Battaplébánia

 „…álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jakab 4:7)

Ha önuralmat gyakorolsz, készenlétben vagy és alárendelted magad Istennek, a következő lépésed ez legyen: „álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Ha Jézus a szövetségesed, az ő ereje és hatalma áll mögötted, és minden forrása rendelkezésedre áll. Így, ha valamit cselekszel vagy mondasz, az nem csupán a te tetted vagy szavad, hanem az ő képviseletében végzett cselekedet, az ő nevében kimondott szó.

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A fiú és az atya találkozására csak a fiú készülhetett fel előre. Az apja nem tudhatta, hogy fia mikor jön haza vagy hogy egyáltalán hazatér-e valaha. A fiú viszont hazafelé tartva állandóan arra a pillanatra gondolt, amikor majd apjától bocsánatot fog kérni. Talán arra is felkészült, hogy apja eltaszítja és nem fogadja el bocsánatkérését. De bármennyire is próbált készülni a találkozásra, olyan fogadtatásban részesült, amire nem számított. Erre utal, hogy azzal is megelégedett volna, hogy a napszámosok közé befogadják.

Az apa nem számíthatott arra, hogy fia visszatér hozzá, de a fiú jötte mégsem érte váratlanul. Az atyja megbocsátására vágyó fiú még észre sem veszi apját, amikor ő már megpillantja és eléje siet. Ilyen megbocsátó szeretettel siet elénk az irgalomban gazdag Isten, ha a bűnbánat legkisebb jelét mutatjuk és elindulunk felé.

A példázat cselekményei a házhoz kötődnek. E házat hagyja el a fiatalabb fiú, ide kívánkozik vissza, amikor mindenét elpazarolta, és ebbe az atyai házba tér vissza. Neki mindig helye volt ebben a házban, akkor is, ha ez a hely egy időre üres maradt. Az idősebb testvér, akinek szintén helye van az atyai házban, a történet végén mégsem akar oda belépni, mert talán azt gondolta, hogy az ő helyét akarja elfoglalni öccse, akit nem is testvérének, hanem atyja fiának nevez. Vajon bement-e később az idősebb fiú a házba?

És én belépek-e az irgalmas Isten házába, ahol nekem is helyem van?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben nem elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!

Sok tervem van még, többek között készülök a rubinmisére, hiszen ebben az évben lesz 70 éve, hogy pappá szenteltek.

„s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13)

Néhány éve csodálatos születésnapi ajándékot kaptam, a legjobbat egész életemben. Eleinte úgy tűnt, hogy az ajándék egy közös hétvége a barátnőmmel. De Isten tudta, hogy ennél többre van szükségem, valami mélyebb ajándékra, ami meggyógyítja a lelkemet, amitől megváltozom.

A fogyasztói társadalom sokat ígér, azért hamis életszemléletben ringat. Nem tud mindenkinek mindent megoldani. A jó iskola, betegellátás, egészségügy, életfeltételek a jó biztosítottaknak, jómódúaknak jut, holott a szó szintjén, elviekben mindenkinek. Nem mondom, hogy a régi tapasztalatok által irányított társadalom esetleg sokkal többet megoldana.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példázatot az üdvösségtörténet hasonlataként értelmezhetjük. Isten, a gazda az emberekre bízta a földet, akik az ő küldötteit, a prófétákat sorban megölték. A végső időkben az Atya saját Fiát, Jézus Krisztust küldte el, akinek a sorsa szintén a halál lett. Az Isten szándékával szembeszegülők, akiket a gyilkos szőlőmunkások jelképeznek, elveszítik az Isten országát. Egy olyan új nép fogja azt megkapni, akik elfogadják Istent életük Urának és engedelmeskednek neki. Isten országát azok nyerhetik el, akik ehhez az új közösséghez tartoznak.

A példabeszéd egy lehetséges választ szemléltet. Szembe lehet fordulni a gazda szolgáival. Sőt, szembe lehet fordulni a gazdával is. Igen, meg lehet azt tenni, hogy az ember kezébe veszi a dolgok irányítását. De mindennek vannak következményei, s talán éppen ezzel nem számoltak a szőlőmunkások. A történetet olvasván teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük. Miért lenne a föld az övék, ha megölik az örököst? Ez teljes képtelenség. Vagy talán arra számítottak, hogy a gazda vég nélkül eltűri gonoszságukat? Talán abban reménykedtek, hogy elmarad a felelősségre vonás? Hogyan juthattak erre az elvakultságra?

A nagyböjti idő jó alkalom számomra, hogy megvizsgáljam Istennel való kapcsolatomat. Isten a gazda, én vagyok a szolga. Sok esztelenségtől megóv, ha tudom a szereposztást, s nem akarok Isten helyébe lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.

Tamási Áron gyönyörűséges története ember és természet, ember és ember kapcsolatáról szól.
A film helyszíne Erdély az 1920-as években, amely terület az első világháborút követő békeegyezmények alapján ekkor már Romániához tartozik. Ábel, a főhős, egy leleményes tizenéves fiú, akinek szegénységük miatt el kell szakadnia otthonától, szüleitől.

Aki nemcsak orvosként, hanem istenhitével is gyógyít. A Mária Rádió felvétele.

Szent József

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Az evangélium szerinti gazdag embernek mindene megvolt, ami ezen a világon boldoggá tehette, a szegény Lázárnak viszont csak a rosszból jutott. Haláluk után fordul a kocka, a gazdag a pokol szenvedéseire jut, Lázár pedig az örök boldogságra. A koldus Lázár nem egyszerűen szegénysége miatt jutott a mennybe, hanem a földi életben türelemmel viselt szenvedéseiért. A dúsgazdag ember sem egyszerűen azért jutott a kárhozatra, mert gazdag volt, hanem azért, mert vagyonából nem segítette a rászorulót, tehát elmulasztotta az irgalmasság gyakorlását.

A példabeszéd szereplői közül talán az „öt testvér” helyébe képzelhetjük el leginkább önmagunkat. Hiszen a történet elsősorban az evilágon maradottaknak, azaz nekünk szól. Nekünk kell döntenünk abban a kérdésben, hogy vajon melyik példát követjük. A dúsgazdagét, aki ugyan jól él itt a földön, de a túlvilágon gyötrelemben van része vagy Lázárét, aki a földi szegénység és nélkülözés után részesül a menny boldogságában.

Nagyböjti jófeltételeinkhez éppúgy hozzátartozik az irgalmasság, a szegények segítése, mint a böjt és az imádság. Ezek által szintén Istenhez fordulunk, csak éppen embertársainkon keresztül. A példabeszédből egyértelműen kiderül, hogy aki nem fordul szeretettel a nélkülözőhöz és irgalom nélkül elfordítja arcát tőle, az nem számíthat arra, hogy Isten irgalmasan fog őrá tekinteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.