Battaplébánia

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az evangéliumi történet azzal indul, hogy a Sátoros-ünnep alkalmával Jézus a jeruzsálemi templomban tanít. Tudja, hogy a zsidó vallási vezetők el akarják őt fogni, ezért titokban érkezik a többi zarándok között a városba, ott viszont vállalja a nyilvános fellépést. A nép elcsodálkozik ezen, mert valószínűleg tudomásuk van a vezetők szándékáról, most viszont azt látják, hogy Jézus zavartalanul tanítja a népet, senki nem akadályozza meg őt ebben. A nép találgatni kezdi, hogy vajon fordulat állt-e be a vezetők Jézushoz való viszonyában vagy sem? A vezetők részéről megmutatkozó hallgatást egyesek úgy értékelik, hogy talán már ők is elismerik az Úr messiási küldetését, az Atyától való származását.

Úgy látszik tehát, hogy lényeges kérdés volt Jézus származása. Rendkívüli tekintéllyel tanított, cselekedetei természetfeletti hatalomról tanúskodtak, tehát szavai és tettei az Atyától való származására utaltak. De sokan ismerték családját, földi származását. Ezek szerint ő is csak ember, ugyanolyan ember, mint mindenki más. De akkor honnan van rendkívüli hatalma?

Válaszában Jézus arról tanít, hogy egyesek ugyan valóban ismerik földi származását, de ez még nem mond el mindent az ő személyéről. Földi származásához, emberségéhez még hozzá kell tenni isteni származását, azt, hogy ő valóban Isten, aki az Atyától jött.
Hiszem-e, hogy Jézus az Atya küldötte? Hiszem-e, hogy ő a Megváltó?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

Az elmúlt napok gondolatait folytatja a mai evangélium, amelyben arról olvasunk, hogy Jézus az Atya küldötte, de az emberek nem hisznek benne, elutasítják személyét. Ez a gondolat rögtön János evangéliumának bevezetésében is megjelent már, amikor az Ige megtestesüléséről beszél, akit a világ nem ismert fel és nem fogadott be (vö. Jn 1,10-11).

Az Atya az ő Fiára, Jézusra bízta az üdvösség művét, ezért minden ember üdvössége az ő személyétől függ. Egyedül Jézus az üdvösség közvetítője, az ő megváltó kereszthalálának köszönhetően juthatunk el az örök életre. Azt szeretné, ha az emberek hinnének benne, hinnék azt, hogy valóban ő az Atya küldötte. Azt szeretné, ha az emberek elfogadnák tanítását és követnék életmódját, mert egyedül Krisztus követése biztosítja számunkra azt, hogy az Atyához juthatunk.

A hithez szükséges, hogy az ember meggyőződjön a hallott tanítás igazságáról. Mivel Jézus olyan dolgokat állít önmagáról, amelyek felülmúlják az emberi tapasztalatokat és az emberi érzékelés lehetőségeit, ezért kijelentéseinek elfogadásához valóban hitre van szükség. Ezt a hitet ébreszti fel vagy erősíti meg a mennyei Atya tanúságtétele Fiáról, Jézusról. A cselekedetek ugyanis, amelyeket az Atya nevében tesz, igazolják, hogy az Atyától származik. Mindez nem csak Jézus csodáira, hanem egész életére vonatkozik, tehát halálában és feltámadásában is az Atya akaratának megnyilvánulását láthatjuk. Láthatjuk akkor, ha valóban hiszünk Jézusban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

A Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után tovább folytatja János evangélista annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami önmagában is bűnös dolog, a szombati nyugalomra vonatkozó törvény megszegése az ő szemükben. Ezt követően Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek, aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát, Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel.

A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Szent János evangélistára jellemző, hogy Jézus csodáinak elbeszélésekor nem elsősorban a betegség leírására és annak megszűnésére koncentrál, hanem sajátos tanításokat fűz valamennyi ilyen esethez. A mai evangéliumban is megfigyelhető az evangélistának ez a törekvése. Az a szándéka, hogy bemutassa, hogyan növekszik idővel a jeruzsálemi vallási vezetők szembenállása Jézussal. Az Úr mindig az Atya szeretetét és irgalmát mutatja meg csodáival, ezzel szemben az őt hitetlenül elutasítók csak saját emberi hagyományaikhoz ragaszkodnak és előítéleteik fogságában élnek. A csodát követő párbeszédekből feltárul számunkra az egyik oldalon az irgalmas Isten nagylelkűsége, a másik oldalon pedig az ember kicsinyessége.

A gyógyítás helyszíne a Beteszda-fürdő, amely egyrészt esővizet gyűjtött össze, másrészt földalatti vízforrások is táplálták. Ez utóbbiak időszakos feltörése hozhatta mozgásba a vizet, s ennek a korabeli néphit isteni működést, gyógyító hatást tulajdonított. Ebben a környezetben találkozik Jézus a harmincnyolc éve beteg emberrel, tehát egy olyan helyen, ahol mindenki a csodára várt. De honnan jön a csoda? A vízből, a föld alól? Vagy az égből, az Istentől? Jézus azért jött, hogy gyógyulást hozzon, mégpedig Isten irgalmának köszönhető gyógyulást. A gyógyító isteni kegyelem pedig azt a beteget éri el, akin nem segítenek az emberek, aki a leginkább elhagyatott, akinek szinte már alig maradt reménye a gyógyulásra.

Hiszem-e, hogy Isten a legnagyobb bajomban is tud segíteni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!