Az Egyház megkísértése ma
Posted in: Elgondolkodtató

Az áldásnak MINDIG van ereje, az átok NÉHA fog.
Ma sokan igyekeznek megszabadulni az átoktól, meg ehhez hasonlóktól: generációs átkok, családi átkok, a cigányátok, rontás, boszorkányság, mágia. Úgy gondolom, hogy csalók azok vannak rengetegen, de akik valóban tudnak átkot mondani (pénzért), ami esetleg meg is fogan, azok eladták a lelküket a gonosznak (a kárhozat fiai és leányai), vagy esetleg valahol a vudu hazájában élnek.
Tanúságtétel. – Már sok jó pár éve történt, de mintha tegnap éltem volna át, olyan élénken él bennem. Meghívtak egy lelkigyakorlatos előadásra. Nagyon nagy közönség várt, s ennek tudatában hosszan készültem az előadásra. Nemcsak vázlatot készítettem, de azt ki is dolgoztam egy-egy frappáns, csattanós, hangulatos beszéd fogalmazványába öntve. Szinte kívülről megtanultam, mint egy memoritert. Otthon szobámban többször elő is adtam próbaként, s úgy éreztem, remekül fog hatni a hallgatóság szívében. – Azután elérkezett az előadás nagy napja.
Szinte már előre éreztem az otthoni hatástanulmány előzetes próbái után, hogy a hallgatóság szívét ellenállhatatlanul megragadom. Vakságomban nem is vettem észre, mennyire önmagamat keresem, beleültetve magamat az Isteni Örömhír feliratú trójai falóba. –Hát a bevezetés négy-öt mondata még a betanult terv szerint ment. De utána – mintha összeomlott volna bennem minden. Mint amikor valaki saját műhelyében fest egy szép porcelán vázát, s azt be akarja mutatni a nagyérdeműnek, de az kiesik a kezéből, s a helyszínen azonnal darabokra törik.. .
„Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr.” (1Pt 2,1-3)
Nála voltam, ültem a díványon, gyerekeink ott játszottak körülöttünk. Nem hiszem, hogy már megint ezt kell tennem. Több embernek bevallottam már, hogy irigylem őket, de minden alkalom olyan, mintha most tenném először. Nagyon zavaró. Nézzek a szemébe valakinek, és valljam be neki, hogy neheztelek valami ajándékért, amit Istentől kapott.
„Tehát miről akartál beszélgetni?” – kérdezi.

Az emberek gyakran panaszkodnak, mert Istentől nem azt a választ kapják, amit várnak. Miért nem ad Isten az imáinkra mindig választ?
Izajásnál olvassuk: „Nem! Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket hallásra. Nem, hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek között. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg benneteket!” (Iz 59,2-2).
Az egyházatyák élénken ügyeltek arra, hogy az eucharisztikus Kenyérnek a legkisebb darabkája se vesszen el, ahogyan Jeruzsálemi Szt. Cirill figyelmeztetése oly meggyőző módon bizonyítja:
„Amikor odalépsz, ne nyújtsd ki simán tenyeredet, és ne tárd szét ujjaidat. Hanem bal kezedből csinálj trónust jobb kezed számára, mert ennek kell fogadnia a Királyt … Légy éber, hogy az Úr Testéből semmit se veszíts el. Ha egy rész kiesne tenyeredből, az úgy kellene tekintened, mintha saját tested valamelyik tagját veszítetted volna el.

2002 karácsonyán a fénykorona-szertartás végére érkeztem a Kossuth térre, videón megnéztem az esztergomit, ami tetszett, és szerettem volna a következő rendezvény szervezésében segíteni. A lendületem megtorpant, mikor kapcsolatba kerültem az Emberfia Alapítvány egyik, majd másik tagjával. A beszélgetésen szó esett Attila szellemének bosszújáról egy sikertelen szertartás kapcsán, majd a pozitív mágiáról, mint e rendezvény műfajáról.
„A magyar katolikus egyház hanyatlása? A hitünk vége? Korántsem! Fantasztikus ajándék, ami történik!” – mondja egy 28 falut ellátó baranyai pap. Mi lehet az oka a paphiánynak – egyáltalán, van paphiány? Milyen nehézségekkel küzdenek a sok falut ellátó katolikus papok? Át kellene gondolni a cölibátust? Vagy Afrikából kellene behozni papokat? Ennek jártunk utána Nógrádtól Baranyáig. Nagyriportunk.
Mi az, amire a legtöbbet gondolsz? Mi tölti be az elmédet?
Meglepően könnyen elsodorhatnak minket a szorongás hullámai. Teljesen tehetetlennek érezhetjük magunkat, és hagyjuk, hogy elnyeljen minket a túlcsorduló aggodalom.
Saját szorongásaimtól időnként teljesen tehetetlennek éreztem magam. A húszas éveim túlnyomó részében meg voltam győződve arról, hogy a gondolataim kevéssé irányíthatóak, ezért sokszor túsza voltam a saját elmémnek. Tolakodó, negatív gondolati mintáim foglyaként éltem. A gondolataim diktálták az érzéseimet, amelyek aztán az aznapi hangulatomat is befolyásolták. Ez az ördögi kör a tehetetlenség és kimerültség érzésével töltött el – mind fizikailag, mind érzelmileg.
Kovács Ervin Gellért premontrei atya előadása, melyet 2017. január 18-án tartott a pesti ferencesek közösségi termében.