Author Archives
-
-
Amikor úgy érzed, már nem tudod, ki vagy
Posted in: Elgondolkodtató
„Eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk.” (Ef 1,5)
Időre érkeztem a rendelőbe, bejelentkeztem a pultnál, s leültem egy asztalhoz kitölteni az ilyenkor szükséges nyomtatványt. Helyes a lakcím? Igen. Életkor? Igen. Orvosi előzmények? Igen. Családi állapot? Csak bámultam az üres falat. Ez a két kis szó teljesen összezavart.
-
-
A növekvő gyermek
Posted in: Elgondolkodtató
„A Gyermek pedig növekedett.” (Lk 2,52)
Margharita nővér egyik lelkigyakorlatán történt néhány éve azon az estén, amikor a Nővér a szívek gyógyulásáért, szívcseréért imádkozott, Huber atya pedig egyenként megáldott minket az Oltáriszentséggel.
-
Miért baj a „kronológiai sznobizmus”?
Posted in: Elgondolkodtató
Olvasok egy könyvet, amelyben a szerző az egyháztörténet fontosságát hangsúlyozza, és azt írja: „egyszerű tény, hogy nem mi vagyunk az első, és biztosan nem a legbölcsebb generáció, amely a Szentírás tanításán gondolkodik”. A mondat második felére szeretném irányítani a figyelmet. Sokszor hangsúlyoztam én is, hogy a Szentírást az egyház közösségében kell olvasnunk, és ezt kronológai értelemben is értettem: olvassunk régi kommentárokat és régi keresztény irodalmat! -
Okosabb vagy-e mint a vized?
Posted in: Elgondolkodtató
Felhő, okosizé – mi más jutna a ember eszébe, mint valamilyen csúcstechnológiával előállított, modern termék? A marketingesek is jól tudják ezt – nem véletlen, hogy ezek a kulcsszavak jelentik egy elsőre meghökkentő (üdítő)ital arculatépítésének alapját:
-
-
Megszégyenítő Pride
Posted in: Elgondolkodtató
Még egy poszt erejéig a Pride témájánál és Balavány Gyuri cikkénél maradok, mert egy fontos gondolatot szeretnék megfogalmazni a Pride és a szégyen kapcsolatáról. A szégyenérzet az egyik kulcsa a jelenség megértésének, és annak, miért rendkívül káros az, ha a homoszexuális vágyakkal élőket azonosítjuk a vágyaikkal.
A szégyen abban különbözik a bűntudattól, hogy a szégyen esetében a jellemhibánkat a személyiségünk részének gondoljuk, ahelyett hogy azt éppen a személyiségünket romboló, attól valahogy idegen erőnek tartanánk. A szégyent azért nehéz feloldani, mert az teljes egészében rólunk szól.
-
Keresztyén rock
Posted in: Elgondolkodtató
Kiss Tamás ref. lelkész bizonyságtétele
Akik nem ismernek engem, szeretnék nagyon röviden bemutatkozni, Kiss Tamás ref. lelkész vagyok, és a lelkészi szolgálatom és a megtérésem előtt 11 évet játszottam rock zenét különféle rock-zenekarokban, a legkülönfélébb stílusokat, amik ezen a műfajon belül találhatók.
-
Munka és félelem
Posted in: Elgondolkodtató
Munkánk során sokszor szembesülünk olyan helyzetekkel, amelyek elbizonytalanítanak bennünket és kérdéseket vetnek fel bennünk saját magunk teljesítményével kapcsolatban. Ez a helyzet kialakulhat bármilyen felállásban, akár alkalmazottak vagyunk, akár saját vállalkozásunk van, akár vezetők vagyunk, akár beosztottak.






