Battaplébánia

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19

Elmélkedés

A bibliai időkben a lepra gyógyíthatatlan betegség volt. E súlyos bőrbetegségben szenvedő embernek esélye sem volt a gyógyulásra. Sorsát nehezítette továbbá a közösségből való kizárása. Ez utóbbi abból a szempontból érthető, hogy ilyen módon próbálták megakadályozni a lepra további terjedését. A leprás betegek számára külön területeket jelöltek ki és nem térhettek be az egészségesek által lakott településekre. Nem érintkezhettek velük közvetlenül, csak kellő távolságból beszélhettek másokkal. Ha valaki mégis meggyógyult betegségéből, akkor a pap nyilvánította őt egészségesnek, megtisztultnak, s ezzel mintegy visszafogadták őt a közösségbe. Erről a szokásról tanúskodik a mai evangéliumi részlet.

A szöveg azonban elsősorban nem a zsidó szokások és hagyományok miatt tanulságos számunkra, hanem kettős üzenete miatt. Egyrészt a leprások csodás gyógyulása a hit következménye. Hittel kérik Jézust: „Könyörülj rajtunk!” Minden gyógyulás Isten könyörületességének a jele. A másik mondanivaló a hála. A tíz gyógyult közül sajnos kilencen hálátlannak bizonyultak, de volt egy személy, aki nem felejtett el hálát adni gyógyítójának. Vegyük észre mindennapjainkban Isten segítségét és legyünk hálásak minden lelki kincsért, segítségért, amit tőle kapunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

A szolgálatról, a szolgáló lelkületről ad tanítás Jézus a mai evangéliumban. Valahányszor szolgálatról beszélünk, abból kell kiindulnunk, hogy Jézus „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20,28). Ahhoz, hogy valaki saját emberi méltóságának csökkenése nélkül és a másik személy emberi méltóságának csökkentése nélkül tudjon szolgálni, uralkodnia kell önmagán és távol kell tartania magától a másokon való uralkodás vágyát. Helyénvaló, ha szolgálatunkat olyan területen végezzük, amihez Isten megadta számunkra a szükséges karizmát, kegyelmet. Ennek köszönhetően nem emberi erőlködés és nem haszontalan próbálkozás lesz szolgálatunk, hanem olyan küldetés, amelyet Isten segítségével végzünk más emberek javára. Vegyük észre azokat, akikhez Isten a mi szolgálatunk által akar odafordulni.

Az Egyház közösségében mindenkinek megvan a maga sajátos adománya, feladata, s e feladat végzésében a Szentlélek az útmutató. A Lélek ösztönzése és folyamatos vezetése teszi valóban hatékonnyá és gyümölcsözővé szolgálatunkat. A szolgálat végzésében lényeges továbbá az önkéntesség, a szabadság. Szolgálatra senki nem kényszeríthető. Fedezzük fel azt, hogy az emberi szabadság legnemesebb formája a szeretet, amely önmagunk és képességeink odaajándékozásában, mások szolgálatában válik teljessé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6

Elmélkedés

Az apostolok kérése nap mint nap a mi szívünk mélyéről is az Úr felé száll: „Növeld bennünk a hitet!” A Szentírást, az evangéliumot naponta olvasva szükségesnek tűnik megtenni a döntő lépést a betűtől a lélekig, hogy valóban megértsük Isten üzenetét, megérintsen minket Isten szava. Nem tekinthetünk el attól, hogy a bibliai szövegek megértése nem csupán értelmi tevékenység, hiszen Isten élő szava a szívünkhöz is szól, érzelmeinket is megmozgatja. Ha csupán értelmünkkel akarjuk megközelíteni az evangélium igazságát, akkor kizárnánk annak lehetőségét, hogy Isten belépjen az életünkbe és útmutatásaival átformáljon minket. Isten viszont éppen emiatt közli velünk igazságait, azaz kapcsolatba szeretne lépni velünk, életünket akarja vezetni az ő igazságaival. Ne csak a létezés titkára vonatkozó általános igazságot keressük tehát a szentírási szövegekben, hanem saját létezésünk, személyes életünk igazságát is! Ne csak a világ rendeltetésének igazságát kutassuk, hanem személyes feladatunkat, küldetésünket!

A hit Isten ajándéka, ezért joggal kérjük az Urat, hogy növelje törékeny, olykor megingó hitünket. Hitünk növekedésének folyamatához a mi közreműködésünk is szükséges. A fenti lépések megtétele szükséges ahhoz, hogy valóban eljussunk arra a szintre, hogy Isten szava átalakítja életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44

Elmélkedés

Légy nagylelkű!

A hitújítás korának nagy alakja, Luther Márton szerint az embernek háromszor kell megtérnie: a szívének, az elméjének és a pénztárcájának. A mondás természetesen nem csak az evangélikusoknak szóló figyelmeztetés, hanem felekezeti megkülönböztetés nélkül minden keresztény emberre vonatkozik, beleértve a reformátusokat és a katolikusokat is. Mit jelent ez a talányos mondás?

A templomi perselybe két fillért bedobó asszony esete kapcsán elmélkedhetnénk csupán a harmadik elemről, azaz a pénztárcánk megtéréséről és az anyagiakhoz való hozzáállásunkról, de sajnos az első két elem, azaz a szív és az értelem megtérése sem magától értetődő a legtöbb ember számára. Helyénvalónak tűnik tehát, ha szépen sorra vesszük megtérésünk állomásait, elemeit. Szándékosan nem fokozatokat említek, mert még valaki azt gondolná, hogy akkor jutunk el a legmagasabb lelki szintre, amikor már a „pénztárcánk is megtért.” Maradjunk meg tehát az eredeti mondás sorrendjénél!

Mit jelent a szívünk megtérése? Minden megtérésnek az a lényege, hogy szívünket, egész bensőnket, egész életünket Istennek ajándékozzuk. A megtérés nem feltétlenül, de sok esetben jelent érzelmi megindultságot. Megérezzük Isten jóságát és a saját bűnösségünket és azt is, hogy ez a kettő nem egyeztethető össze egymással. A bibliai szóhasználat szerint a szív az emberi személyiség központja. Szívünknek, azaz egész személyiségünknek meg kell éreznie azt, hogy Isten szeretetre teremtett minket. Megérezzük Isten felénk áradó szeretetét, jóságát és szívünkben feléled az Isten iránti szeretet. Ha megszokásból megyünk el a vasárnapi szentmisére, ha felületesen imádkozunk, ha nem érezzük lelkünk mélyén a bánatot a szentgyónáskor vagy még azt sem tartjuk fontosnak, hogy elvégezzük szentgyónásunkat, ha nem érezzük a találkozás boldogságát a szentáldozáskor, akkor még nem tért meg a szívünk. Minden bizonnyal még sok helytelen érzést kell kiűznünk a szívünkből, hogy ott helye legyen a szeretet érzésének.

Mit jelent értelmünk megtérése? Itt arra kell gondolnunk, hogy a hit és a vallásos élet tudatos döntés eredménye, mégpedig nem egyetlen döntésé, hanem folyamatos döntéseké. Nem azért hiszek, mert hagyományosan vallásos családban nőttem fel, hanem azért, mert hitünk titkait és gazdagságát megismertem és azt elfogadom életem vezérelveként. Értelmemmel felfogom, hogy felelős vagyok földi életem tetteiért és túlvilági sorsomért, ezért tudatosan vállalom az Isten törvényeit tiszteletben tartó életet. Elszakadok a bűntől és rálépek a hit útjára.

És végül: mit jelent pénztárcánk megtérése? A pénz, az anyagi javak, nagy kihívást jelentenek az ember számára. A bibliai időkben is így volt, napjainkban is így van, minden korban így lesz. A szegénység, a nélkülözés is nagy problémát jelent, de az anyagi javakban való bővelkedés is gondot jelent, veszélyeket rejt. A pénztárca megtérése azt jelenti, hogy nem az anyagi jólétet tartom a legfontosabbnak és nem az anyagi javaktól függ az életem, hanem rábízom magamat Isten gondviselésére. Pontosan erre jó példa az evangéliumban szereplő özvegyasszony, aki kész egész vagyonát odaadni, felajánlani Istennek.

Próbáld ki egyszer, hogy nagylelkű vagy! Meglátod, milyen jó érzés!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!