Battaplébánia

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

Elmélkedés

Miért olvassuk a liturgikus rend szerint az adventi időszakban a csodálatos kenyérszaporítás történetét? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus korában elterjedt volt az az elgondolás, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd a rendkívüli csodát, amikor a pusztában vándorló népet a mindenható Isten mannával, égből alászállt kenyérrel táplálta. Amikor az emberek azt látták, hogy Jézus a kevés ételből, mindössze hét kenyérből és néhány halból csodálatos módon annyit oszt szét, amennyi több ezer embernek elegendő, akkor eszükbe jutott ez a vallásos elképzelés, hogy joggal gondolták, hogy Jézus személyében jött el a Megváltó.

Az ószövetségi manna-csoda és az újszövetségi kenyérszaporítás egyaránt Isten gondoskodó szeretetének a jele. E gondoskodás végighúzódik az emberiség történetén, amit a hívő ember üdvtörténetnek nevez, mivel Isten minden közbelépése emberi életünkbe üdvösségünket szolgálja. Advent idején érdemes felidéznünk az üdvtörténet egykori eseményeit, amelyek megerősítenek minket abban, hogy az üdvözítő Isten a mi korunkban is kinyilvánítja gondoskodását. Nekünk is mutat olyan jeleket, amelyek kijelölik, mutatják az örök élet felé vezető utat. Hozzánk is küld embereket, akik az ő akaratát közvetítik számunkra. Nekünk is ad a csodálatos kenyérből, az Oltáriszentségből, az örök élet kenyeréből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24

Elmélkedés

Az ószövetségi időkben Isten prófétákat küldött választott népe számára, akik az ő igazságát és üzenetét képviselték. A prófétai tanítás gyakran volt figyelmeztető jellegű, így akarta Isten emlékeztetni népét az ő parancsainak megtartására. A próféták a láthatatlan Istent képviselték a földön és saját életük példájával igyekeztek megmutatni az embereknek a helyes utat. Emellett a jövőre vonatkozó isteni ígéreteket is közölték a néppel, többek között a Megváltó eljöveteléről szóló ígéretet is. Olyan ígéretek, jövendölések voltak ezek, amelyek beteljesedését hiába várták a próféták még az ő életükben. Erre gondolhatott Jézus, amikor a következőket mondta: „Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Szerették volna megélni a Messiás jövetelét, de nem érhették meg. Szerették volna látni a Megváltót, de nem láthatták meg, és tanítását sem hallhatták.

Bár az ószövetségi próféták korszaka Keresztelő Szent Jánossal lezárult, a prófétai lelkület tovább él Krisztus követőiben. Megismerni Istent, szeretni őt mindenkinél jobban, felismerni benne minden ember jóakaróját, Istennel időzni napokon, éveken át az imádságban, meghallani és hirdetni a bűnbánatra hívó üzenetet, hűséggel kitartani Isten mellett: íme, ezek jellemzik a prófétai lelkületű keresztényeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Mt 8,5-11

Elmélkedés

Adventi utunkon olyan személyekkel találkozunk az evangéliumokban, akik nem csak várták, hanem Jézusban fel is ismerték a Messiást. A Szentírás ószövetségi része arról szól, hogy Isten ígéretet tett a választott népnek, hogy elküldi majd a Messiást. A zsidó nép történetét és vallásosságát évszázadokon keresztül áthatja a Messiás-várás gondolata, amely a különböző korokban más-más hangsúlyt kapott. A Messiás-várás fejlődése szépen nyomon követhető az ószövetségi könyvekben. Volt olyan elképzelés, miszerint a Messiás egy király lesz, a zsidó nép uralkodója, aki Dávid király leszármazottja lesz. Más elgondolás szerint az eljövendő Messiás egy próféta lesz, aki Isten akaratát tudtul adja a választott népnek.

Jézus korában inkább egy királyt vagy hadvezért vártak, aki a népet megszabadítja az elnyomó rómaiaktól és kivívja az ország függetlenségét. A zsidók Messiás-várásáról bizonyára tudott az a pogány katona, aki Kafarnaum városában élt és szolgált. Róla olvasunk a mai evangéliumban. Bár katonatisztként hozzá volt szokva ahhoz, hogy parancsokat, utasításokat adjon alárendeltjeinek, most egészen más lelkülettel közeledik Jézushoz, más hangot üt meg. Most nem parancsol, hanem kér, mégpedig alázatosan. Nem is önmaga számára kér segítséget, hanem beteg szolgájához hívja Jézust, hogy gyógyítsa meg.

Tudok-e alázattal fohászkodni Istenhez? Tudom-e türelmesen várni az Úr segítségét? Elismerem-e előtte méltatlanságomat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!