Battaplébánia

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Életünk eseményeinek jelentőségét általában csak utólag, azokra visszatekintve ismerhetjük fel. A történések, események, élmények és találkozások megállíthatatlan folyamára visszaemlékezve tudjuk csak azokat abból a szempontból értékelni, hogy melyek voltak fontosabbak és kevésbé jelentősek, illetve melyek hoztak változást életünkbe. Egy személlyel való találkozás az adott pillanatban ugyanolyannak tűnik, mint bármely más találkozás, de egy idő után, akár évek múlva sorsfordítónak nevezzük, mert életünk ettől kezdve új irányba állt. Egy munkahelyen elhangzott ötlet semmivel sem tűnik fontosabbnak a többi felvetésnél, mégis évek múlva, amikor úgy értékeljük, hogy ez adott új irányt a folyamatoknak, „korszakalkotó” ötletnek nevezzük. Egy háború folyamán senki nem tudhatja, hogy melyik csata lesz a döntő ütközet, ezt majd utólag, a történészek fogják megítélni.

Az apostolok szemszögéből nézve az az élmény és esemény, amit Jézus színeváltozásakor átélnek, utólag nyeri el igazi értékét. Csak később, az Úr feltámadásának ismeretében és fényében értik meg, hogy a hegyen tulajdonképpen azt a dicsőséget láthatták meg egy rövid időre, amely dicsőségben a feltámadás által fog Jézus részesülni immár örökké tartóan. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János nem véletlenül hallgatnak különleges élményükről, ahogyan erről a történet lezárásából értesülünk. Ennek oka egyrészt az, hogy Jézus azt kérte tőlük, hogy feltámadásáig ne beszéljenek senkinek a történtekről. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból fel nem támad” (Mt 17,9). Márk művében is szó szerint ugyanezt olvashatjuk, de ő még azt is hozzáteszi, hogy a három apostol „a dolgot magukban is tartotta, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: feltámad a halálból” (Mk 9,9-10). Jézus tiltó parancsáról Lukács evangélista nem tesz említést. Másrészt amiatt sem beszélhettek élményükről, mert maguk sem értették egészen, mi is történt valójában, a feltámadt Jézussal való találkozások viszont, amikor megdicsőült testben láthatják az Urat, megértetik velük a színeváltozás jelentőségét.

Amíg tehát a három apostol szemszögéből nézve utólag nyeri el a színeváltozás eseménye a maga értékét, Jézus szemszögéből nézve más a helyzet. Az evangéliumokat olvasva úgy tűnik számunkra, mintha Jézus visszatekintene életének eseményeire, de szüntelenül előre néz, mindig felkészül arra, ami várja őt. Életének bizonyos eseményei előrevetítik azt, ami később fog bekövetkezni. Ebből a szempontból lényeges a mennyei Atya tanúságtétele, ami elhangzik a színeváltozáskor: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Formailag a kijelentés a kiválasztott apostoloknak szól, ugyanakkor Jézus számára is megerősítés: Az Atya mindenkor úgy tekint rá, mint Fiára, és miután Jézus vállalta a szenvedést és a kereszthalált, ezt a fiúi engedelmességet jutalmazta meg azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.

Nagyböjti utunkon mi is előre tekintünk, az Úr feltámadásának húsvéti ünnepére, valamint még előbbre, saját feltámadásunk napjára. Az Úr színeváltozása és feltámadása erősítse bennünk a feltámadás hitét, és azt a reményt, hogy az örök élet dicsőségébe juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megmutattad isteni dicsőségedet a színeváltozás alkalmával. Azért imádkoztál, hogy apostolaid el tudják fogadni a szenvedésedet és a halálodat, és mindezt látván ne veszítsék el hitüket és reményüket. Te imádkozol mindazokért, akik nehezen tudják elfogadni a szenvedést saját életükben és értelmetlennek tartják azt. Segíts minket, hogy elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt másokért! Ne meneküljünk el a betegség vagy a szenvedés keresztje elől, hanem hordozzuk azt bátran! Vegyük észre, hogy a kereszthordozásban nem vagyunk egyedül! Segíts, hogy ne elviselhetetlen teherként tekintsünk a keresztre, hanem hordozzuk azt, mint a vigasztalás és lelki erősség forrását!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Az evangéliumot naponta olvasva rácsodálkozunk Jézus személyére. Járja a városokat és a falvakat, tanít s gyógyít, olykor elfárad és pihennie kell, aztán újra folytatja munkáját. Mindenütt segített a betegeken, hogy megtapasztalhatóvá tegye Isten irgalmát. Magához hívta és megáldotta a gyerekeket, akiket tanítványai elküldtek volna. Sokszor nagy tömeg vette körül, máskor tudatosan félrevonult, kereste a csendet. Imádkozni tanította tanítványait, máskor pedig félrevonult, hogy imádságban ismerje meg a mennyei Atya szándékait. Egész szívét betöltötte az Atyának való engedelmesség vágya. Részvétet érzett az emberek iránt, irgalommal fordult feléjük. Olyan személy ő, akit követtek az emberek, mert felismerték benne a Jó Pásztort, aki jó irányba vezeti őket. Olyan személy ő, aki egyszerű embereket választott barátainak, tanítványainak. Világos és egyszerű, életközeli példákat használva tanított, de olykor valóban meghökkentő, elgondolkodtató kijelentéseket tett.

Amikor a szeretet parancsáról beszélt, akkor is magasra tette a lécet, nem elégedett meg a hagyományos, középszerű vallásossággal. Új követelményt fogalmazott meg követői számára: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket!” Ez már komoly, de nem lehetetlen kihívás számunkra! Ha komolyan veszem az Úr személyét, akkor vegyem komolyan azt, amit kér tőlem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Az evangéliumokban sokszor rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus nem elégszik meg a középszerű vallásossággal, hanem ennél többet vár tanítványaitól és mindazoktól, akik követni akarják őt. Ez persze sok szóbeli vitát és konfliktust eredményez a farizeusokkal és írástudókkal, akik egyedül a saját törvényértelmezésüket tekintették helyesnek és követendőnek, és csak a saját elképzeléseik szerinti vallásosságot tartották Istennek tetszőnek.

A mai evangéliumban a vallásosságnak egy, a hagyományosnál magasabb szintű megéléséről olvashatunk. Az Úr azt kéri, hogy ne tápláljunk haragot szívünkben senki iránt! Ne ítélkezzünk mások felett, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az ember szándékait, cselekedeteit és egész életét. Bocsássunk meg felebarátainknak, mert különben áldozataink, imádságaink és istentiszteletünk képmutatóvá válnak. Vannak bennünk olyan területek, amelyeket soha nem pihentethetünk, az egyik ilyen a megbocsátás területe. Nem mondhatjuk, hogy nem tudunk megbocsátani, mert akkor milyen jogon kérnénk, várnánk a végtelenül irgalmas Istentől a mi bűneink megbocsátását?

Istennel mindenki szóba állhat. Mindenki elismerheti előtte, hogy bűnös. Mindenki kérheti tőle a bűnöktől való szabadulást és a lelki megtisztulást. Ugyanilyen irgalommal tekintsünk azokra, akik vétettek ellenünk, de megbánják ezt és hibájukat jóvá szeretnék tenni. Legyünk békülékenyek és megbocsátóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!