Archives for Elgondolkodtató - Page 450
Az Egyház és a felvilágosodás
Kovács Ervin Gellért premontrei atya előadása, melyet 2018. november 21-én tartott a pesti ferencesek közösségi termében.
2018. december 4. – Kedd (Lk 10,21-24)
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől,…
Ördögűző figyelmezteti a boszorkányokat
A varázslatok visszatérnek, hogy kisértsenek „Mire van szükséged?” kérdezte Patrick atya, mikor visszahívott ;Patrick atya (ez nem az igazi neve) egy plébános, aki 7 éve ördögűző az egyházmegyében. Reggeltől…
Vianney Szent János gondolatai a lelki életről
Ó mennyire szeretem reggel elsőként e szavakat kimondani: Ma mindent Isten dicsőségére fogok tenni és elszenvedni… semmit önmagamért vagy a világért, mindent azért, hogy Megváltómnak kedvében járjak!(Tanácsok) Fogadd el a…
2018. december 3. – Hétfő (Mt 8,5-11)
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A…
Barsi Balázs adventi konferenciabeszédek – 1. rész
Első rész (2018. december 2.) Balázs atya 2018 adventi beszédeit élőben közvetíti a Ferences Alapítvá;
A férfiak mégis kinek kellenek?
A gyülekezeti elfoglaltság jót tesz a férfiaknak – de mikor teszik a férfiak azt, ami jó nekik? A férfiak úgy tekintenek a gyülekezetbe járásra, mint a prosztatavizsgálatra: talán megmenti az…
P. Mateo Crawley-Boevey: Jézus a szeretet királya (9)
III. fejezet A szeretet élete Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket Szerettelek benneteket, egészen a jászolig, a keresztig, az Eucharisztiáig. Szerettelek, anélkül, hogy erre érdemet szereztetek volna; szerettelek érdemtelenségtek, nyomorúságaitok…
P. Mateo Crawley-Boevey: Jézus a szeretet királya (9)
III. fejezet A szeretet élete Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket Szerettelek benneteket, egészen a jászolig, a keresztig, az Eucharisztiáig. Szerettelek, anélkül, hogy erre érdemet szereztetek volna; szerettelek érdemtelenségtek, nyomorúságaitok…
2018. december 2. – Advent 1. vasárnapja (Lk 21,25-28. 34-36)
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a…
