Egyéb

  • 2014. június 7. – Szombat (Jn 21,20-25)
    Posted in: Egyéb

    Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
    Jn 21,20-25

    Elmélkedés

    A pünkösd előtti napon – a húsvéti idő lezárásaként – Szent János evangéliumának utolsó sorait olvastuk. A tegnapi részben Péter sorsáról szólva Jézus előre jelzi, hogy szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai szakasz pedig a „szeretett tanítvány,” Szent János apostol sorsáról szól, aki a negyedik evangélium szerzője. A szentírástudósok szerint ezeket az utolsó mondatokat nem személyesen János, hanem az ő tanítványai írhatták. Évtizedekkel Jézus halála után János magas életkora miatt elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A szöveg ezt a téves elképzelést hivatott megmagyarázni Jézus korábbi szavait pontosan idézve.

    Az evangélium befejező szavai arra emlékeztetnek, hogy az isteni igazságot, Jézus tanítását és működésének cselekedeteit János tanúságtételének köszönhetően ismerhetjük meg. Az evangélista lelkiismerete nyugodt lehet, hiszen teljesítette feladatát, hirdette a Mesterétől kapott tanítást. Munkája sokszoros termést hozott. Az ő tanúságtétele is igaznak bizonyult, de mennyivel inkább igaz Jézus Krisztus tanúságtétele az Atyáról és az ő irántunk való szeretetéről!

    Vajon én mit teszek annak érdekében, hogy az emberekhez eljusson az örömhír? Hivatásomnak tekintem-e azt, hogy másokat az üdvösség útjára, Krisztus tanításának útjára vezessek? Engedem-e, hogy a pünkösdi Lélek engem is az evangélium hirdetőjévé tegyen?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.

  • Anyámmal összenőve – introjekció 1.
    Posted in: Egyéb

    Anna idős édesanyja nagyjából a korának megfelelő állapotban van. Ő azonban olyan intenzíven aggódik érte, mintha mindig éppen élet és halál között lebegne. Egyfolytában rá gondol, naponta többször felhívja, érdeklődik a vérnyomása aktuális állásáról, ha a legkisebb front van,  pánikba kerül, hogy baja lesz.

    Beszélgetéseinkből hamar kiderül, hogy Annát az anyja soha nem szerette, mindig elutasította, sőt sok jel utal arra, hogy határozottan gyűlöli. Látványosan nem törődik vele, de ez még mindig a jobbik eset, mert amikor bármilyen lépést tesz a lánya irányában, azzal mindig – sokszor komoly – bajt okoz.

    Vajon miért aggódik mégis Anna ennyire az anyjáért? Önzetlen szeretetből? A „rosszat jóval viszonozni” elvén? Hozzá hasonló helyzetben sokan indokolják ilyen nemes okokkal viselkedésüket. A valóság azonban jóval prózaibb.

    A pszichoanalitikusok elhárító mechanizmusok néven foglalják össze azokat a technikákat, amelyek segítségével az emberek megpróbálnak kimenekülni az elviselhetetlenül nehéz valóságból. Ezek egyike az introjekció, amellyel Anna is él.

    Az édesanyja testi állapotával való állandó foglalkozással, az érte való folyamatos aggódással belsőleg összekapcsolja magát vele, állandóan jelenvalóvá teszi őt a maga számára, s ez azt a megnyugtató érzést alakítja ki benne, hogy az édesanyja mindig vele van. Ezzel érzés-szinten áthidalja azt a szakadékot, amely ténylegesen  van közöttük.

    Attól, hogy Anna előállítja magában ezt az érzést, az anyja természetesen egyáltalán nincs vele, változatlanul ugyanúgy elutasítja és bántja, mint gyerekkorában. Az elhárító mechanizmus segítségével azonban Anna ki tudja ezt szorítani a tudatából. Mindazonáltal az elutasítottság  miatti szorongás nem szűnik meg, hanem különféle egyéb tünetekben jelenik meg: az ő esetében általános szorongásban, depresszív állapotokban, pánikrohamokban, közlekedési fóbiában.

    Ezekből nem lehet elhatározással, jó szándékkal, pozitív gondolatok erőltetésével kijönni, hanem csak akkor szabadul meg tőlük az ember, ha a terápiában sikerül feltárni a mögöttük lévő, tudattalanba leszorított érzéseket, és megtanulja úgy elfogadni magát, hogy már el tudja viselni még a fontos, közeli személyek elutasítását is.

  • Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére (2014. június 15., vasárnap)
    Posted in: Egyéb

    Június 15-én, vasárnap 10 óra 30 perckor a máriaremetei kegytemplom előtt ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök. A Székesfehérvári Egyházmegye 87. alkalommal hirdetett meg zarándoklatot a majdnem kétszáz éves múltú kegyhelyre. Szentháromság vasárnapján a nehéz időkben is szinte minden esztendőben ide zarándokoltak a fehérvári hívek. A Székesfehérvári Egyházmegye búcsújáró napját Prohászka Ottokár püspök kezdeményezte és püspökutóda, Shvoy Lajos hirdette meg. A templom oldalában elhelyezett kőtáblák tanúskodnak erről, s a két püspök mélységes Mária tiszteletéről. A zarándoknap azután is szokásban megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték, és Máriaremete az Esztergom-Budapest Főegyházmegye területére átkerült.