Megvettem a Helikon kiadásában Márai: Történelmi regények I-II-t; négy kisregényt tartalmaz. Attól tartok, csak művészetének hordalékát vettem meg, némi roncsot.
Rómában történt valami. Cselekmény nélküli regény Julius Cæsarról; olyasmi, mint a Lotte Weimarban, csak éppen Goethe jobban érdekel, mint Cæsar. Végigolvastam, hős vagyok.
Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Jn 13,31-33a.34-35
Elmélkedés
Szeressétek egymást!
A Krisztus által kinyilatkoztatott tanítást János evangélista és természetesen a másik három evangélista is már a Szentlélek megvilágosító kegyelmének fényében értelmezte, illetve amikor megírják műveiket, abban már tükröződik az apostoli igehirdetés során letisztult üzenet.
A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!” Elképzelhetetlen, hogy az Úr mennybemenetele után János ne idézte volna fel magában és ne ismételgette volna minden nap ezt az új törvényt, a szeretet parancsát. E parancsot, amely mintegy végrendeletként hangzott el az utolsó vacsorán Jézus szenvedése és halála előtt. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Elképzelhetetlen, hogy amikor János az összegyűlt Krisztus-követőknek beszélt, akkor ne idézte volna fel minden egyes alkalommal számukra ezt az üzenetet. Bizonyára újra és újra lelkükre kötötte, hogy olyan szeretettel kell egymás felé fordulniuk, amilyen szeretettel az Úr fordult mindenkihez. „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Elképzelhetetlen, hogy János apostol és evangélista ne gondolt volna nap mint nap arra és ne beszélt volna a krisztusi tanítást megismerni szándékozóknak arról, hogy a világ felé tett keresztény tanúságtétel csak akkor lehet hiteles, ha azt olyanok teszik, akik szeretetben, szeretetközösségben élnek egymással.
Tanítványai számára így írja le Jézus a szeretet módját: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” E helyen nem csak arra kell gondolnunk, hogy az Úr hogyan szerette tanítványait és azokat, akik hozzá közel álltak. Ő a bűnösökre is szeretettel tekintett, mégpedig a bűnöst jóvá tevő szeretettel, a bűnös emberben a jó iránti vágyat felfedező szeretettel. Gondoljunk csak arra, hogy a mindenki által megvetett vámost, Mátét meghívja Jézus. Meglát benne valamit, amit senki más. De hasonló eset történik a másik vámossal, Zakeussal is. Ő az, aki felmászott a fügefára, mert látni akarta Jézust. Cselekedetét mindenki észrevette, ki is gúnyolták miatta. Kinevették és ujjal mutogattak rá, mert alacsony növésű volt és gyerekes módon fára mászott. Jézus is látta őt, de ő volt az egyetlen, aki meglátta ebben az emberben azt, aki kész megváltoztatni az életét, kész arra, hogy az emberek becsapása helyett a jótékonyságot válassza. És egy harmadik példa: amikor a házasságtörő nőt Jézus elé vitték a farizeusok és az írástudók, akkor mindenki a bűnöst látta benne, aki halált érdemel, akit meg kell kövezni. Egyedül Jézus látta meg benne azt, aki képes megváltoztatni az életét, felhagyni bűnös életével. Lám, így tekint Jézus mindenkire. Szeretettel nézi a bűnösöket, mert tőlük is jót vár.
E példák azt mutatják, hogy aki belekerül Jézus szeretetének vonzáskörébe, abban növekedésnek indul a jóság és az életszentség. Nem a bűnös múlt számít már, hanem az új kegyelmi állapot. De nem csak Jézus tud így nézni, hanem mi is, éppen ezt kéri tőlünk az Úr. Ő soha nem mondott olyat, hogy valaki ne volna méltó az ő szeretetére. Mi hányszor gondolunk ilyet és mentjük fel magunkat a szeretet kötelessége alól ezen a címen! Vegyük komolyan Jézus kérését! Tanuljuk meg tőle a helyes szeretetet!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szeretetedet. Taníts minket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!
Ez az írás 2009-ben jelent meg a Heti Válaszban. A szerk.
Bár a Katolikus Egyház körlevélben óvja híveit az újpogányságtól, az eszme megállíthatatlanul terjed. Mára a politika is beszállt az ezoterikus nézetekkel párban járó alternatív őstörténet né…
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,7-14
Elmélkedés
A mai evangélium Jézus bátorító és útmutató kijelentésével kezdődik: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Jézus az út mindenki számára, amelyen eljuthat Isten szeretetébe, közösségébe. Az „ismeret”, amiről Jézus beszél nem megtanulható tudást vagy annak elsajátítását jelenti, hanem olyan tapasztalatot, amely túlmutat az evilági valóságon, a földi törvényszerűségeken, és ajtót nyit a természetfeletti valóságra, amelyet a hit szemével, a hit által ismerünk meg. Fülöp apostol bizonyosságot kér Jézustól, mégpedig olyan bizonyítékot, ami már a földi életben kétségbevonhatatlanul igazolná az ember számára Isten létezését és szeretetét. „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk” – hangzik Fülöp kérése, amire Jézus megerősíti imént mondott szavait, miszerint az ő személyében megismerhető az Atya.
Keresztény hitünk lényegéhez, Isten utáni vágyakozásunk, Isten-keresésünk lényegéhez értünk itt. Istennel, akiben nem csak a világ teremtőjét ismerhetjük fel, hanem életünk ajándékozóját és Urát is, az ő Fia, Jézus Krisztus által találkozhatunk. Jézus arcára tekintve megláthatjuk Isten arcát. Jézus tekintetén keresztül az irgalmas Isten néz ránk. Jézus önfeláldozó szívén keresztül Isten szeret minket. Jézus szava által Isten közli velünk az üdvösségre vezető igazságot.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!
Az egyháztörténelemben ritka és rendkívül súlyos tény, hogy egy püspök nyilvánosan és konkrétan egy regnáló pápát vádol. Carlo Maria Viganò érsek egy nemrégiben közzétett dokumentumban (2018. augusztus 22.) azt bizonyítja, hogy Ferenc pápa öt év óta két tényt ismer: hogy Theodor McCarrick bíboros szexuális bűncselekményeket követett el a szeminaristák és saját alárendeltjei ellen, és hogy vannak szankciók, melyeket XVI. Benedek szabott ki vele szemben. Viganò érsek megerősítette állítását egy szent esküvel, melyben Isten nevére hivatkozott. Nincs ezért elfogadható ok kétségbe vonni Carlo Maria Viganò érsek dokumentumának igazságtartalmát.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6
Elmélkedés
Szent János evangélista részletesen, hosszan ismerteti Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédét. A leírásból érezhetjük, hogy csak olyan személy képes erre, aki személyesen is ott lehetett és hallhatta az Úr szavait, illetve a későbbiekben sokszor átgondolta és elmondhatta másoknak az egykor elhangzottakat. Az evangélista Jézus működésének a bemutatásakor is mindig törekedett arra, hogy az egyes események, cselekedetek és csodák mélyebb lelki tartalmára rávilágítson, s ez a szándék a búcsúbeszéd leírásakor is nyilvánvaló.
E mélyebb lelki tartalom kifejtése mögött két dolgot érdemes észrevennünk. Először is azt, hogy a jézusi beszédek írásba foglalása már az Úr megváltó halála és feltámadása, továbbá a Szentlélek eljövetele után történt. János már a feltámadás fényében idézi fel magában a beszédet és a Szentlélek is megnyitotta értelmét a megváltás titkának megértésére. Az igazság megértésének, felismerésének titokzatos működését látjuk itt: Jézus az ő személyében és szavaiban kinyilatkoztatja a mennyei Atyát, amely kinyilatkoztatást a Szentlélek világít meg az ember számára.
A második lényeges körülmény, hogy a Krisztus-esemény és a krisztusi tanítás megértésének első lépcsőfoka az apostoli igehirdetésben már megtörtént. János is és a többi apostol is éveken keresztül hirdették mindazt, amit Mesterük mellett átéltek és hallottak, s ez idő alatt kikristályosodott, letisztult az üzenet. Ez a tiszta tanítás jut el hozzánk az Egyház igehirdető szolgálata által.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az esztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.
Brandmüller, Burke, Caffarra és Meisner bíborosok 2016 szeptemberében nyílt levélben kérték Ferenc pápát, hogy tisztázza a családról szóló tanításának bizonyos félreérthető pontjait. 2019 áprilisában világos válasz érkezett – Benedek emeritus pápától.
XVI. Benedek áprilisban közzétett írásában (Az Egyház és a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány I. rész, II–III. rész) egyértelmű válaszok olvashatók a „dubia”-bíborosok által megfogalmazott kérdésekre is. Öt kérdés, öt válasz:
Varga László püspök homiliája a homokkomáromi kegytemplomban
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20
Elmélkedés
A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora sajátos eseményére, a lábmosásra való utalással kezdődik. Étkezés közben Jézus megmossa tanítványai lábát. Jézus korában kialakult forgatókönyve volt a húsvéti vacsorának, amelyek az Úr utolsó vacsoráján is nyomon követhetőek. A vacsora része volt a résztvevők szertartásos kézmosása. De nem a lábmosás! A vacsorát vezető családfő nem mosta meg a többiek lábát. Jézus tehát eltér a megszokott rendtől, és éppen ez adja cselekedetének a hangsúlyt. Megmossa apostolai lábát. Teszi ezt egyrészt azért, hogy bebizonyítsa számukra, hogy valóban szolgálni jött, és nem tarja alantasnak az olyan szolgálatot, amit a vendégek megérkezésekor a rabszolgák szoktak végezni. Másrészt cselekedetével példát adott apostolainak: ők is alázattal szolgálják embertársaikat.
Mindezek fényében már érthető az Úr tanítása, aki ezt mondja: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél.” Jézus az úr és mi a szolgák, az ő szolgái. Nem képzelhetjük magunkat nagyobbnak nála, mert ez bűn volna, a teremtmény lázadása a Teremtő ellen. Továbbá Jézus a küldő, mi pedig a küldöttek, akik tanúságot teszünk róla. Ahogyan ő azt hirdeti, amit a mennyei Atya bízott rá, ugyanúgy nekünk is azt kell hirdetnünk, amit Krisztus bíz ránk. Ne önállósítsuk tehát magunkat, hanem mindig az ő nevében végezzük szolgálatunkat és tanúságtételünket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.
Beszélgetés Georgij Mitrofánov atyával a történelmi emlékezetvesztésről
A háborúról való megemlékezés szórakozássá vált, az emberek élvezettel nézik a katonai parádékat, gondolkodás nélkül kiteszik a „györgy-szalagocska”-kitűzőket és a gyermekeket katonaruhákba öltöztetik. Az emberek teljesen elfelejtették, hogy a háború keresztény értelemben: bűn és szerencsétlenség, a nemzetközi jog pedig minden háborút bűntettnek tart. Georgij Mitrofánov atya nem nagyon ünnepi, de nagyon fontos problémákra emlékeztet bennünket, melyekről érdemes elgondolkodni.
