Örüljünk szülőlétünk minden szakaszának
Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató
„Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” (Préd 3,1)
„Egész éjjel nevetni fognak?” – kérdezte mókás fintorral a férjem. „Nem tudom” – feleltem kuncogva. „De remélem. Olyan hang ez, amit boldogan hallgatok.”
Kamaszlányunk meghívta hozzánk aludni az egész szurkoló lánycsapatot a kosármérkőzés után. Ahogy megérkeztek, házunk megtelt nevetéssel, csiviteléssel, miközben vidáman majszolták a pizzát és a csokis kekszet.
Az igazi lelki béke Jézus Krisztus ajándéka, ezért nekünk is küzdenünk kell. Hogy a lelki békét lehet hamisan is értelmezni, ezt igen kalandos körülmények között tapasztaltam meg, egyszer elmondanék egy régi történetet, mielőtt rátérnék az erények tárgyalására.
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez

Az 1970-es évektől Nyugat-Európában egyre népszerűbbé váltak a természetgyógyászati módszerek. Ez volt az ún. „zöld hullám” időszaka, azonban ebben az időben Magyarországon az alternatív módszerek a tiltott, vagy legfeljebb tűrt kategóriába tartoztak. A rendszerváltás utáni néhány év az eufórikus káosz időszaka volt: gombamód szaporodtak a természetgyógyászati rendelők, alternatív gyógyászati készítmények, és bárki, aki kellő bátorságot érzett, elkezdhette világjobbító tevékenységét.





