Author Archives

  • Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt vonalas politikai felfogása, jelesül merev szembenállása a kommunista rendszerrel. Ez utóbbi szempont a Vatikán kompromisszumos úgynevezett keleti politikája miatt lehet egyáltalán aggályok tárgya azon ma is élő papok, hívek szemében, akik egyetértettek ezzel az irányzattal, illetve akik a Lékai-, Paskai-érában szocializálódva találták meg egyháziasságuk érzelmi kötődéseit. Ebben a kérdésben nem áll rendelkezésre elegendő történelmi távlat, így most inkább az első szempontra szorítkozunk.

  • A tökéletes Mária tisztelet 13.
    Posted in: Elgondolkodtató

    altCsávossy Elemér SJ fordítása nyomán, stilisztikailag átnézte Begyik Tibor OCDS

    MÁSODIK KÖNYV

    A VALÓDI MÁRIA-TISZTELET ALAPIGAZSÁGAI

    60. Miután eddig a Boldogságos Szűz tiszteletének szükségességéről volt szó, a következőkben elmondom Isten segítségével, hogy miben áll ez a tisztelet. Előzetesen azonban néhány alapigazságot szeretnék előrebocsátani, melyek ezt a nagy és annyira indokolt ájtatosságot helyes megvilágításba állítják.

  • Az óriás (1998)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Kevin jószívű és jó eszű srác, de megkeseríti az életét, hogy egy ritka betegségben szenved. A szomszédban lakó Max éppen az ellentéte: testileg túl-, szellemileg alulméretezett, és az iskolában is csak bukdácsol. Amikor tanulópárként egymás mellé kerülnek, magolás helyett nekilátnak, hogy új életet leheljenek kedvenc olvasmányukba…

  • Éjféli őrület
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Éjfélkor aztán kiáltás hangzott…” (Máté 25,6)

    Biztosan hallottad már az öt okos és öt balga szűz történetét, amit Jézus példázatként mondott el. Abban az időben úgy lehetett részt venni egy menyegzői vacsorán, ha égő lámpása volt az embernek. Amikor azonban a vőlegény felbukkant, öt szűznek nem volt már olaja. Ezért azt mondták a másik ötnek: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik” (Máté 25:8). Azok azonban nem adtak, hanem ezt válaszolták: „Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is” (Máté 25:9). Amíg amazok elmentek a városba, hogy olajat vegyenek, a menyegző elkezdődött, őket pedig kizárták.

  • Már itt a földön az örök életet éljük
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel!” (1Kor 15,12-13)

    Azok a pogányságból megtért keresztények, akik kételkedtek a feltámadásban, nyilván hittek a lelkek túlvilági életében. Nem voltak materialisták, inkább túlságosan is spiritualisták.

  • Amikor nem elég az, ami tőlünk telik
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Szilárdan álljatok neki ellen a hitben…” (1Pt 5,8-9a)

    Érezted már a szorítást a gyomrod körül, mikor kiderül, hogy valaki elégedetlen veled? Mintha minden lendület elszállt volna belőlem, mialatt elolvastam az emailt, amit a főnököm küldött tovább. Egy ügyfelünk írta, felsorolta benne legutóbbi munkám hiányosságait. Szörnyű csüggedés készült eluralkodni rajtam, össze voltam zavarodva.

  • A házasság
    Posted in: Elgondolkodtató

    altRészlet Schütz Antal: Dogmatika II. (A katolikus hitigazságok rendszere) c. művéből

    A házasság mint a legmélyebben járó emberi különbözőségben, a nemi differenciáltságban gyökerező elemi emberi életközösség, mint az emberiség életfájának termőszerve rendkívül sok és mélyen életbe vágó biológiai, lelki, kultúrai, társadalmi és természetfölötti vonatkozásának csomópontja, állandó és általános elméleti és gyakorlati érdeklődésnek középpontja, a legkülönfélébb kultúrai jogi, társas, gazdasági, nevelői problémák találkozója, s ezért az ellentétes világnézetek ütközője, a világnézeti harcoknak legérzékenyebb barométere, és egyben az égető társadalmi kérdésnek mindenkori nagy teherpróbája.

  • 13 dolog a vágyról, amit érdemes mindig észben tartani
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt1. A vágyakozás elválaszthatatlan az örömtől. Aki nem vágyik semmire, annak semmi nem képes örömet okozni. Amikor azt mondjuk „Nem vágyom semmire!”, akkor általában azt értjük rajta, hogy mindenünk megvan, amire vágyunk – tehát ez nem a vágytalanság kifejeződése, hanem épp a megelégített vágyaké. A vágy: képesség az örömre.

  • El tudsz veszni anélkül, hogy kilépnél a házból
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal.… Az Úr azonban így felelt neki: ’Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle’.” (Lk 10,40a. 41-42)

    „Úgy érzem, elveszítelek…”

    Feltekintettem a munkámból – épp egy szuperhős jelmezen dolgoztam –, és üveges tekintettel meredtem a férjemre. Éjfélre járt az idő, ő a díványon ült. Borostás arcán az egész napos kórházi munka ráncai, zöld szemében könnyek csillogtak.