Author Archives

  • „Vágyva vágytam rá…” – Úrnapja
    Posted in: Egyéb

    altÚrnapján az Oltáriszentséget ünnepeljük, a kenyérben és borban köztünk élő Úr Jézust, a valóságos Istent és valóságos embert. Hitünknek e nagy misztériumát és egyben nagy kincsét az egyházi év folyamán sokszor ünnepeljük, elsősorban Nagycsütörtökön, amikor Jézus rendelte az Oltáriszentséget, amikor az utolsó vacsorán így szólt a parancs: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Azonkívül ünnepeljük minden szentmiseáldozatban, minden szentségimádásban, amikor hívő szeretettel vesszük Őt körül.

  • Elismerték Fulton Sheen érsek csodatételét
    Posted in: Egyéb

    altA média által is kedvelt személyiség, Fulton Sheen érsek egy lépéssel közelebb került a boldoggá avatáshoz azt követően, hogy vatikáni teológusok testülete egyhangúlag elismeri a csodálatos gyógyulást egy halva született csecsemő esetében, melyet Sheen érsek közbenjárásának tulajdonítanak..
    Daniel Jenky, Peoria egyházmegye (USA) püspöke nemrégen kapott tájékoztatást annak a héttagú teológiai bizottságnak a határozatáról, amely a Szenttéavatási Kongregáció tanácsadója.

  • A vértanúság lehetősége
    Posted in: Egyéb

    altHallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5,38-42)

    Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé.

  • Öt “ne-tedd”, amikor a Jehova tanúival beszélsz
    Posted in: Egyéb

    altSzombat délután van, intézed a háztartási ügyeket. Észreveszed, ahogy kimész az ajtón, hogy két ember jön az utcán. Mivel nem számítasz senki érkezésére, próbálsz úgy tenni, hogy ne lássanak. A két személy befordul a bejáródra. Szépen vannak öltözve, és ami később majd kiderül, meg vannak pakolva az Őrtorony Társaság kiadványaival, ami a Jehova tanúinak a szülőszervezete.

  • Mindszenty bíboros 80 éves – rádióriport
    Posted in: Egyéb

    altSzó esik a jelenlegi magyar püspöki kar magatartásáról. A bíboros erről ezt mondja: – Vannak kevés számmal a püspöki karban olyanok, akik nem odaadással teszik azt, amit tenniük kell. Lelkük nincs ott, azt én megengedem, lehet, azonban az egésze úgy áll előttünk, hogy a rendszerrel szemben nem él a tiltakozásnak jogával és kötelességével. Ma is folyik a magzatirtás Magyarországon.

  • Eucharisztikus csoda, Betánia (Venezuela)
    Posted in: Egyéb

    Ez az eucharisztikus csoda a betániai Mária-jelenések helyén történt, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, 1991-ben. Otty Ossa atya, a Mária-jelenés helyének vezetője a szabadban található kápolnában a grotta mellett misézett, a kezében levő átváltoztatott ostya vérezni kezdett. Ő maga így számol be erről:

  • Tessék, így mindjárt más vagy!
    Posted in: Egyéb

    alt… drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek” (Ézsaiás 43:4)

    A Women of Faith nőkonferenciákon minden évben ezrek vettek részt. Sokan azért mentek, mert reményt kerestek, értelmet az életüknek és jobb önértékelést. Az egyik résztvevő ezt írta e-mailben, miután egyik előadótól a másik után hallotta, hogy Isten mennyire szereti gyermekeit: „A Hook című filmben Pán Péter felnőtt, megöregedett és pocakot növesztett, egyáltalán nem hasonlított már arra a Péterre, akit az Elveszett Fiúk ismertek.

  • Arcodra írom a sorsom
    Posted in: Egyéb

    alt„A képek végignézése a legtöbb emberből erős reakciókat vált ki. Sokan kényelmetlenül érzik magukat. Ezek a fotók azért vannak, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat a hatásukra, mert a verbális erőszak egy kényelmetlen téma. Néhányan úgy fogalmaztak, a fotók megnézése után bűntársnak érezték magukat. Ha egyetlen dolgot megtanultunk a projekt során az a következő: gyakorlatilag minden bántalmazás háromszereplős – a bántalmazó, a bántalmazott és a tanú. Azok, akik tanúi a bántalmazásnak, de nem avatkoznak közbe vagy jelentik az esetet, tettestársakká válnak.”

  • Mennyire tartósak a tárgyaink?
    Posted in: Egyéb

    ósdi telefonAz elmúlt 15-20 évben körülbelül tucatnyi mobiltelefonom volt. Szinte mindet azért kellett lecserélnem, mert tönkre mentek. Nem túl hosszú távra tervezték őket. Ehhez hasonlóan, a legtöbb számítógépes ismerősöm egyetért abban, hogy a három évnél régebbi gépek pillanatok alatt eléri a technikai öregkort.

    Másrészt azonban, élő koncerteken zenészként rendszeresen használom 60 éves gitárerősítőmet, és a mai napig nagyon megbízhatónak tartom. Feleségemmel van olyan bútorunk, amit több mint 40 éve használunk, és nem is tervezünk lecserélni. Ezeket úgy készítették, hogy kiállják az idő próbáját.