Battaplébánia

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Benned telik kedvem
Egyházunk Jézus megkeresztelkedését ünnepli a mai napon, ezért az evangéliumban erről az eseményről olvasunk. Ez az esemény lezárja Keresztelő János működését, akit hamarosan börtönbe zárnak, majd Heródes lefejezteti őt. Röviddel ezt követően megkezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében, elindul tanító útján.

Jézus elmegy Keresztelő Jánoshoz, aki a Jordán folyónál megkereszteli azokat, akik kifejezik bűnbánatukat. Isten küldötteként, prófétájaként a megtérést hirdeti, és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkező népet, a bűnösöket, a katonákat, a vámosokat. Már az első keresztény közösség tagjaiban felmerült a kérdés: Miért keresztelkedett meg Jézus Jánosnál, amikor ő nem volt bűnös? Miért állt be a bűnösök közé, amikor neki egyetlen vétke sem volt? Miért tartotta ezt fontosnak, hiszen neki ebben az értelemben nem volt szüksége a keresztségre, mint a bűnbocsánat jelére? E kérdés jogosságát az is igazolja, hogy az Úr megkeresztelkedésének elbeszélésében Szent Máté evangélista megemlíti, hogy Keresztelő János is csodálkozva, értetlenül fogadja a hozzá érkező Jézust. Úgy gondolja, hogy mindennek éppen fordítva kellene történnie, Jézusnak kellene megkeresztelnie őt. Felvetésére Jézus sem ad pontos választ.

Miért keresztelkedik meg Jézus? Tettében azt érdemes felismernünk, hogy a bűnösök közé állásával megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését. És ez a küldetés azzal teljesedik be három esztendő múlva, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélik, és mint egy gonosztevőt keresztre feszítik. A keresztelkedéssel az Úr azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt később keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus vízzel való keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, önfeláldozásával, amely a kereszten valósul meg. Az Atyának engedelmeskedik, amikor megkeresztelkedésekor beáll a bűnösök közé és neki engedelmeskedik, amikor feláldozza életét.

Szent Lukács evangélista csak röviden említi meg a vízbe való alámerülést, nem ez a hangsúlyos rész a leírásban. Figyelmünket inkább az égből jövő szózatra, üzenetre, a mennyei Atya kinyilatkoztatására irányítja, aki ezt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Az előzményekben Keresztelő Szent János tanúságtételéről olvasunk, most pedig a mennyei Atya megerősítve ezt az emberi tanúskodást, maga tesz tanúságot Jézusról, akiről kijelenti, hogy az ő Fia, miközben a harmadik isteni személy, a Szentlélek galamb alakjában leereszkedik Jézusra. A Lélek jelenléte azért fontos, mert ezután kezdi meg Jézus a működését, melyet a Szentlélek jelenléte kísér.

A mai ünnepen felidézzük, hogy amikor részesültünk a keresztség szentségében, akkor Isten gyermekei lettünk, a mennyei Atya gyermekévé fogadott minket. Mivel többségünk kisgyermekként lett megkeresztelve, ezért nem emlékezünk erre a napra. Hitünk szerint Isten ekkor nekünk mondta: Te vagy az én szeretett gyermekem, benned telik kedvem. Megkeresztelkedésünk óta így tekint ránk Isten, szeretné örömét lelni bennünk minden nap. Szeretné örömét lelni cselekedeteinkben és egész életünkben. Szeretné örömét lelni abban, hogy napról napra növekszik bennünk a hit. Szeretné azt látni, hogy szüntelenül törekszünk arra, hogy méltók legyünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A keresztség szentségében való részesedés a benned való hit kifejezése, a mi válaszunk a te szeretetedre. Amikor megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, megerősítjük hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neked, a mi Istenünknek. Köszönjük, hogy bűnbánatot ébresztesz bennünk, megbocsátasz nekünk és megadod a lelki újjászületést. A keresztségben te gyermekeddé fogadsz minket. Segíts minket úgy élni, hogy életünk minden napján méltók legyünk szeretetedre, aki úgy tekintesz ránk, mint gyermekeidre! Segíts minket abban, hogy Jézus napról napra növekedjék bennünk, és ő vezessen minket az üdvösség útján!

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30

Elmélkedés

A mai evangélium annak rövid említésével kezdődik, hogy Jézus keresztelt. A lelki megtisztulásnak és újjászületésnek ez a szertartása ismerős számunkra, hiszen Keresztelő János is ezt tette, amikor megkezdte működését és maga Jézus is megkeresztelkedett nála. Az a tény, hogy Jézus is keresztelt, az első három evangéliumban nem szerepel, csupán a negyedik evangélium szerzője, Szent János számol be róla. Nála is csupán csak alkalomként szolgál arra, hogy közölje Keresztelő János utolsó tanúságtételét Jézusról, s ezzel lezárja az ő küldetését.

Érdekes, hogy egyáltalán nincs szó arról e helyen, hogy Jézus elkezdte volna tanítani a népet és ennek hatására mentek volna hozzá az emberek megkeresztelkedni. Az evangélista nem tartja szükségesnek megmagyarázni azt, hogy miért „tódulnak” hozzá az emberek, hanem csupán János újabb tanúskodására összpontosít. János tisztában van saját küldetésével és nem kíván azon túllépni. Ismét világossá teszi, hogy nem ő a messiás, hanem Jézus. Féltékenység vagy irigység meg sem fordul a fejében, hanem őszintén örül annak, hogy a jelek és az ő tanúskodásának köszönhetően az emberek Jézushoz igyekeznek. Jézus fellépésével János a háttérbe húzódik, küldetését, amire Isten meghívta, már teljesítette. Alázattal és őszintén mondja ki, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell.

Átengedem-e életem irányítását az Úrnak? Akarom-e, hogy Krisztus és az ő szeretete napról napra növekedjen bennem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés

Egy gyógyító csodáról, a leprás megtisztításáról számol be a mai evangéliumi részlet. A bibliai időkben nem csupán a szó szoros értelmében vett lepra esetében, hanem mindenféle bőrbetegségre a lepra megnevezést használták. A zsidó törvények szerint tisztátalannak számítottak, ezért nem vehettek részt az istentiszteleten és nem érintkezhettek az emberekkel, nehogy ők is tisztátalanná váljanak. Az elkülönülésnek természetesen egészségügyi oka is volt, így akadályozták meg a betegség további terjedését.

A történetben szereplő leprás férfi is egy közösségből kizárt személy, aki embertől segítséget aligha várhatott. Tisztában van saját állapotával, mégsem akar abba beletörődni, nem tartja reménytelennek vagy megváltoztathatatlannak saját helyzetét. Jézusban felismeri azt a személyt, aki segíthet rajta és akitől gyógyulását remélheti. A hódolat és a tisztelet jeleként leborul előtte és így adja elő kérését. Hisz abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani, ha akarja. Más ember nem, de ő rendelkezik azzal az erővel, amely változást hozhat életébe. És miért ne akarná ezt megtenni Jézus? Miért ne mutatná meg ennek az erős hittel rendelkező embernek irgalmasságát? Teljesíti a kérést, egyetlen érintése megtisztítja a beteget, akinek rögtön elmúlik leprája. A testi gyógyulás mellett a csoda másik eredménye, hogy az eddig kiközösített ember újra a közösség tagja lesz.

Hiszek-e abban, hogy Jézus érintése változást hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.