Battaplébánia

Az igazi jámborság
Az igazi jámborság azt jelenti, hogy szívünk mindig készen áll, mindent, mégpedig kivétel nélkül mindent, úgy tenni és úgy elszenvedni, ahogy azt Isten számunkra elrendelte. Ez a készség a Szentlélek legragyogóbb ajándéka, melynek elnyeréséért nem lehet elég sokat és elég forrón imádkoznunk. És soha nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy egészen és teljesen birtokoljuk, mert ez a készség soha nem lehet tökéletes, hanem mindig nagyobbnak kell lennie a már egyszer elértnél, mind nagyságában, mind kihatásaiban.

Ez még belefér 🙂

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
Mt 8,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumban két ember találkozik Jézussal. Az első személy nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnik, hiszen ezt mondja: „Követlek téged, bárhová mégy” (Mt 8,19). Máté evangélista íróstudónak nevezi az illetőt, amelyből kiderül, hogy nem csak álnok kérdéseikkel támadták az írástudók Jézust, hanem akadtak közöttük jószándékúak is. Az Úr válasza mintha kissé lehűtené a lelkesedést, pontosabban figyelmeztet a tanítványi élet bizonytalanságára. Nagy feladatra vállalkozik ugyanis az, aki Krisztus követője lesz.

A második személy furcsa módon jelzi, hogy Jézus tanítványa szeretne lenni: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat” (Mt 8,21). Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést s még inkább Jézus válaszát. Tudnunk kell, hogy abban az időben a temetés még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a tanítvány úgy lenne éppen Jézus közelében, hogy közben édesapja odahaza holtan fekszik. Inkább arról van szó, hogy haladékot kér, majd egy bizonyos idő után, ha már nem él apja, akkor szívesen követné Jézust. Neki adott válaszában Jézus érzékelteti, hogy a tanítványság feltétele a családtól való elszakadás. Más esetekben, az apostolok meghívásakor szintén előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.

Az evangélista nyitva hagyja mindkét találkozást, s nem írja le a két személy döntését. Én milyen döntést hoznék?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Spányi Antal megyés püspök bérmál.

Június 29-én: vasárnap.
Ismétlés július 2-án: szerdán.

„(..) megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek (…)”
ApCsel 1, 8

A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Elvinni a szeretetet

Az apostoli időkbe, az ókori Róma városába vezet vissza minket Henryk Sienkiewicz, lengyel születésű Nobel-díjas író Quo vadis című regénye, amely feltárja az első keresztények életét és az ellenük irányuló üldözéseket. Nem a regény címét ihlető jelenetet, azaz Péter apostol találkozását Jézussal a Via Appián szeretném felidézni e világsikerű műből, hanem egy másikat. A vándorló Péter és Pál apostolok elé egy alkalommal odaáll egy pogány fiú és azt kérdezi tőlük: Görögország a bölcsesség tudományát és a művészi szépet adta az emberiségnek, Róma pedig a hatalmat és a törvények rendjét. És ti mit adtok? Péter apostol egyszerűen válaszol: Mi szeretetet hozunk.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez volt egykor az apostolok, köztük a ma ünnepelt Szent Péter és Szent Pál apostolok feladata. Amikor az apostoli hivatás eredetét, gyökerét vizsgáljuk, a Jézus általi küldéshez jutunk. Az apostol küldött, Jézus Krisztus küldötte. Miután megismerte a Mester személyét, tőle kap megbízatást, küldetést, s ez nem lehet más, mint hogy az Úr nevében tevékenykedjen. Az evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok útja azzal kezdődik, hogy Jézus megszólítja, meghívja őket. Miután vele élnek, vele járnak vándorútján, hallják tanítását és láthatják isteni erővel véghezvitt tetteit, küldetést kapnak tőle. Ezen az úton, amelyet joggal nevezünk az ő esetükben is a hit útjának, Jézus megismerése a legfontosabb. Mert nem azt kapják küldetésül, hogy egy új tanítás, egy új eszme hirdetői legyenek, hanem hogy tanúságot tegyenek Krisztusról, az Isten Fiáról s mindarról, amit vele átéltek. Csak azt követően kapnak küldetést az evangélium hirdetésére, hogy az Úrral vannak, vele élnek.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – erre csak az képes, aki megismerte Krisztus szeretetét. E felismerésre Szent Pál apostol életpéldája vezet el bennünket, aki a kezdeti időkben veszélyes újítóknak tartotta a keresztényeket. Úgy gondolta, hogy minden eszközzel üldöznie kell azokat, akik nem ragaszkodnak őseik vallásához, hanem új vallási tanokat hirdetnek. Élete akkor vesz fordulatot, amikor megismeri Krisztust és megérinti őt Krisztus szeretete. E személyes és lelke mélyét megérintő tapasztalatról így ír később: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Itt értjük meg, hogy miért vált a szeretet Pál életének alaptörvényévé, miért emlegeti a szeretet elsőbbségét és miért tanít a kereszten megnyilvánuló isteni szeretetről. És itt értjük meg azt is, hogy csak akkor válhatunk Krisztus hiteles tanúivá, ha minket is megérintett Isten szeretete s engedtük, hogy megújítsa, megváltoztassa életünket.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – e küldetést az tudja teljesíteni, aki maga is szeretetet érez Krisztus iránt és megvallja azt. Erre példa ma ünnepelt másik szentünk, Péter apostol esete. Az ünnep vigíliájának evangéliuma arról számol be, hogy Jézus kérdésére Péter háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt (vö. Jn 21,15-19). Ez az őszinte szeretet-vallomás előzi meg azt, hogy a mi Urunk az Egyház vezetésének különleges feladatát – mint sajátos küldetést – bízza Péterre. Aki szereti Jézust és kész érte mindenre, akár élete feláldozására is, az méltó lehet a küldetésre. Az Úr iránti szeretet nélkül ugyanis nem érdemes elindulni az emberhalászat, az igehirdetés és a tanúságtétel útján, mert minden legfeljebb kényszerű kötelességteljesítés lesz. Péternek, a többi apostolnak és a későbbi korok küldötteinek egyaránt a Krisztus iránti szeretetet adja a bátorságot az evangélium hirdetésére, e szeretet alapozza meg hűségüket és ad nekik erőt a vértanúsághoz.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata napjainkban is, ez tehát a mi feladatunk. Egy új szempontot érdemes itt megemlíteni, tudniillik azt, hogy az apostoli küldetést nem magányos farkasként, hanem közösségben kell teljesítenünk. Közösségben, valódi szeretetközösségben Krisztussal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A keresztények közötti testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Egyház közösségében mindannyian megtapasztalhatjuk az üdvösséget, amelyet te a mennyei Atyától hoztál el nekünk és megérezhetjük az Atya szeretetét. Te azt kérted tanítványaidtól és azt kéred tőlünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan te szeretsz minket. Napjainkban is szükséged van apostolokra, akik készek a szolgálatra. Szükséged van tanúkra, akik küldötteidként szeretetedet közvetítik. Adj nekünk apostoli lelkületet, hogy a szeretet tanúi, szereteted hirdetői legyünk! Vezess minket az evangélium hirdetésének útján és mutass nekünk utat az üdvösség felé!

Zenés áhítat és jubileumi hangverseny

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom őt.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: Menj! – elmegy; a másiknak: Jöjj ide! – akkor hozzám jön; és szolgámnak: Tedd ezt! – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, a választott nép fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Ott sírnak majd, és fájdalmukban csikorgatják fogukat.” A századosnak pedig azt mondta Jézus: „Menj, és legyen úgy, amint hitted.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Ezután Jézus Péter házába ment. Látta, hogy annak anyósa lázas betegen fekszik. Megérintette kezét, mire a láz elhagyta őt. Fel is kelt, és szolgált neki. Amikor beesteledett, sok, ördögtől-megszállott embert vittek Jézushoz. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék Izajás próféta jövendölése: „Gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket ő hordozta.”
Mt 8,5-17

Elmélkedés

A mai evangéliumi történetet egy leprás gyógyítása előzi meg. (Jézus szíve tegnapi ünnepe miatt ezt nem olvastuk.) A leprás esetében Jézus megparancsolja, hogy a meggyógyult személy pontosan tartsa meg azokat a zsidó előírásokat, amelyeket a mózesi törvény a tisztulás esetére meghatároz.

A százados szolgájának meggyógyításakor – erről szól a mai örömhír – nincs szükség semmilyen kötelező szertartásra, de még közvetlen cselekedetre sem Jézus részéről. A pogány katonatiszt tapintatosságáról tanúskodik, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy a zsidó Jézus belépjen házába, mert akkor a törvények szerint tisztátalanná válna.

Jézus e szavakkal dicséri meg őt: „ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben” (Mt 8,10). A hit isteni ajándéka mellett azonban emberi szempontok is lehettek a katona kérésének hátterében. A fegyelemhez és parancsokhoz szokott katonatiszt feltételezi, hogy a kimondott szónak hatása van. Bár parancsnok, e helyzetben beismeri tehetetlenségét, ő nem tud segíteni szolgáján, ezért kér segítséget Jézustól. Ezen emberi szempontok mellett azonban mégis a hite az a döntő elem, amelyre alapozva Jézus csodával gyógyítja meg szolgáját. Hitvallása olyannyira jelentős, hogy bekerült a szentmisébe, és a szentáldozás előtt ezeket a szavakat imádkozzuk. Méltatlanságom ellenére minden szentmisében eljön hozzám Jézus. Hívom-e a szívembe? Hogyan fogadom őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.