Battaplébánia

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Közöttünk élt

A karácsonyi ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan már olvastuk az Ige megtestesüléséről szóló himnuszt, amely János evangéliumának bevezetése. Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk. Akkor említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem csupán az ő születéséig megy vissza, miként ez Máté, Márk és Lukács írásában megfigyelhető, hanem egészen a teremtésig. A világ teremtésével állítja párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten részéről.

Irányítsuk ma figyelmünket azokra a kifejezésekre, amelyek kizárólag e helyen szerepelnek János evangéliumában! A himnusz egyik sajátos kijelentése így hangzik: „közöttünk élt.” Az eredeti görög szövegben a következő szerepel: „felverte sátrát közöttünk.” Mire gondoljunk ezen érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut, hogy az ószövetségi időkben, a pusztai vándorlás során Isten szövetséget kötött a választott néppel. A szövetségkötést követően Isten utasításainak megfelelően Mózes sátrat épített, ide vitte be a szövetség ládáját és helyezte el a szövetség törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének helye volt, ahová Mózes akkor ment be, amikor Isten közölni akart vele, illetve a néppel valamit. A sátor a találkozás helye volt Mózes és az Úr számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának.” A kétirányú közeledés jele ez: egyrészt Isten az ő népe közelében akar lenni, azt akarja, hogy érezzék jelenlétét, másrészt az ember számára fontos, hogy Istenhez közeledjen, hiszen ott érzi magát igazán biztonságban, ott érzi magát boldognak.

A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a találkozás sátrára. Péter ekkor sátrat akar építeni az Úr, valamint a megjelenő és vele beszélgető Mózes és Illés számára. Szándéka mögött az húzódik meg, hogy felismeri Jézus istenségét, és az Isten számára helyet akar biztosítani.

E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt” (sátrat vert közöttünk) kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük el, hogy Isten a végtelen világűrben él, távol az embertől, elérhetetlen távolságban tőlünk. Amikor gyerekek kérdezik a felnőtteket, hogy hol van az Isten, akkor válaszként sokan felmutatnak az égre és arról kezdenek beszélni, hogy a felhőkön túl a messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek számára. Mert igaz ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van és jelenléte betölti az egész világmindenséget, de az is igaz, hogy Isten jelen van a világban, jelen van köztünk, ha szeretetben élünk egymással, és jelen van bennünk. Az ilyen gyermeki kérdésre mutassunk inkább az emberekre, akikben Isten él! Mutassunk magára a gyermekre, aki felteszi ezt a kérdést, és akiben szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.

„Közöttünk élt” – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült Igéről. Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol visszaemlékezik az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra az időre, amikor Jézus élt, az emberek között élt, járta a városokat, tanította az embereket és gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt emberi világunkban, hanem azt állítja, hogy Isten élt, jelen volt az emberi világban vagy helyesebb mindezt nem múlt időben mondani, hanem jelen időben: Isten jelen van közöttünk, jelen van a világban. Jelenléte megtapasztalható, észrevehető. Jézus Krisztus megtestesülésével és születésével Isten kifejezte azt, ahogy örökké itt akar élni köztünk, velünk és bennünk.

Befejezésül még egy gondolat. Szent Pál apostol írja egyik levelében: „Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben” (2Kor 5,1). Az emberi testet nevezi itt sátornak és a halálra, valamint a feltámadásra gondol. Emberi testünk tehát sátor, amelyben Isten lakik. S miután a halálban ledől, megsemmisül ez a sátor, akkor Istentől a feltámadásban új testet kapunk, amellyel egyesül halhatatlan lelkünk. Éljen bennünk a földi lét során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Istennél voltál, majd közöttünk éltél. Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel és mindenkor az ő akaratát teljesítetted. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad az emberi halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen!

Főszereplője Miklósa Erika operaénekes.

Részlet

„Bár minden korosztályban megtalálhatók a lézengő, soha semmiért egy lépést sem tevő, éppen ezért soha, semmit el nem érő emberek, a legtragikusabb számomra mégis az, ha ilyen fiatalokat látok.

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az előző két nap folytatásaként Keresztelő János tanúságtételének eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két tanítványa azonnal Jézus nyomába szegődik. Jánosnak több tanítványa is lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien a Keresztelő szavainak jelentőségét. Keresztelő János tanúskodása következményeként András és János (apostol), aki az evangélium szerzője, Jézus követői lesznek, s majd az ő hívásukra mások is csatlakoznak Jézushoz, András például a testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól új Mestert követnek, hanem nagy alázattal ismeri el, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell. Az irigységnek a legkisebb jele sem tapasztalható nála, inkább örül, hogy küldetését teljesíthette és megmutathatta az embereknek a Megváltót.

Keresztény tanúságtételünk hatása valószínűleg nem fog mindjárt az első pillanatban megmutatkozni, s lehet, hogy nem fogja mindenki elfogadni tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi gyümölcsét. Győzzük le magunkban a bátortalanság és a kishitűség kísértését! Győzzük le aggodalmainkat és félelmeinket, amelyek azt sugallják, hogy nem érdemes kiállni a hitetlen világ elé, mert úgysem hallgatnak ránk! Ha rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk róla tanúságot és vezessük hozzá az embereket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, életemben oly sok az árnyék, de Te azt akarod, hogy fény legyek. Bennem még oly sok a homály, de Te azt akarod, hogy testvéreimnek világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet hozzád vezessem, Hozzád vonzzam. Oly üres és íztelen vagyok Uram, de Te azt akarod, hogy a só legyek. Uram, Te légy életem fénye, világossága, íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!

Vízkereszt napján, január 6-án, hétfőn Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban 10.30-tól mutat be Szent Liturgiát, majd 12 órakor a hagyományoknak megfelelően a Batthyány téri Duna-parton megszenteli a folyót.

Vízkereszt napján, január 6-án, hétfőn Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban 10.30-tól mutat be Szent Liturgiát, majd 12 órakor a hagyományoknak megfelelően a Batthyány téri Duna-parton megszenteli a folyót.

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint Keresztelő János visszautasítja azokat az elképzeléseket, melyek szerint ő a Messiás. De azt is tagadja, hogy személyében Illés vagy valamely más próféta jött volna el. Tanúságtételének második részében, amelyet ma olvasunk, már kifejezetten Jézusról beszél. Beszédének három fontos eleme van. Először is azt állítja, hogy Jézus az Isten báránya, aki azt a küldetést kapta az Atyától, hogy az embereket megváltsa a bűntől és az emberiséget kiengesztelje Istennel. A második fontos elem az, hogy Jézus a Szentlélekkel keresztel majd, ami arra utal, hogy tanítványait egészen át fogja alakítani az Istennel való élet. A Szentlélek majd mindenkit megtisztít és arra ösztönöz, hogy életét egészen Istennek adja. Harmadszor pedig János kijelenti, hogy Jézus az Isten Fia.

Keresztelő János tanúságtétele annak példája, hogy napjainkban hogyan kell nekünk tanúságot tenni Krisztusról. Amikor róla beszélünk, akkor ugyanezeket kell elmondanunk. Szólnunk kell a bűnös embereknek Jézusról, aki elhozza a bocsánatot mindazok számára, akik megbánják bűneiket. Szólnunk kell a Krisztusban való lelki újjászületés nagyszerű lehetőségéről, amely új irányba állítja és Isten felé vezeti életünket. És szólnunk kell arról is, hogy Jézus állandó jelenléte a világban azt bizonyítja, hogy velünk az Isten. Az Atya azért küldi Fiát hozzánk, hogy megmutassa nekünk a mennybe vezető utat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy a te szereteted, amely oly nyilvánvalóan és egyértelműen mutatkozott meg értünk vállalt szenvedésedben, áthassa mindannyiunk életét és minden ember számára felismerhető legyen.

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.