Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Egyházunk három dolgot ajánl számunkra a nagyböjt idejére: a böjtöt, az imádkozást és az alamizsnát, amit adakozásnak nevezünk. Ez utóbbi vallásos gyakorlat konkrét példáit, lehetőségeit sorolja fel Jézus a mai evangéliumban, amelyeket az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. A böjti időszak emlékeztet minket arra, hogy mindenünk, amit földi életünk során birtoklunk, Istentől kapott ajándék, amelyet meg kell osztanunk másokkal. Nem mondhatjuk önző módon mindenre, hogy az csak a mi boldogságunkat szolgálja, hanem javaink egy részével érdemes enyhítenünk a szegények nyomorán. És ez nem csupán lehetőség számunkra, hanem keresztény kötelességünk. Ha másért nem, legalább örök üdvösségünk érdekében tartsuk szemünk előtt azt, hogy a végső ítéleten Jézus életünk igazságos bírája, azt kéri majd tőlünk számon, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, jót tettünk-e másokkal, adtunk-e enni az éhezőknek és inni a szomjazóknak, felöltöztettük-e a ruhátlanokat, törődtünk-e a betegekkel és más rászorulókkal.

A böjtölés során mindig saját hiányainkkal szembesülünk, de még böjtölés sem szükséges ahhoz, hogy észrevegyük azt, hogy másoknak mi hiányzik, mivel tudjuk őket segíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy annak a csokoládénak, kávénak vagy bármi másnak az árán, amit nem fogyasztok el, mert komolyan veszem a böjtöt, a szegényeknek veszek például ennivalót.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13

Elmélkedés

Teremtés és megváltás

A Biblia első oldalain arról olvashatunk, hogy a világ rendezettsége és a természet rendje mögött a természetfeletti erőt megsejtő, hívő ember hogyan gondolkodik a világ keletkezéséről. Erről szól a teremtéstörténet, amit a szentírástudósok szerint nem szó szerint kell értelmezni, hanem annak tanítását, mondanivalóját kell megértenünk. A teremtéstörténet szerint kezdetben, az idők kezdetén rendetlenség, rendezetlenség, összevisszaság uralkodott, vagyis káosz. A teremtés, amit Isten tevékenységének tulajdonítunk, rendet tesz a rendetlenségben, megszünteti a rendezetlenséget, így jön létre a rendezettség, vagyis a kozmosz. Mondhatjuk azt is, hogy Isten meghatározza a természet törvényeit, amelyek annak rendjét biztosítják és fenntartják. A hívő, a teremtő Istenben hívő ember így gondolkodik, de ne feledjük, hogy vannak, akik kétségbe vonják ezt az elképzelést és csupán a véletlennek tulajdonítják a természetben kialakult, a világban uralkodó rendet és törvényszerűséget.

Visszatérve a Teremtő tevékenységéhez, láthatjuk, hogy a teremtés rendjében különleges helye van az embernek, aki lakóhelyül, élettérként ezt a teremtett világot kapta Istentől. Az embernek mindig vigyázni kell arra, hogy ne gondolja magát nagyobbnak annál, aki megteremtette, s akinek az életét köszönheti, nem feledheti, hogy teremtmény. Persze az első emberpár és azóta is minden ember szüntelenül azzal próbálkozik, hogy a teremtő Isten helyébe lépjen, átvegye életének és örök sorsának irányítását. Ezt a lázadást, engedetlenséget az első emberpár esetében, akit a Biblia Ádámnak és Évának nevez, bűnbeesésnek nevezzük, a többi ember, mindannyiunk esetében pedig bűnnek. Bűneinkkel tulajdonképpen tönkretesszük a teremtett világot, újra rendetlenséget csinálunk, és persze tönkretesszük azt a lelki kapcsolatot is, ami bennünket Istenhez fűz, aki teremtőnk és gondviselőnk, bűneinkkel megsértjük a vele való szeretetkapcsolatot.

Annak érdekében, hogy ez a szeretetkapcsolat újra helyreálljon, Isten elküldi az ő Fiát, a Megváltót, Jézus Krisztust, aki újjáteremti az embert, új rendet és új törvényt hoz az emberiségnek. A teremtés óta minden Megváltóra váró nemzedék újratanulja a teremtett világ rendjét és saját hivatását ebben a világban, a megváltó Jézus eljövetele után pedig a már megváltott nemzedékek tanulják újra ugyanezt. Az újjáteremtés kegyelmi rendje, a Krisztusban való újjászületés, amelyet a keresztség jelképez, megerősít minket abban, hogy Istenhez tartozunk, az ő teremtményei vagyunk, sőt olyan teremtményei, akik felé szeretettel fordul Isten, ezért mondhatjuk bátran, hogy az ő gyermekei vagyunk. Így csodálkozunk rá az életre és arra, akitől életünket kaptuk, és így csodálkozunk rá arra, hogy tőle árad a szeretet, és az élet azt jelenti, hogy az ő szeretetében élünk.

Mindennek a titoknak, a teremtés és a megváltás titkának, Isten és az ember titokzatos kapcsolatának szemlélésére hív bennünket minden esztendőben a nagyböjt. Az első nagyböjti vasárnap evangéliuma, Jézus megkísértésének eseménye, szembesít minket azzal, hogy bűnre hajló a természetünk, megkísérthetőek vagyunk, de az Úr példája szerint képesek vagyunk minden kísértést visszautasítani és elkötelezni, újra elkötelezni magunkat Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” A megtéréshez, bűneink megbánásához és megvallásához alázatra, Isten előtti alázatra van szükség. A gőgös ember képtelen erre, tökéletesnek, hibátlannak, bűntelennek tartja magát. Önteltsége és elvakultsága megakadályozza abban, hogy alázattal és őszintén beismerje bűneit. Aki gőgösen kihúzza magát és felemeli fejét, azt Isten nem tudja felemelni, kiemelni bűneiből. Aki viszont alázattal meghajol előtte, azt Isten felemeli.

A helyes böjtölés alázatossá teszi az embert. A böjt szembesít minket önmagunkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel, helyes és helytelen szándékainkkal, vágyainkkal és igényeinkkel. A böjt segít feltárni gyenge pontjainkat, azokat a „sötét” helyeket, ahová nem engedjük bevilágítani Isten kegyelmét. Csak az alázatos ember képes kimondani azt, hogy rászorul Isten kegyelmére. Csak az alázatos ember vágyakozik arra, hogy Isten begyógyítsa lelkének sebeit. Csak az alázatos ember érzi azt, hogy bűneivel megbántotta Istent. Csak az alázatos ember kéri és várja reménykedve Istentől a bocsánatot. Csak az alázatos ember szívében ébred fel annak vágya, hogy Isten megtisztítsa lelkét. Csak az alázatos ember tud hinni Isten végtelen irgalmában. Csak az alázatos ember tud igazán örülni annak, hogy Isten megbocsát neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.