A fiú (2002)
Posted in: ElgondolkodtatóA harmincéves Olivier egy műbútorasztalos iskolát vezet és egyedül él. Magalival kötött házassága – miután öt évvel korábban elvesztették egyetlen gyermeküket – tönkrement. Egy napon a fiatalkorúak börtönéből nemrég szabadult tizenhat éves fiú, Francis kopogtat be a műhelybe, és gyakornoki állást keres. Szinte akarata ellenére magával ragadja a fiú tehetsége és elszántsága, valamint visszafogottsága és hallgatagsága. Az igazságra azonban fény derül.
„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kol 3,12-14)
Megfigyeltem, hogy az a lélek, amelyik azonnal odafigyel a beszélgetésekre és szórakozásokra, keveset gondol az Istenre.
De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem. (Fil 3,7-8a)
„Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 6-7)






