Author Archives

  • Új élethelyzetekhez igazodni
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    „’Jöhet valami jó Názáretből?’ – kérdezte Natánael.” (Jn 1,46)

    A kocsi tele volt a lányom holmijával. Pár órája már, hogy úton voltunk az egyetem felé, s a kalandról beszélgettünk, amibe most belevág. Aztán megérkeztünk, behurcolkodtunk, elrendeztük a szobát. Körbejártuk az épületegyüttest, dicsértem, milyen szép minden.

    Pár órával később elbúcsúztunk. A nehéz kapu bezárult mögötte, én a kocsihoz siettem, ráhajtottam fejem a kormánykerékre, és zokogtam, mint egy kisgyerek.

    Bővebben …

  • Amire (nem) érdemes odafigyelni: „virtue signalling”
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    „Egy vizsgálat szerint az emberek azért használják a virtue signalling lehetőségét, hogy kevésbé érezzék bűnösnek magukat.” (képfelirat magyarul)

    Van az angol nyelvben egy remek kifejezés, amire érdemes odafigyelni. Ez a „virtue signalling”. Szó szerint azt jelenti: „erényjelzés”. Mint mikor egy jelzőlámpa pirosra vált, jelezve, hogy ott az autónak meg kell állnia, vagy mint mikor a rádióban megszólal a híreket jelző szignál. Csak ebben az esetben azt jelzik nekünk, hogy „erény következik”.

    Bővebben …

  • Szűz, víz, repülő
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Mióta Japánban „feltalálták” a levegőkonzervet, jelentősen romlott azoknak az esélye, akik extrém nagy árréssel akarnak könnyen hozzáférhető, olcsó nyersanyagot forgalmazni. A magyar találékonyság azonban nem ismer korlátokat: így született meg a szűz víz… 

    Nagyjából sejthető, hogy miről lehet szó: a „szűz” előtag élelmiszerek esetén az átlagosnál nemesebbet, tisztábbat jelent (vö. extra szűz olívaolaj). A szűz víz tehát valamiféle tisztább víz lehet, s a feltételezést alátámasztja a forgalmazó honlapja: 

    Bővebben …

  • A tízparancsolat és az európai egészségügy
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Az utóbbi évtizedek legfontosabb mondata hangzott el az euró­pai, így a magyar egészségkultúrában és oktatáspolitikában Kásler Miklós professzor úr szájából, még a választások előtt. Nem csoda, hogy ő lett az emberi erőforrások minisztere. Előzőleg annyit mondott az MTA tagjaként, neves rákkutatóként és intézetvezetőként, a gyógyításban aktívan részt vevő, nem íróasztal mögött ülő professzorként, szabadon idézve: „Ha a tízparancsolatot betartanánk, a halálozást okozó betegségek nyolcvan százaléka nem lenne.”

    A liberális média egyből felhorkant és szitok-, illetve máig tartó gúny­áradat következett, és még az Istent nem elvető orvosok is összenéztek. Noha a professzor úr nem mondott semmi újat, csak hát ilyesmit nem szoktunk MTA-doktorok, professzorok szájából hallani, sem pedig az egészségpolitikusokéból.

    Bővebben …

  • Hívom a családokat 2018 júliusában – Bíró László püspök levele
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

    Folytatom a Világiak, Család és Élet Pápai Tanácsa által írt és Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására alapozott katekézissorozat alapján a szent család történetének elemzését.

    Bővebben …

  • Ügyvédbojtárból lelkipásztor
    Posted in: Elgondolkodtató

     

    alt

    Rumszauer Miklós, a kaposvári Szent Margit–Szent József-templom plébánosa, a püspökség bírósági helynöke a Kaposvári Egyházmegye elsőként felszentelt papja, aki az ügyvédi hivatás helyett a papságot választotta.

    Káplánként a székesegyházban, majd a nagykanizsai Jézus Szíve-templomban szolgált. Római tanulmányok után Balás Bélamegyéspüspök titkáraként tevékenykedett, s tizenöt esztendeje a Szent Margit–Szent József-templom plébánosa, aki jogi doktorátusa mellett kánonjogi doktorátust is szerzett, és később elvégezte a Semmelweis Egyetem lelki gondozói szakát is, hogy még nagyobb empátiával és humánummal pasztorálja híveit – gyógyítva sebzettségüket.

    Bővebben …

  • Mit kínál az evangélium az embereknek?
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológiaellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban.

    Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?

    Bővebben …