésük jövőbeli következményeit és szeretnének belelátni a jövőbe, a valóságban a legtöbb ember egyáltalán nem szeretne olyan képességet, hogy ismerje a jövőt, főleg saját jövőjét nem. A görög mitológiában Cassandra karaktere nagyon is igaz és ezt modern korunk tudományos vizsgálatai is alátámasztják. Az emberek többsége jobban szereti izgatottan várni a meglepetéseket, mintsem kiszámítható módon mindent előre tudni. Egyes felmérésekben a megkérdezettek mindössze egy százaléka használná szívesen a jövőbelátás képességét, és kétharmaduk semmit sem szeretne tudni arról, hogy mi várható a jövőben. Azt ugyan sokan mondják, hogy a szerencsejáték számait szeretnék előre tudni, hogy meggazdagodjanak, de ez nagyon komolytalan vágyakozás. A kutatások érdekessége, hogy az egyetlen dolog, amit az emberek többsége szeretne előre tudni, az a születendő gyermek neme, fiú vagy lány lesz-e?

Érdekes, hogy a jövőbe látás vágya az embereknél csupán a földi életre, a földi világra korlátozódik és nincsenek nagyobb távlatai. Pedig jó volna kissé távolabb nézni, örök sorsunk világába. Mi vár ránk a földi élet után? Erre a kérdésre ad választ a mai ünnep, Jézus mennybemenetelének napja. Mire emlékezünk ezen az ünnepen és mit tanít nekünk ez a nap?

Mire emlékezünk ma? Jézus feltámadása húsvétkor történt. Ezt követően az evangéliumi beszámolók szerint negyven napon keresztül megjelent az asszonyoknak, az apostoloknak és a tanítványoknak, azoknak, akik hittek benne. E jelenések, megmutatkozások, a feltámadt Krisztussal való találkozások egy idő után véget értek. A feltámadás utáni negyvenedik napon Jézus az apostolok szeme láttára felemelkedett az égbe. Visszatért a mennybe, ahonnan megtestesülésekor eljött közénk, visszatért a mennyei Atyához, aki elküldte őt. Földi küldetése befejeződött, művét mostantól az ő akarata szerint az apostolok fogják folytatni, akiknek megbízást adott, hogy evangéliumát az idők végéig hirdessék világszerte minden népnek. Ezt az apostoli küldetést az Egyház közössége végzi a történelmi időben.

Mit tanít nekünk az Úr mennybemenetele? Az Úr mennybemenetele azt az ígéretet hordozza, hogy Isten minden embert meghív a mennyországba. Földi életünk véget fog érni a halállal, de Isten bennünket is feltámaszt az örök életre. Mi is eljuthatunk a mennyország örökké tartó boldogságába, az Istennel való életre, ha hiszünk Krisztusban és ő a vezetőnk az üdvösség útján.

Látjuk-e, várjuk-e ezt a jövőt? Vágyakozunk-e arra a dicsőségre, amit Isten mindannyiunknak készít? Úgy tekintünk-e a mennyországra, mint örök otthonunkra, ahol Istennel élhetünk a tökéletes boldogságban a szeretet teljességében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! Te kaptál meg minden hatalmat az Atyától és ebben a hatalomban részesítetted apostolaidat. Ez a lelki hatalom nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent. Taníts minket alázatos lelkületre, hogy hűséggel tudjuk végezni ezt a szolgálatot. Taníts, hogy égre emelt tekintettel éljek, életem minden napján szem előtt tartsam, hogy a mennyországban Isten vár rám! Vezess engem Szentlelked által, hogy reményem beteljesedjen és az örök üdvösségre jussak! Hiszem, Uram, hogy a mennyei örök dicsőség várt rád földi életed után, és hiszem, hogy engem is az Atya vár a mennyországban.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Az imádkozó, Istent kérő ember időről időre megtapasztalja, hogy hetekig, hónapokig fohászkodik egy szándékért, de nem érkezik válasz. Az ember pedig kezdetben türelmesen, később már kevésbé türelmesen megismétli kérését, mintegy siettetni akarja Istent, hogy lépjen mielőbb az ügyében. Egy idő után nyugtalanná válik, hogy Isten meg sem hallja kérését, nem figyel rá. Aztán elkezd panaszkodni, hogy a világegyetemnek gondját viselő Isten sok teendője között igazán szakíthatna már pár percet az ő gondjának megoldására, vágyának teljesítésére.

A kitartóan imádkozó, Istent kitartóan kérő ember egy idő után észreveszi, hogy kérése letisztul. S közben lelke is megtisztul, mert Istenhez fohászkodni csak tiszta szívvel érdemes. Lelke és szíve mellett értelme is letisztul, egyre tisztábban, egyre világosabban látja, hogy saját szándékainak erőltetése helyett érdemesebb belesimulni Isten akaratába. Mert nem feltétlenül az a legjobb megoldás, amit én elképzelek, hanem amit Isten adni akar, s ami valóban lelkem üdvösségét szolgálja.

Nem az elején, amikor nagyszerű kérésem gondolata kipattan fejemből, hanem ebben a lelki állapotban, készen Isten akaratának elfogadására, érdemes felidézni azt a jézusi igazságot, amit a mai evangéliumban olvasunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Ha Jézus nevében, Jézus által fordulok az Atyához, akkor csak jót kérhetek, amit Isten teljesíteni fog.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

A félelem és a remény érzése jár át bennünket minden búcsúzás alkalmával. Félünk attól, hogy talán soha többé nem találkozunk azzal, akitől elbúcsúzunk, ugyanakkor reménykedünk is, hogy hamarosan viszontlátjuk őt. Félve, aggodalommal a szívünkben tekintünk arra az időre, amikor távol van tőlünk az, akit szeretünk, ugyanakkor örömmel várjuk azt az időt, amikor már újra együtt lehetünk vele. A másik személy elengedése, akár hosszabb, akár rövidebb útra indul, a szeretet jele. Meghagyom szabadságát, nem láncolom magamhoz, elismerem, hogy önálló személyiség. Engedem, hogy a maga útját járja, szabadon cselekedjen, teljesítse hivatását, küldetését. S közben visszavárom, mert hiszem, hogy Isten egymásnak teremtett minket.

Jézus tanítványaiban is e kettős érzést fedezzük fel, amikor Mesterük búcsút vesz tőlük mennybemenetele előtt, s az Úr jól ismeri érzéseiket. Szavai bátorítást jelentenek a tanítványoknak: „szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Jézus tudja, hogy földi küldetése befejeződött, teljesítette mindazt, amiért a világba jött, a megváltás művét. Most vissza kell térnie az Atyához, akitől jött. Távozása szomorúságot ébreszt azokban, akik hozzá szorosan kötődtek, de megnyugvás ébred bennük, ha arra gondolnak, hogy az Úr távozása visszatérés az Atyához, visszatérés a mennybe, ahová bennünket is vár.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján. Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus az ő elmeneteléről és visszatéréséről beszél tanítványainak, de nagyon talányos módon beszél erről, hiszen az időpontokat nem árulja el. Korábban már beszélt arról, hogy hamarosan visszatér ahhoz, aki elküldte őt a világba, azaz a mennyei Atyához, és ígéretet is tett a Szentlélek elküldésére. Most ezeket a szavait ismétli, erősíti meg. Jól tudja, hogy távozása szomorúsággal fogja eltölteni tanítványait, ezért bátorítja őket, hogy ez a lelkiállapot nem fog örökké tartani, mert szomorúságuk örömre fog változni. Tanítványai nem értik kijelentéseit, s valószínűleg nem csak azzal kapcsolatban volt bennük bizonytalanság, hogy mennyi időt jelenthet a „kis idő”, hanem azt sem értették, hogy mit is jelent az elmenetel és a visszajövetel.

Jézus valójában a halálát érti a távozáson, és feltámadását a visszatérésen. Kereszthalála valóban szomorúsággal, mély bánattal fogja eltölteni az apostolokat, akik napokig értetlenül állnak a tény előtt, hogy miért kellett meghalnia Mesterüknek, akitől messiási uralkodást vártak. Aztán szomorúságuk örömre fordul, amikor a feltámadt Úrral találkoznak, és megértik, hogy Jézusnak a szenvedésével és halálával kellett megváltani a világot.

Jézus jelenléte mennybemenetele után is megtapasztalható, hiszen jelen van Egyházában, s ez örömmel tölt el minket, akik hiszünk benne.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az anyagi javak gyűjtése helyett te az Istenben való gazdagodást és a lelkiekben való bővelkedést ajánlod nekünk. A jóság, a szelídség, a türelem, a megbocsátás, a békességre való törekvés, a szeretet gyakorlása, az alázatosság, az odafigyelés, az együttérzés és más lelki javak mind-mind olyan kincsek, amelyek sosem mennek ki a divatból, nem számítanak idejétmúltnak és elavultnak. E kincsekből akkor sem fogyunk ki, ha pazarlóan adjuk őket másoknak. Segíts minket, hogy felfedezzük a lelki gazdagság értékét!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint Jézus azt állította, hogy az eljövendő Szentlélek meggyőzi majd a világot az igazságról, a mai részben pedig még hozzáteszi, hogy követőit elvezeti a teljes igazságra. A Szentlélek működése tehát kettős irányba hat. Egyrészt kifelé, a világ felé, másrészt befelé, az Egyház tagjaira. Azért lényeges erre a két irányra odafigyelnünk, mert sajnos sok keresztény ki akarja sajátítani a Szentlélekből áradó kegyelmet. Önző módon csupán a saját üdvössége szempontjából kéri a Lélek ajándékait. Nyilvánvaló, hogy minden ember számára a saját üdvössége a legfontosabb. Ugyanakkor mások üdvösségre jutását is tartsuk fontosnak! Imádkozzunk, hogy a Lélek sugallatát a nem hívők is meghallják! Imádkozzunk, hogy az Egyház közösségébe azok is eljussanak, akik egy ideig kizárják magukat abból. Imádkozzunk, hogy a bűnösök meghallják a Lélek bűnbánatra indító szavát!

Mire gondol Jézus, amikor „teljes igazságról” beszél? Nem csupán az számít kinyilatkoztatásnak, amit Jézus a működése alatt tanított és tett, hanem az is, amit az apostolok és az apostolokra épült Egyház felismer és hirdet Jézusról a Szentlélek megvilágosító kegyelmének köszönhetően. A Szentlélek működésének tehát az a lényege, hogy az idők végezetéig folytassa az emberek megszentelésének művét. Meghallom-e a Lélek életszentségre ösztönző szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus nyíltan beszélt apostolainak arról, hogy vissza fog térni az Atyához. Arra kéri őket, hogy ne szomorkodjanak távozása miatt, mert csak ezt követően jöhet el a világba, áradhat ki a hívőkre a Szentlélek.

A Lélekkel kapcsolatban Jézus többek között azt mondja, hogy ő fogja meggyőzni a világot a bűnről. A bűn szembeszegülés Isten akaratával, az isteni törvények elvetése, az engedelmesség megtagadása. A bűn a teremtmény lázadása a Teremtő ellen. A bűn a szent Isten szeretetének visszautasítása. Az ember sokszor úgy tekint Isten parancsaira, hogy azok nem vonatkoznak rá. A Lélek majd meggyőzi őket, hogy e parancsok megtartása jelöli ki az utat az ember számára az üdvösség felé. Mások nem utasítják el eleve az isteni parancsokat, de azokat túlzott nagyvonalúsággal kezelik, s könnyen megtalálják maguk számára a felmentést. Őket majd meggyőzi a Lélek arról, hogy könnyelműségük helytelen irányba vezeti őket. Ismét mások a személyes szabadságukra hivatkozva teljes mértékben függetleníteni akarják magukat Istentől. Őket a Lélek majd meggyőzi az engedelmesség értékéről.

Egyszóval mondhatjuk úgy is, hogy a Lélek bűnbánatot ébreszt a bűnös emberben és felébreszti benne a vágyat, hogy törekedjen az életszentségre, azaz igyekezzen egyre jobban hasonlítani az őt teremtő szent Istenre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

Jézus szavaiból bátorítás és vigasztalás sugárzik a mai evangéliumi szakaszban. Jól tudja, hogy távozása, mennybemenetele után mindkettőre szüksége lesz tanítványainak, hogy tanúságot tudjanak tenni. Az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet elől Jézus nem tért ki. Akik szembefordultak vele, nyugodtan rázúdíthatták minden ellenszenvüket. Mivel tanítványaira és követőire a későbbi korokban ugyanez a sors vár, ezért elküldi számukra a Szentlelket. Az eljövendő Lélek három jellemzőjét, három tulajdonságát említi meg. Egyrészt vigasztaló és segítő, mert a nehéz időkben, az üldözések idején nélküle elhagyatottnak éreznék magukat a benne hívők. Másrészt az Igazság Lelkét kapják meg a Szentlélekben, ami azt jelenti, hogy a tanítványok is ugyanazt az igazságot fogják hirdetni, amit Jézus is hirdetett. A Lélek segíti tehát őket abban, hogy valóban Jézus nevében hirdessék az üdvösségre vezető igaz tanítást. Harmadrészt pedig az a lényeges, hogy a Szentlélek az Atya ajándéka. A Lélek az idők végezetéig jelen lesz a világban, élteti az Egyházat, segíti a hívőket és tanúsítja Jézus megváltói küldetését.

A keresztény tanúságtétel célja a hit terjesztése. Az apostoli szolgálat minden korban küzdelmes tevékenység és odaadottságot kíván az embertől. Kész vagyok-e arra, hogy a megváltás művének munkatársa legyek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Jn 14,23-29

Elmélkedés

A Szentlélek vezetésével

Az Istennel való találkozás az ő szavának, tanításának hallgatásával kezdődik. Nem passzív hallgatás ez, nem csupán a fül megnyílása Isten üzenete iránt, hanem odafigyelés, a szív nyitottsága és készsége a hallottak megvalósítására. E folyamat során engedjük, hogy a tanítás dolgozzon bennünk, mint az élesztő a tésztában, átjárjon, átalakítson minket, hasson értelmünkre, érzelmeinkre és akaratunkra, továbbá cselekvésre ösztönözzön minket. A cél tehát világos számunkra, a törekvés sem hiányzik belőlünk, hogy Isten igéje szerint éljünk, de az emberi erőnk mégis kevésnek bizonyul sok esetben a megvalósításra. Ilyen helyzetekben lehet számunkra fontos Jézus bátorítása, ígérete, amit a mai evangéliumban olvasunk: „A Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Nem csak az egykori tanítványoknak szólt tehát ez az ígéret, hanem nekünk is, akik halljuk az Úr szavát, keressük annak értelmét és megvalósítási területeit.

Itt érdemes egy figyelmeztetést tennünk: Legyünk óvatosak és engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket az isteni üzenet megértésében! A magunk okoskodása, és tudálékossága ugyanis kiolthatja bennünk a Lélek tüzét, s ez esetben csupán a holt betűvel találkozunk, amely aligha vezet minket az élő Istenhez. Lényeges az is, hogy ne engedjünk a saját türelmetlenségünknek, ne sürgessük Istent, hogy kérdéseinkre azonnal válaszoljon! A Szentlélek türelemre tanít minket és majd gondoskodik róla, hogy a kellő időben megkapjuk az iránymutatást útkeresésünkre, a vigasztalást bánatunkra, a szükséges jó tanácsot bizonytalanságainkra és a megnyugtatást aggodalmainkra.

Az Úr ígéretének teljesedését, a Szentlélek megvilágosító tevékenységét minden korban megtapasztalta az Egyház és mi is megtapasztalhatjuk Isten üzenetének olvasása során. A Lélek gondoskodik arról, hogy a szívünkbe hullott jó mag növekedésnek induljon és bőséges termést hozzon. Az a „minden”, amire a Szentlélek megtanít minket, nem végtelen tartalmú tudás megismerését és megértését jelenti, hanem mindannak megértését, amit üdvösségünk érdekében és embertársaink javára tennünk kell. Nem szükséges tehát túlterhelnünk értelmünket könyvtárnyi ismeret tanulásával, hanem elégedjünk meg azzal, hogy amit megértettünk, azt meg is tegyük. E folyamatban egészen Istennek tudjuk szentelni magunkat, alázatosan átengedjük neki életünk irányítását, mert felismerjük a neki való engedelmességben és parancsainak teljesítésében az üdvösség útját.

A feltámadt Jézus ma ezt mondja nekünk: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat.” Ismerős a kijelentés. Nem elég hallgatni tehát, amit az Úr mond, hanem meg is kell tartani. Erről szól a homokra és sziklára épített ház példázata, amelyet Jézus így vezet be: „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette házát” (Mt 7,24). Igen, érdemes okosnak lennünk, sziklára, azaz az Úr igaz és üdvösségre vezető tanítására építenünk egész életünket. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat” – mondja Jézus, amiből megértjük, hogy a szeretet soha nem maradhat érzés a szívünkben, hanem tettekben, jócselekedetekben nyilvánuljon meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!