Battaplébánia

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Jn 6,30-35

Elmélkedés

A pusztai vándorlás idején az Istentől kapott mannakenyér az életet jelentette a választott népnek. Ha nem táplálta volna őket az Úr, éhen haltak volna. Isten pedig a manna-csoda révén megmutatja, hogy gondoskodik övéiről és övéi életéről.

Erre emlékeztette az embereket a Jézus által tett csodálatos kenyérszaporítás, de ez nem volt elég a nép számára és olyan újabb jelet követelnek, amely alapján hihetnek benne s amely igazolja, hogy ő a Messiás. Milyen szándék lehet a követelés hátterében? Ha jó szándékú volt a kérés, akkor valóban hinni akartak az emberek. Ha viszont rossz szándékkal kérték ezt, akkor csak próbára akarták tenni Jézust és abban bíztak, hogy nem tud csodát tenni és kudarcot vall. Talán ez utóbbi a valószínűbb, hiszen Jézus nem teljesíti a kérést. Ennek az lehet az oka, hogy Jézus nem a csodaváró emberi elvárásoknak akar megfelelni, hanem mindig az Atya akaratát teljesíti, valamint messiási kilétét még nem akarja felfedni teljesen.

Jézus tehát nem tesz újabb csodát, de tanítást ad az igazi mennyei kenyérről, amelyet az Atya ad az embereknek. Ez a kenyér ő maga, az ő valóságos teste, amelyet az Oltáriszentségben vehetünk magunkhoz, mint az élet kenyerét és az örök élet táplálékát. Az egykori manna előképe az élő kenyérnek, az Oltáriszentségnek. Ha Krisztus testével, az Oltáriszentséggel táplálkozunk, akkor miénk lesz az örök élet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

Olasz feliratos dokumentumfilm.

Nem elég az, hogy keressük Istent, mert vágyainkat követve könnyen a gyakorlati materializmus vagy a túlzott spiritualizmus csapdájába esünk. Néha csupán földi szükségletünk kielégítésének szükséglete visz Jézushoz, máskor pedig a legszükségesebbekről is elfelejtünk gondoskodni, s elégedetten állapítjuk meg magunkról, hogy mennyire lelkiek vagyunk. Valójában azonban e kétféle magatartás végső soron ugyanarról a tőről fakad: mindkettőben az ember áll a középpontban, aki kimondva-kimondatlanul így imádkozik: „Legyen meg az én akaratom!”

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

A kenyérszaporítás csodája érdekes reakciót vált ki az emberekből. Nem egyszerűen azokból, akik esetleg hallottak róla, hanem azokból, akik aktív részesei voltak a csodának és ehettek a Jézus által adott ételből. Az emberek keresni kezdik azt a személyt, aki nekik a kenyeret adta. Ezt a vágyat Jézus helyes irányba tereli azzal, hogy az őt kereső és megtaláló emberektől azt kéri, hogy mindig a mennyei Atya tetszését keressék és legfőbb szándékuk az örök élet elnyerése legyen.

A csodát követő keresés ténye rávilágít arra, hogy a lelki éhség nagyobb az emberben a testinél. Jézus küldetése éppen az, hogy olyan kenyeret adjon, amely a lelki éhséget csillapítja és az örök élet felé irányít. Az örök élet eledelét az Oltáriszentségben ismerhetjük fel, amely szentség megvalósítja a lelki kapcsolatot az Úr és Egyháza, Jézus és miköztünk.

A földi kenyérrel tett egykori csodához hasonlóan Krisztus az ő papjai által mindennap újabb csodát tesz, amikor az Oltáriszentségben önmagát adja a világnak, a benne hívőknek. Ez az eledel valóban maradandó és megmarad az örök életre. Ha egyszer megízleltük e szent, élő, átváltoztatott kenyeret, s megéreztük, hogy általa részesedünk Krisztus életében, akkor minden vágyunk az lesz, hogy ez az együttlét az örök életben folytatódjon. Keresem-e nap mint nap Krisztust, aki önmagát adja nekem az Oltáriszentségben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Isten angyala, szent őrzőangyalom, reád bízott engem az égi irgalom. Világosíts, őrizz, vezérelj és kormányozz e napon. Ámen.

P. Imádkozzál érettünk szent őrzőangyal.
H. Hogy méltók lehessünk Krisztus igéreteire.

Isten angyala, szent őrzőangyalom, reád bízott engem az égi irgalom. Világosíts, őrizz, vezérelj és kormányozz e napon. Ámen.

P. Imádkozzál érettünk szent őrzőangyal.
H. Hogy méltók lehessünk Krisztus igéreteire.

Isten angyala, szent őrzőangyalom, reád bízott engem az égi irgalom. Világosíts, őrizz, vezérelj és kormányozz e napon. Ámen.

P. Imádkozzál érettünk szent őrzőangyal.
H. Hogy méltók lehessünk Krisztus igéreteire.

A Heti Válasz 2011-ben íródott cikke frissült, elgondolkodtató tevékenységű szervezetekről olvashatunk.  A top 50 lista bevallottan szubjektív szempontok alapján is készült. A szerk.

Célegyenesbe fordult a vallási közösségek bejegyzését szigorító törvénytervezet szövegezése. Az új jogszabály hatálybalépése után több tucat szervezetnek kell búcsút vennie az egyházi léttől, illetve az abból fakadó kiváltságoktól. Ennek alkalmából lajstromba szedtük azt az ötven társulatot, amely a leginkább rászolgálhat erre.

Forrás

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

Az emmauszi úton

Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben Tamás apostollal kapcsolatban nagypéntekre és Jézus sebeire utaltunk vissza, ma pedig az emmauszi tanítványok történetét hallgatva gondolatban érdemes visszapillantanunk a nagycsütörtöki eseményre, az utolsó vacsorára. A kételkedő Tamás apostol számára nem volt elegendő társainak beszámolója arról, hogy megjelent a feltámadt Jézus. Egy héttel később a sebhelyek, mint jelek segítették őt az Úr felismerésében. A Jeruzsálemből hazafelé, Emmauszba tartó két tanítvány számára sem volt elegendő, hogy hallhatták Jézus szavait az úton, nekik is szükségük volt egy jelre, ami megnyitotta látásukat. Ez a jel a kenyértörés volt. Jézus ugyanazt tette asztalukhoz leülve, amit az utolsó vacsorán is tett, megtörte a kenyeret.

Mély jelentésű a Jeruzsálemből Emmauszba indulás. A visszatérés jelképe. Évekkel korábban e helyről érkezett a két tanítvány, hogy Jézus követői legyenek. És most ide térnek vissza, mintha nem történt volna semmi, illetve ami történt Mesterükkel, az kudarcnak nevezhető. Sok reményt fűztek Jézushoz, de minden szertefoszlott halálával. Ők maguk mondják: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt” (Lk 24,21). Az ő szemszögükből úgy tűnik, hogy tanítványi életük véget ért, vissza kell térniük oda, ahonnan elindultak. Életük ott folytatódik, ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus nyomába szegődtek. Nem csak ők ketten gondolkoznak így, hanem az apostolok is. Gondoljunk, csak Péterre, akit a feltámadás után ismét ott találunk a Tibériás-tó partján. Ezt mondja apostoltársainak: „Megyek halászni.” A többiek pedig ezt válaszolják: „Mi is veled megyünk” (Jn 21,3). Mintegy három évvel korábban ezen a helyen találkoztak először Jézussal, itt szólította meg őket, e helyen hívta el őket a halászháló mellől, hogy emberhalászokká legyenek. És most ők újra itt vannak, visszatérnek eredeti mesterségükhöz, mert Jézus meghalt.

Az emmauszi két tanítvány számára fordulópontot jelent a kenyértörés. Felismerik az Urat és azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe. Csalódottan jöttek, de most lelkesen mennek vissza. Kételkedve jöttek, de most már hit ébredt bennük. Nem értették hivatásukat, de most már tudják, hogy a feltámadás tanúi és hirdetői lettek.

Az eltávolodás és újbóli közeledés az emmauszi tanítványok esetében a közösséghez való viszonyukban is megfigyelhető. Kezdetben ők is együtt vannak a tanítványokkal, velük együtt értesülnek arról, amit az asszonyok mondanak, aztán pedig elhagyják ezt a közösséget. A Feltámadottal való találkozás arra indítja őket, hogy visszatérjenek ehhez a közösséghez és elmondják a közösség többi tagjának élményüket.

Mit tanít nekünk a történet? Jézus Krisztus feltámadása óta a csalódottság, a kétségbeesés, a félelem, a kishitűség bűn, aminek nincs helye az életünkben. Mert amikor engedem, hogy ezek a negatív érzések felerősödjenek bennem és eluralkodjanak életemen, akkor eltávolodok Istentől, elszakítom magamat tőle, és ebben az értelemben bűnt követek el. Amikor beletörődötten elfogadok egy helyzetet, kényszerűen elfogadom a látszatot, amely ténynek mutatkozik számomra, vagy amikor úgy vélem, hogy már nem tudok változtatni semmit, akkor azon a bizonyos emmauszi úton járok, és ez az út távol visz az Istentől a szent helyektől, a kereszt titkától, a feltámadás eseményétől. Jézus olyan jelet mutat, amely visszafordít ezen az úton, hogy reménnyel a szívemben, bátran és lelkesen keressem Isten közelségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!