Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Lk 12,8-12

Elmélkedés

A keresztény tanúságtétel fontosságára hívja fel figyelmünket Jézus kijelentése: „Aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” Szavainak nyomatékot ad, hogy a kijelentést negatív formában is megismétli: „Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.” A keresztény ember hűsége és a hitben való kitartása nem marad titok és nem marad jutalom nélkül. Nem marad rejtve, mert az emberek észreveszik hit szerinti életét, de természetesen ez nem válhat soha képmutatássá. És nem marad el Isten jutalma sem, hiszen ő minden emberi jóságot lát, elismer és megjutalmaz. Botlások, tévedések, a hitben való ingadozások azonban előfordulhatnak egyeseknél. Nekik szól az ígéret, miszerint mindig lehetőség van a bűnbánatra, a jóvátételre és az újrakezdésre. Ne legyünk tehát túlzottan magabiztosak! Emlékezzünk Szent Pál apostol szavaira: „Hitünk kincse cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,7).

A mai részlet záró kijelentése azokhoz a keresztényekhez szól, akik hitük miatt üldözést szenvednek. Bátorító számukra, hogy a Szentlélek velük lesz akkor, amikor eljön a hitben való kitartás és a hitről való tanúságtétel órája.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus folytatja a farizeusok hamis vallásosságát leleplező beszédét, de ennek címzettjei már nem az érintettek, hanem szavait tanítványaihoz és a néphez intézi. A farizeusok legjellemzőbb ismérve a képmutatás. A kifejezés arra utal, hogy valaki a színházban vagy valamely közösségben szerepet játszik, nem igazi énjét, nem saját arcát mutatja mások felé. A képmutató személynek az a célja, hogy jó hírbe kerüljön, az emberek elismeréssel beszéljenek róla, ismerjék el vallási erényeit. Ehhez elegendőnek tartja egy bizonyos magatartás színlelését és beszédmód alkalmazását. Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy csupán e külső jelek alapján hozzanak ítéletet másokról. Beszédében Jézus a képmutatást kovásznak nevezi. Miként a kovász, az élesztő átjárja és átalakítja a tésztát, amibe belekeverik, ugyanúgy a farizeusi lelkület természetesen nem jótékony, hanem kártékony hatással átjárja az egész közösséget, amelyben megjelenik.

A képmutató alakoskodás és színlelt jóhiszeműség azonban nem tarthat örökké, előbb-utóbb fény derül az igazságra. S ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a képmutatással legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem, mert ő jól ismeri szívünk minden szándékát. A megtévesztés soha nem győzhet az igazság felett, s ezt az igazságot majd Isten fogja kimondani rólunk a végső ítéletkor.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szentírási könyv szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük. Művének ajánlásában Lukács arra hivatkozik, hogy igyekezett mindennek gondosan utánajárni és ismeretei az isteni ige szemtanúitól és szolgáitól származnak (vö. Lk 1,1-4). Ez a gondosság és pontosság mindvégig tetten érhető írásában, még akkor is, ha hellén-görög származása miatt nem mindig járatos a galileai és júdeai földrajzi viszonyokban és zsidó szokásokban. A mű lendületes és mély lelkiséget sugárzó. Lukács nem történeti értékű dokumentumot ír és nem kívülállóként beszéli el a Jézus körüli eseményeket, hanem maga is hívő ember, akit mélyen megérintett Krisztus személye és a keresztény tanítás és ezt igyekszik továbbadni másoknak, hogy ők is rátaláljanak a Krisztusban való hitre. Jézus tanító útját és tetteit úgy mutatja be az olvasónak, nekünk, mint aki egész földi életével és minden cselekedetével a mennyei Atya üdvözítő tervét valósítja meg, beleértve szenvedését, halálát és feltámadását is. Az evangéliumban Jézus mindvégig Jeruzsálem felé tart, az olvasó az apostolokkal és a tanítványokkal vele tart, így vezet minket Lukács a Golgotához, a keresztre feszítés helyéhez, hogy higgyünk a megváltásban és az üres sírhoz, hogy higgyünk a feltámadásban.

A kérdés csak az, hogy tovább tudunk-e innen lépni, mint Lukács is tette evangéliumának megírásával, azaz akarunk-e mi is az örömhír hirdetőivé válni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább beszél a farizeusok látszat-vallásosságáról, hamis jámborságáról. Hangneme egyre élesebb, határozottabb. Jól látja, hogy a könnyű és egyúttal teljesen haszontalan előírásokat aggályos igyekezettel, kínos pontossággal megtartják, de nem figyelnek oda az igazságosságra, az irgalmasságra és a szeretet gyakorlására, az isteni törvények alapelemeire. Miben áll a farizeusok vallásossága? Úgy tűnik, legalábbis a kívülállók számára, hogy a farizeusok első helyre teszik Istent, az istentiszteletet és az isteni törvények megtartását, valójában azonban Istent arra akarják felhasználni, hogy önmagukat magasztalják és kivívják az emberek elismerését. A zsinagógákban vagy a közösségi összejöveteleken szeretik elfoglalni az első helyeket, mert úgy képzelik, hogy az őket illeti meg. Vallási szempontból tökéletesnek gondolják magukat, akikről bárki példát vehet. A rang, az emberektől kapott tisztelet számít közöttük és nem a szeretet, nem a felebarát szolgálata. A farizeusi lelkület azért helytelen mert fölényre, uralkodásra, elismerésre törekszik, de hiányzik belőle az alázat és a bűnbánat.

Lukács evangélista egyáltalán nem törekszik tompítani Jézus meglehetősen heves hangnemét, mert feltehetően abban a korban, amikor művét írja az egyházi közösségben is megtapasztalható volt a farizeusi gondolkodásmód és így akarta felhívni kortársai és a későbbi idők keresztényeinek figyelmét a farizeusi magatartás veszélyére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne egy farizeus háza, aki étkezésre hívja meg Jézust. A vendéglátó elcsodálkozott azon, hogy az étkezés előtt Jézus nem végezte el azt a szertartásszerű mosdást, amit a törvények előírtak. Megütközését talán a vendég iránti tisztelet miatt nem mondja ki nyíltan, de Jézusnak nem nehéz kitalálnia, hogy miért néz rá furcsán, hiszen ő is jól ismeri a zsidó hagyományokat. Jézus szükségesnek érzi, hogy reagáljon a helyzetre, de nem az a célja, hogy saját viselkedésére magyarázatot adjon. Bár szavait kifejezetten a vendéglátó farizeushoz intézi, azok a farizeusok nagyobb csoportjához szólnak, hiszen közülük vélhetően többen is jelen lehettek az étkezés alkalmával. A válasz tulajdonképpen példabeszéd jellegű, utal ugyan az edények étkezés előtti elmosására, de mégsem arról szól. Nehéz volna ugyanis elképzelni azt, hogy az edényeknek csupán a külsejét mosták volna el, belül pedig nem. A példázatban szereplő edények a farizeusokat jelentik, akik kínosan törekedtek azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen teljesítik a törvényi előírásokat. Ez azonban legfeljebb külső cselekedeteikre volt igaz, szívük szándéka messze állt ettől.

Jézus véleménye szerint a farizeusok vallásossága csupán látszat, miközben megfeledkeznek arról, hogy Isten mindig az ember szívének szándékait nézi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!