III. fejezetSzeressétek egymást, amint én szerettelek titeket
Szerettelek benneteket, egészen a jászolig, a keresztig, az Eucharisztiáig.
Szerettelek, anélkül, hogy erre érdemet szereztetek volna; szerettelek érdemtelenségtek, nyomorúságaitok ellenére, sőt éppen azért, mert szegények, nyomorultak vagytok.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Lk 21,25-28. 34-36
Elmélkedés
Istenre bízzuk magunkat
Advent első vasárnapjával ma elkezdődik az új egyházi év, amely újrakezdésre, vallási és lelki életünk megújítására hív minket. Rögtön az elején érdemes tisztáznunk, hogy ezt a megújulást Istentől kérjük és várjuk. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Ehelyett inkább Istenre bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Istenre bízzuk magunkat, aki új álmokat, új célokat, új látomásokat, új magaslatokat állít elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük tehát egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és Isten útmutatására bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az Isten utáni vágyakozás. És amikor most, advent kezdetén ezzel a vággyal indulunk, akkor felcsillan a szemünk: igen, új lendületet, megújuló bátorságot, frissülő erőt érzünk magunkban, hogy megtegyük ezt az utat lépésről lépésre Betlehemig, az istállóig, a jászolig, a Gyermekig.
Szeretnénk kiemelkedni a hétköznapok középszerűségéből, a végeláthatatlan küszködésből, az erőt vesztett tevékenységeinkből, a sokszor lustasággá alacsonyodó munkából, a mindenbe beletörődő eltompultságból. Immár nem önmagunkhoz akarjuk mérni és viszonyítani az egész világot, hanem Istenben keressük megnyugvásunkat. Szeretnénk felkészülni az Úr jövetelére, az Úr érkezésének napjára, nehogy „készületlenül érjen minket az a nap.”
Advent 1. vasárnapjának evangéliuma emberi léptékeinket sokszorosan felülmúló képekben írja le a világmindenség végső sorsát: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban. A mindenség összetartó erői megrendülnek.” Ezek a képek arra emlékeztetnek minket, hogy a teremtett világ törékeny és mulandó. Mindaz, ami megtalálható a világon, előbb vagy utóbb megszűnik, elmúlik. A keresztény embert mégsem félelem tölti el, amikor erre gondol, hanem remény. Annak reménye, hogy ekkor fog beteljesedni az Úr szava: „Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.”
Az advent eljövetelt jelent, Isten eljövetelét emberi világunkba. Ez az eljövetel átöleli az emberiség és a világ történelmét. Két kiemelkedő pontja van, Krisztus első és második eljövetele. Az első már megtörtént az idők teljességében, mintegy kétezer esztendővel ezelőtt, a második a jövőben fog bekövetkezni, ez lesz az Úr dicsőséges visszatérése, erre még várnia kell az emberiségnek. Felesleges találgatnunk, hogy e két esemény között mennyi idő fog eltelni, ezt egyedül Isten tudhatja.
A mi feladatunk az, hogy az adventi hetek során felkészüljünk annak megünneplésére, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, eljött emberi világunkba, emberként született meg Betlehemben, ezt a titkot ünnepeljük karácsonykor. Az ünnep közeledtével egyre jobban érezzük a csodálatos hely, a betlehemi barlang, a jászol vonzását, végső soron Isten vonzását, aki a szeretet, a béke és az öröm közösségében akar élni velünk. Életünk gondjai és az ünnep előtti teendőink ellenére is gondoljunk arra, hogy Isten jelen van a világban és jelen van bennünk. A bennünk lakó és karácsonykor minden évben újjászülető Isten a mi hitünk, a mi reményünk és a mi szeretetünk által akar újra világosságot, fényességet hozni a világba.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Örökkévaló Istenünk! Ma elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!
Senki nem mondja a halálos ágyán: „Ó, csak több időt töltöttem volna a munkahelyemen!” A megbánás azzal kapcsolatos, hogy „mit tett és mit nem tett meg” valaki a saját életében.
Egy dominikai szerzetes Kolumbiából, Fr. Nelson Medina OP összeállította a leggyakoribb megbánások jegyzékét, melyeket az életük végén járó emberek megosztottak vele.
Miért ne használjuk ezt a listát, mint lehetőséget az önvizsgálatra, hogy elkötelezzük magunkat, hogy másként éljünk? Mindössze annyit kell tenned, hogy imádkozz és kérd a kegyelmet, hogy így élj, és hogy elkerüld ezeket a megbánásokat saját halálod óráján.
A homoszexuális kapcsolat sajátos jellegénél fogva, mint párkapcsolati modell eleve kizárja a gyermeknemzést, sõt a heteroszexuális házassággal szemben elutasító életfelfogást demonstrál.
A homoszexuális szülõk által nevelt gyermekeket nemcsak az fenyegeti, hogy nemi identitásuk összezavarodik a torz szülõi minta, magatartás miatt, és így maguk is homoszexuálissá válhatnak.
(Ilyen kutatási eredményekrõl a HVG 2004. január 31-ei számában megjelent „Minták érték nélkül” címû cikben lehet olvasni.)
A homoszexuális kapcsolat sajátos jellegénél fogva, mint párkapcsolati modell eleve kizárja a gyermeknemzést, sõt a heteroszexuális házassággal szemben elutasító életfelfogást demonstrál.
A homoszexuális szülõk által nevelt gyermekeket nemcsak az fenyegeti, hogy nemi identitásuk összezavarodik a torz szülõi minta, magatartás miatt, és így maguk is homoszexuálissá válhatnak.
(Ilyen kutatási eredményekrõl a HVG 2004. január 31-ei számában megjelent „Minták érték nélkül” címû cikben lehet olvasni.)
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Lk 21,34-36
Elmélkedés
Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma Jézusnak a végső időkről szóló beszédének utolsó részlete. Jézus arra a jövőben bekövetkező pillanatra irányítja figyelmünket, amikor az Emberfia elé kell állnunk. Ez a biztosan bekövetkező ítélet hatással van a keresztény ember életére a jelenben, mert mostani cselekedeteinket annak ismeretében tesszük, hogy számot kell majd adnunk Istennek. Könnyelműség volna részünkről, ha megfeledkeznénk erről, mert üdvösségünket kockáztatnánk.
Egészen biztosak lehetünk abban is, hogy Isten ítélete igazságos és irgalmas lesz. Azok, akik Isten törvényei és hitük szerint éltek, jutalomra számíthatnak Istentől, azaz vele élhetnek majd az örökké tartó és teljes boldogságban. Akik viszont földi életükben nem törődtek Istennel, azok a túlvilágon is nélküle fognak lenni. Istentől való elszakadásuk végtelen szenvedést jelent majd nekik, főként úgy, hogy mindezért senki mást nem tudnak hibáztatni, tehát helytelen életük, rossz döntéseik következménye lesz szenvedésük.
Ennek tudata remélhetőleg mindenképpen felébreszti a felelősségérzetet: örök sorsáért mindenki maga felel. Amit itt a földön választok, azaz elfogadom Istent vagy elutasítom őt, annak folytatása lesz majd a túlvilágon. Döntéseim meghozatalakor gondoljak mindig a végső célra, az örök életre!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.
Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció tavaly júliusban leváltott prefektusa november 24-én interjút adott a Trouw.nl nevű holland híroldalnak. Az alábbiakban az interjú szövegét a szerkesztői kommentárok nélkül közöljük, magyar nyelven (KV).
A tudósítások szerint a pápa egy perc alatt bocsátotta el önt.
Kevesebb, mint egy perc volt.
Az élő hit szelleme„Uram, add, hogy lássak!’
„Ha tudnád az Isten ajándékát és hogy ki az, aki neked mondja: adj innom, te kérnéd, hogy élő vizet adjon neked.”
Ha tudnád…
Világosság szellemére van szükségünk, hogy a szeretet szelleme lakozhassék bennünk. A világossággal egyidejűleg meleg is hatol az életünkbe.
Észrevetted már milyen könnyen kaphatjuk azon magunkat, hogy úgy teszünk dolgokat, ahogy a kultúra diktálja, belepréselődve a világ öntőformájába? Azt látjuk, hogy mindenki az aktuális trendekhez igazodik, elfogadva a viselkedésformákat, értékeket és hitvilágot, amit a szórakoztató média, népszerű könyvek, az internet és a közmédia jóváhagyott.
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Mt 4,18-22
Elmélkedés
Szent András apostol ünnepén az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Először Pétert és testvérét, Andrást, majd pedig egy másik testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja Jézus az ő követésére. Jézus egyszerű embereket, halászokat hív meg. A leírásból kiderül, hogy először találkozik velük, tehát tulajdonképpen semmit nem tud azokról, akiket követésére hív. Az Úr meglát valamit ezekben az egyszerű halászokban és első pillantásra úgy ítéli meg, hogy alkalmasak lesznek követésére, majd pedig a róla szóló tanúságtételre.
Amilyen egyszerűen hangzik el Jézus részéről a meghívás, olyan egyszerűen, olyan természetességgel válaszolnak a meghívottak, nem késlekednek, hanem azonnal mindent otthagynak és tanítványok lesznek. Bár váratlanul éri őket a hívás, nem tesznek fel tisztázó kérdéseket, nem tudakozódnak a rájuk váró feladatokról, hanem rögtön indulnak. Talán nem is tudják még, hogy mire vállalkoznak, mindenesetre olyan megragadó az őket megszólító szó, hogy nem akarnak ellene mondani, megérzik, hogy egy nagyszerű útra, feladatra hívják őket.
Vajon el tudnék-e mindent hagyni, ha egyszer Jézus rám nézne és meghívna? Ha úgy érzed, hogy Isten hív, ne késlekedj és ne várj! Indulj az emberhalászatra!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!
