Ezt a rózsafüzért a rendes rózsafüzéren mondjuk. A csoportot kétfelé lehet osztani, az előimádkozókra (E) és a válaszadókra (V). Ha egyedül vagyunk, mindkét részt magunk mondjuk el. Mind az öt tized elõtt mondjuk el a nagy szemekre:
Kovács Ervin Gellért premontrei atya előadása, mely elhangzott 2015. november 4-én a pesti ferencesek közösségi termében.
Gregor Ági és Gábor a Házas Hétvégéről
Az esztergomi Adalbertinumban tartja ülését október 4. és 7. között a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom Európa Tanácsa. Ebből az alkalomból a magyar közösség október 6-án lelkinapot tart az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban. A hazai közösség kommunikációs felelőseivel beszélgettünk.
„Jaj a mihaszna pásztornak!” c. posztomban egy héttel ezelőtt arról írtam, hogy vezetők bűnei mekkora rombolást tudnak végezni az egyházban. A cikkel az volt a célom, hogy magunkat, evangéliumi vezetőket figyelmeztessem a felelősségünkre és arra, hogy van okunk az istenfélelemre és az önmagunkkal szembeni bizalmatlanságra.
Bár a cikkben szexuális bűnökről volt szó, egyáltalán nem gondolom, hogy csak ezek fenyegetnék a keresztény vezetőket. Földesi Barnabás barátom tegnap elküldte nekem néhány gondolatát a vezetői bűnökkel kapcsolatban. Az ő engedélyével szeretném leközölni a levele legfontosabb részleteit, mert olyan irányba viszik tovább a vezetői bűnökről való diskurzust, amerre ritkán megyünk, de az egyház egészsége szempontjából elengedhetetlen, hogy erről is legyen szó.
VIIAz Egyház pontosan a rítuson keresztül tanúsítja a Krisztusba vetett hitét és imádja Őt, aki az Eucharisztia misztériumában jelen van, és aki eledelként adatik a híveknek.[1] Az eucharisztikus Kenyér kezelésének módja kiemelt pedagógiai értékkel bír. A rítusnak hűségesen kell tanúsítania azt, amit az Egyház hisz. A rítusnak a hit (a dogma) szolgálatában álló nevelőnek kell lennie. A liturgikus gesztusok, különösképpen azok a gesztusok, amelyekkel az eucharisztikus Urat, a „Szentek Szentjét” fogadjuk, a testtől és a lélektől olyan magatartást követelnek, amely megfelel a lélek elvárásainak. Ebben az értelemben tanít Isten Szolgája John Henry Newman bíboros:
Székely János szombathelyi megyéspüspök beszédét adjuk közre, mely szeptember 19-én, a 48. Jean Monnet-esten hangzott el Budapesten.
Nagyon nagy örömmel, nagy szeretettel köszöntök mindenkit. A Biblia és Jézus maga arra tanít minket: legfőbb parancsunk az élet, legfőbb törvény a szeretet. Mégpedig azért, mert maga a Teremtő Isten, aki alkotta az univerzumot, és alkotta az embert, ő is Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Ez az élet forrása, ebből vannak a galaxisok, atommagok, ebből van az ember. Akkor lesz az életünk teljes, akkor tud kibontakozni, ha szeretetben élünk. Ez egy léttörvény. Aki ezzel szemben él, lassanként elpusztul, legalábbis lelki-szellemi értelemben.
Vendég: Bíró László, családreferens püspök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Fr. Szilveszter blogjáról
Nem ritka, hogy egy templomban a hívek megtapsolják a mise végén a kórust, vagy a valamely évfordulóját ünneplő miséző papot. Helyes-e ezt tenni? Szabad-e egyáltalán ezt tenni? Az alábbiakban néhány eligazító idézetet közlünk ehhez.
A bevonulástól a kivonulásig tartó szent liturgia alatti tapsról ezt írta Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa, az „A liturgia szelleme” című 2000-ben megjelent könyvében:
VI.Néhány évvel ezelőtt Joseph Ratzinger bíboros a következő aggódó megállapítást tette arra vonatkozóan, ahogyan egyes helyeken az áldoztatás zajlik:
„A különbségtétel nélküli áldozásban már nem emelkedünk fel a szentáldozás eseményének magasztos szintjére, hanem az Úr ajándékát lerántjuk az önrendelkezés és a mindennapiság közönséges szintjére.”[1]
Ha belépsz e templomba, lehetséges, hogy Isten hívó szavát fogod hallani. Azonban nem valószínű, hogy a mobiltelefonodon fog hívni Téged. Ezért köszönjük, ha a belépés előtt kikapcsolod készüléked.
