Fedjük fel vagy fedjük le?
Posted in: Elgondolkodtató
„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” (Ter 9,22-23)
„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam. Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki olyan, akkor a másokét is azzá teszi.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az arc a lélek tükre. A békés, nyugodt lélek kap egy békés, nyugodt arcot. Ez Jézus Arca, aki az Atyától jött. Sőt, az Atya arca is – gondolva Jézusnak Fülöphöz intézett szavára: „Aki engem látott, az Atyát is látta.” ( Jn.14, 9.) – végtelen nyugodt és békés. Mert Isten a béke, ahogy Gedeon idejében is már ez – jónak előtte – elhangzott.









