Battaplébánia

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A tékozló fiúról szóló példabeszédnek arra a mozzanatára figyeljünk a mai elmélkedésben, hogy milyen gondolatok jártak fejében a hazafelé vezető úton. Belátta, hogy rosszul döntött, amikor elhagyta az atyai házat, rádöbbent, hogy nem képes úgy boldogulni, ahogyan azt elképzelte. Elhatározza, hogy visszatér otthonába, de sok vívódást jelentett számára a visszafelé vezető út. Úgy érzi, hogy elveszítette fiúi méltóságát és apja nem fog fiaként tekinteni rá. Úgy látszik, hogy még nem bízik teljesen apja szeretetében és megbocsátásában, nem reméli azt, hogy apja fiaként fogadja majd vissza. Elég volna számára, ha legalább „béres” lehetne, mert korábbi állapotánál, a disznópásztorságnál még az is jobb.

Bűnbánata még nem egészen tiszta. Az életben maradás készteti őt arra, hogy visszainduljon, mert úgy érzi, hogy az atyai házon kívül mindenütt a világon az életével játszik. Kész arra, hogy „béresként” megdolgozzon azért, hogy legalább életben maradhasson. Az igazi meglepetés akkor jön, amikor apja nem így, hanem újra fiaként tekint rá, visszaadja fiúi méltóságát.

Amikor bűnt követünk el és elszakadunk Isten szeretetétől, akkor elveszítjük istengyermeki állapotunkat. Amikor megbánjuk bűneinket és Isten megbocsát nekünk, akkor nem egy alacsonyabb helyzetbe fogad minket, hanem ugyanabba az istengyermeki állapotba, amiben bűnünk előtt voltunk. A szentgyónás kegyelmi hatása így fejezhető ki: örvendek annak, hogy Isten gyermeke vagyok!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk a legtöbb olyan példabeszédet, amelyek az isteni irgalmasságot mutatják be. Gondoljunk csak például az elveszett bárányról vagy a tékozló fiúról szóló példázatokra. E példabeszédek nem titkolt szándéka, hogy a hallgatókat és általában az embert arra ösztönözze, hogy utánozza az irgalomban gazdag Istent, azaz maga is irgalmas legyen embertársaival. Ennek egyik legszebb példája az irgalmas szamaritánusról szóló történet (vö. Lk 10,30-37). A szamaritánus embertársának tekinti a bajba került és félholtra vert embert, ezért segít neki, megmenti életét, bekötözi sebeit és gondoskodik róla, hogy felgyógyulhasson. Jót tesz embertársával, irgalmasságot gyakorol vele.

Ennek fordítottját, azaz egy negatív példát olvashatunk a mai evangéliumban, amely egy olyan embert mutat be, aki elmulasztja az irgalmasság gyakorlását. A gazdag ember ugyanis vagyonából tudná segíteni a szegény Lázárt, de nem teszi ezt meg. Látja a másik ember nyomorát, mégsem törődik vele, elfordítja tőle a szívét. Jézus példabeszéde tehát nem a szegények és gazdagok ellentétét mutatja be, hanem komoly figyelmeztetés: aki nem irgalmas embertársával, az a kárhozatra jut. Felelősek vagyunk döntéseinkért, cselekedeteinkért. Gondoljunk mindig arra, hogy ezeknek a túlvilágon is lesznek következményei.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.