Battaplébánia

„A függőség nem csupán orvosi, addiktológiai kérdés, hanem számos szociális, morális kérdést is felvet.”

November 17-én, vasárnap kerül sor a hit évének ünnepélyes lezárására az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be a Szent István-bazilikában.

A petőfiszállás-pálosszentkúti templom belseje megújul. A felújított templomot Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldja meg december 7-én, szombaton10 órakor ünnepi szentmise keretében.

November 17-én, vasárnap kerül sor a hit évének ünnepélyes lezárására az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be a Szent István-bazilikában.

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33

Elmélkedés

A mai evangéliumban elhangzó szavak kifejezetten provokálnak minket. El kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni? Kinek a tanítványa vagyok? Képes vagyok-e minden áldozatot meghozni, hogy tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet? A döntésben talán segítenek minket a következő kérdések: Ki szeret engem a legjobban? Ki az, aki értem él? Ki a legjobb Mester? Ki az, aki a legnagyobb áldozatot is meghozta értem? Ki az, aki még az életét is odaadta értem? A nagy népsokaság létszáma hamar lecsökken, sokan elpártolnak Jézustól és csak kevesen bizonyulnak igazi tanítványnak. Érdemes lemondanom minden evilági dologról, hogy a kevesek közé tartozhassak.

Jézust a kereszthordozásban is követnem kell. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Lázad a kereszt ellen, mert Isten büntetésének tartja. Mások türelemmel és örömmel hordják. Ha valóban szeretjük Istent, szeretjük a keresztet is. Jézus az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a szenvedést, a kereszthordozást és a kereszthalált. Legyünk bátrak! Ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

A hagyomány szerint a székesfehérvári Ferences templom és rendház területén született Szent Imre.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá.

A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom!

Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk. A ma ünnepelt Szent Imre herceg, akit fiatalon és váratlanul ért a halál, éber volt s tudta, hogy bármikor találkozhat az Úrral. Minden bizonnyal annak köszönhető ez, hogy nagy gondot fordítottak nevelésére. A trónörököshöz méltó királyi erények és a tudományok elsajátítása mellett nagy figyelmet szentelt a hitre és a lelki életre való nevelésre is az ő tanítója, Szent Gellért. A Hit évében imádkozzunk azért, hogy a szülők, valamint a gyermekek és fiatalok tanításával foglalkozók szenteljenek nagy figyelmet a rájuk bízottak lelki fejlődésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Elhunyt: november 4-én.
Temetése: november 12-én lesz, Zircen.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak, amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél, hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.

A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!

Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre, amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Jézus tekintete

A filmvetítésnek vége, az emberek özönlenek ki a mozi teremből. A következő vetítésre érkezők már odakint tolonganak, izgatottan várják, hogy ők is megtekinthessék a filmet. Várakozás közben nézegetik a kifelé jövők arcát, akik egymással a friss élményről vidáman beszélgetnek. Látva örömöket, mosolygó tekintetüket a várakozókban még inkább felébred a vágy, hogy végre ők is részesüljenek a film által nyújtott élményben. Bocsánat e profán példáért, mert az Isten-élmény messze felülmúl minden moziélményt, de a templomban a gyóntatószék előtt várakozókban is hasonló várakozás, vágyakozás élhet. Látják a gyóntatószékből kilépők felszabadult tekintetét, az öröm, a megtisztulás, a lelki újjászületés érzése sugárzik róluk, s ők is vágyakoznak minderre. Megtapasztalni Isten irgalmát, magunkon érezni Isten tekintetét, csodálatos érzés, ahogyan ezt az evangélium főszereplője is érezhette. S ha ez öröm sugárzik rólunk, akkor másokban is felébred az irgalmas Istennel való találkozás vágya.

Zakeusnak, a Jerikóban élő vámosnak történetét olvassuk a mai vasárnap evangéliumában. Zakeus egy kíváncsi ember, aki látni akarja Jézust. Nem akar vele találkozni, nem akar vele beszélni, nem gondolja, hogy életébe valami változást hozhat Jézus, ő csak egyszerűen látni akarja. Alacsony termete miatt felmászik egy út menti fára, mert abban bízik, hogy a fa tetejéről megláthatja majd Jézust. A helyzet megalázó számára. Az emberek biztosan gúnyolni kezdték, amikor meglátták őt a fa tetején. Amúgy is csúfolhatták alacsony termete miatt, és lenézték foglalkozása miatt is, mert vámszedőként kiszolgálta az elnyomó rómaiakat. Haragudtak rá, mert mindenkit becsapott és magas vámot kért, hogy nagyobb legyen a saját haszna. Zakeus nevetségessé teszi magát, mert egy felnőtt férfihoz méltatlan volt, hogy fára másszon mások előtt. Ő mégsem törődik az emberekkel, mert egyetlen vágy él benne: látni szeretné Jézust.

A hívőket sokszor kinevetik, kigúnyolják vallásosságuk miatt. A nem hívők azon viccelődnek a hátuk mögött, hogy templomba járnak. Ostobának tartják őket, mert becsületes munkával és nem ügyeskedéssel akarják biztosítani családjuk megélhetését. Lenézik őket, mert nem mennek bele a kicsinynek tűnő csalásokba. Maradinak tartják őket, mert ragaszkodnak a hagyományos értékekhez. Zakeus példája adjon bátorítást mindazoknak, akik hitük, vallásosságuk miatt ilyeneket vagy hasonlókat kénytelenek átélni! Nem érdemes törődni a gúnyolódókkal. Ne engedjük, hogy a nem hívők eltompítsák szívünkben az Isten-látás vágyát!

Zakeus látni szeretné Jézust. Jézus pedig észre veszi őt a tömegben. Ettől kezdve a történet új helyszínen folytatódik, az utcáról Zakeus házában találjuk magunkat. A helyszín változása már utal a Zakeusban végbemenő lelki változásra. Jézus betér az ő házába és itt újabb lelki lépést tesz a korábban mindenki által megvetett ember. Ígéretet tesz, hogy vagyona felét szétosztja a szegényeknek és bőséges kártérítést ad mindazoknak, akiket korábban megkárosított. Megtérésének komoly jele, bizonyítéka ez. Megtapasztalta, hogy milyen nagy az Isten irgalma iránta, s most ő is megmutatja, hogy tud irgalmas lenni az emberek felé.

Lassan a Hit évének végéhez közeledünk. Mit használt ez az év? Eljutottunk-e egy személyes hitvallásra? Erősödött-e a hitünk? Törekedtünk-e hitünk tartalmának, igazságainak, titkainak mélyebb megismerésére? Láttuk-e Jézust? Találkoztunk-e vele? A Hit évének utolsó heteiben és később is van időnk, hogy Jézust keressük. Van időnk olyan helyet keresni, ahonnan megláthatjuk őt és ő is megláthat minket. Van még idő „fára mászni.” Csak ne legyen késő! Csak nehogy időközben továbbmenjen Jézus! Nehogy elszalasszuk a találkozás lehetőségét! Jézus tekintete a szívembe megtérést, az életembe üdvösséget hozhat. Jézus tekintete a hit ajándékát adhatja nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!