Az iskolakezdő (2010)
Posted in: Egyéb, ElgondolkodtatóKenya távoli hegyvidékén gyerekek százai tülekednek azért, hogy részt vegyenek a kormány által ígért ingyenes oktatásban. Egy új jelentkező személye általános megdöbbenést okoz. A nyolcvannégy éves Maruge feltett szándéka, hogy élete végére megtanuljon írni-olvasni.
Egykor azért harcolt, hogy az ország felszabaduljon a gyarmatosítók uralma alól, és most úgy érzi, lehetőséget kell, hogy kapjon az oktatásban való részvételre, melyet sokáig visszautasított. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy hatéves gyerekekkel kell egy iskolapadba ülnie.
Isten és a sátán között a harctér az emberi lélek. Itt folyik a harc az élet minden pillanatában. Szükséges, hogy a lélek szabad bejárást engedjen az Úrnak, és általa mindenfelől megerősítse, fölfegyverezze magát.
A tisztaság azok közé az erények közé tartozik, amelyek kimentek a divatból. Az értékrendek válsága sok fiatalt elvezetett abba a hitbe, hogy a szex a randizás középpontja. A szexuálisan aktív férfiakra általában „nyertesként” tekintenek, a nőkre pedig „tapasztaltként”, míg azokra, akik szexuálisan tisztán akarják magukat tartani, úgy tekint a világ mint prüd, a szexre képtelen és az Egyház által visszatartott emberekre.

Ha részletesen kellene beszélnünk arról az utálatos és piszkos alakról, amelyet az érzéki vágyak adnak a léleknek, nem találnánk semmi dolgot, mely annyira telve volna pókhálókkal és férgekkel, mint ez, és nem találnánk ocsmányságot, amellyel ez össze volna hasonlítható.








