Battaplébánia

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Lukács evangélista művében viszonylag későn kerül felszínre Jézus és a vallási vezetők közti ellentét, illetve a Jézus által feléjük elhangzó figyelmeztetés. Az Úr így kezdi szavait a mai evangéliumban: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” További szavaiból kiderül, hogy nem valamennyi kortársára, hanem csupán azokra a vallási vezetőkre gondol, akik olyan jelet kérnek, követelnek tőle, amivel istenségét bizonyítja. Ő azonban nem akar nekik ilyen jelet mutatni.

Miért tartja Jézus helytelennek az égi jel kérését és miért nem mutat ilyen jelet? A hívő embernek szüksége van arra, hogy megerősítéseket kapjon Istentől. Megerősítést a hitéhez. De a jel nem helyettesítheti a hitet. Aki hitetlen, az nem fog jelet kapni. Nem önmagában a jel kérése a rossz, hanem ha valaki hitetlenül kéri azt. Az soha nem bizonyítékok alapján hisz, mert a hit Istenre hagyatkozás.

Jézus azonban mégis fog jelet adni, mégpedig feltámadásának jelét. Ezzel kapcsolatban idézi fel Jónás próféta személyét, aki három napig tartózkodott a hal gyomrában, majd a hal partra vetette. Így élte át a halált és az újjászületést. Jézus szintén három napig lesz eltemetve, majd pedig feltámad a halálból. Feltámadásával igazolja végérvényesen, hogy valóban az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”. Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most, ezen a világon, otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet”.
Mk 10,17-30

Elmélkedés

Tedd szabaddá a szívedet!

Az evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy egy ember odalép Jézushoz. Ez a történet egy valódi találkozást mutat be. Márk evangélista nem árul el semmit az illető személyéről, mintha egyáltalán nem volna lényeges, hogy ki lehetett ő, hiszen végül minden jószándéka ellenére sem csatlakozott Jézushoz, nem lett az ő tanítványa. Az evangélista csak ennyit ír: „odasietett hozzá valaki.” A sietség azonban sokat elárul az illető jelleméről és szándékáról, hát még az a cselekedete, hogy Jézushoz érve azonnal „térdre borult előtte”, és így adta elő kérését. Valamilyen titokzatos erő sürgeti ezt az embert, szeretne valami számára nagyon lényegeset megtudni, s hisz abban, hogy sürgető kérdésére Jézus igaz választ tud adni.

Odasietett tehát Jézushoz valaki, egy ember, aki egy közülünk, s aki ismeri Isten ígéretét, az üdvösséget. Most azt szeretné megtudni, hogy mit kell tenni az üdvösség elnyerése érdekében. Az élet, az emberi létezés értelmére rákérdező nagy sóhajként fakad ki belőle: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Kérdése után a rövid párbeszédből kiderül, hogy ez az ember ismeri és megtartja Isten törvényeit, jónak, az örök életre vezetőnek tartja a parancsokat, ugyanakkor érzi azt is, hogy valami ennél többet kellene tennie, különben nem sietett volna kérésével Jézushoz. Bátran és magabiztosan kimondja magáról, hogy a törvényeket megtartotta és megtartja. Ennek alapján mondhatjuk: jónak látja önmagát, törvénytisztelőnek tartja önmagát, Istennek tetszőnek minősíti saját életét. És ne gondoljuk, hogy ez nagyképűség a részéről, hiszen ismeri az alázatot, amelynek jele, hogy kérését térden állva adja elő. És magunk elé képzelve a találkozást abban is biztosak lehetünk, hogy a Jézussal való beszélgetés közben is térdelve marad, talán csak a legvégén, a számára teljesíthetetlennek, vállalhatatlannak tűnő kérés elhangzását követően áll fel és távozik leverten, szomorúan.

Ő jónak látja önmagát, de milyennek látja őt Jézus? Biztos, hogy Jézus is meglátja benne a jót, meglátja nemes szándékát, meglátja igyekezetét és buzgóságát, észreveszi végső sorsáért való aggodalmát és felelősségérzetét, ugyanakkor megsejti gyenge pontját is, a vagyonhoz, az anyagi javak által nyújtott biztonsághoz és kényelemhez való ragaszkodását.
Mit ér az Istennek való odaadás, ha csak annyit adok neki, ami a mindenkinek szóló parancsban szerepel? Mennyit ér az embertárs felé irányuló szeretet, ha csak annyit adok, amit kötelezőnek érzek? Mit ér a jószándék, ha csupán az előírások teljesítéséig jutok vele és nem tovább?

E kérdésekre, ugyanúgy mint az emberi élet nagy kérdéseire Jézus ad hiteles választ. Ő tanít minket a helyes élet útjára. Az ő törvényei határozzák meg azt, hogy a cselekedetek jók vagy rosszak, üdvösségünket szolgálják-e vagy kárhozatunkat fogják eredményezni. Ő nyilatkoztatja ki számunkra a mennyei Atya akaratát és meghívását a vele való boldog életre.
Az élet és örök élet nagy kérdéseivel fordulj bátran Jézushoz! Ha minden felesleges dolognak helye van a szívedben, mindennek, ami nem az örökléthez, hanem ehhez a világhoz köt, akkor nem vagy még szabad ember. Tedd szabaddá a szívedet, teljesen szabaddá és akkor be tudod fogadni az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során számtalan dolog elterelheti, eltérítheti figyelmünket a legfontosabbról, végső célunkról, az üdvösségről. Újra és újra vissza kell térnünk Isten hívásához, aki elültette szívünkben az örök élet vágyát. Vissza kell térnünk az első szeretethez, hogy megerősödve újra továbbinduljunk! Fáradság, küzdelem nélkül nem lesz eredmény, nem jutunk sokra, nem tudjuk teljesíteni tőled kapott hivatásunkat. Segíts, hogy mindent megtegyek, amit üdvösségem érdekében kérsz tőlem!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Lk 11,27-28

Elmélkedés

Közvetlenül az ördöggel való szövetkezés vádja és az arra adott felelet után egy ismeretlen asszony kiált fel a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Az asszony bizonyára a többiekkel együtt elcsodálkozott Jézus ördögűző és a némáknak a beszéd képességét visszaadó erején, továbbá azon, hogy milyen bölcsen megfelelt a hamis vádakra. Az asszony Jézus anyját dicsőíti és arra utal, hogy mint anyát boldoggá tette őt a Jézushoz, azaz gyermekéhez fűződő testi kapcsolat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az ismeretlen asszony dicsérő szavai nem csupán Jézus anyjának szólnak, hanem elismerést is tartalmaznak Jézus személyéről. A dicséret annak is szól, hogy isteni hatalmát jó célra, az emberek megmentésére és gyógyítására használja fel, valamint bölcs feleleteivel meghátrálásra készteti azokat, akik hamis vádakkal illetik őt.

Felkiáltására az Úr azt feleli, hogy az igazi boldogságot az találja meg, aki hallgatja és meg is valósítja Isten szavát. Szűz Mária lelki nagysága sem önmagában abból fakad, hogy ő a Megváltó édesanyja, hanem abból, hogy teljesítette Isten akaratát, azaz elfogadta, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Az örök életet, az üdvösséget sem önmagában annak köszönhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem annak, hogy megőrizzük az istengyermeki méltóságot és engedelmeskedünk mennyei Atyánknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!