Battaplébánia

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4

Elmélkedés

A liturgikus használatra szánt evangéliumi szöveg így kezdődik: „Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát.” Ez kissé eltér az eredetitől, amely így hangzik: „Történt egyszer, hogy Jézus valahol éppen imádkozott.” A jelenet helyszíne tehát nem ismert, csupán az biztos, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé. Azt is jogosan vélelmezzük, hogy az Úr mindennapjainak része az imádkozás, naponta látták őt tanítványai amint félrevonul, hogy imádkozzon, kapcsolatban legyen a mennyei Atyával. Egy ilyen alkalommal kéri őt egyik tanítványa arra, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés nem az, hogy tanítson meg nekik egy imát, hanem hogy tanítsa meg őket a helyes imádkozásra. Amikor Jézus mégis egy konkrét imaszöveget fogalmaz meg, amelyet aztán minden nap mondhatnak, s amely azóta is az Egyház egyik legfontosabb imája, akkor olyan dolgokat fogalmaz meg ebben az imában, amelyek a helyes imádkozás és az Istennel való helyes kapcsolat alappillérei.

Imánkat kezdjük azzal, hogy Atyánknak szólítjuk Istent, azaz mindig gyermeki bizalommal forduljunk hozzá, hiszen ő gyermekeinek tekint minket. Isten magasztalása, dicsőítése legyen minden imádságunk része, aztán pedig terjesszük elé bátran és bizalommal kéréseinket. Imánkban ismerjük el, hogy Istentől várjuk a „mindennapi kenyeret”, s mindazt, ami életünkhöz szükséges. Imádságunkban fejezzük ki hálánkat Isten megbocsátó szeretetéért és fejezzük ki készségünket, hogy mi is irgalmasan fordulunk embertársaink felé. Ha így imádkozunk, Istennek tetsző lesz imánk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Elmélkedés

A mai részletben szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak a testvérei, akit Jézus feltámasztott a halálból, erről azonban az evangélista nem tesz említést, miként a falut sem nevezi meg, pedig ismeretes lehetett számára, hogy a helyszín a Jeruzsálem közelében fekvő Betánia. Lukácsnak az lehetett a célja ezen részletek mellőzésével, hogy az elbeszélés általános érvényességét hangsúlyozza, tehát ezért nem fontos számára az, hogy konkrétan kikkel történt az eset.

A korabeli felfogás szerint a nők alacsonyabb társadalmi rétegbe tartoztak, Jézus viszont helytelennek tartja ezt a nézetet. Egy zsidó rabbi számára tilos volt Isten titkairól asszonyoknak beszélni, ahogyan pogányoknak is. A nők nem olvashatták a mózesi törvényt, a zsidó vallás alapszabályát, nem vehettek részt a zsinagógai istentiszteleten, nem látogathatták a rabbik iskoláit. Mai szóhasználattal mindezt hátrányos megkülönböztetésnek mondanánk, amit Jézus helytelennek tart.

Márta és Mária két magatartásformát jelképez, egyikük a szolgáló, cselekvő szeretet mintája, másikuk az Isten szavára figyelő, szemlélődő életforma mintaképe. Mindkettőre, azaz a munkára és Isten szavának hallgatására is kellő időt kell szánnunk, egyiket sem hanyagolhatjuk el. Munkánkra, kötelességeinkre hivatkozva nem hanyagolhatjuk el az imádságot, de az imádságra, az Istenre figyelésre hivatkozva sem mulaszthatjuk el kötelességeink teljesítését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!

Szalézi Szent Ferenc

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

A mai ünnep, Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe Szent István király országfelajánlására vezethető vissza. István király fiának, Szent Imrének korai halálát követően, annak tudatában, hogy utód nélkül hal meg, a magyar népet a Szűzanya oltalmára bízta. Az országfelajánlás 1038-ban, Nagyboldogasszony napján történt, s ettől kezdve kitörölhetetlen volt a magyar keresztény emberek lelkéből a Jézus édesanyja iránti különleges tisztelet. Ezt a sok évszázados töretlen tiszteletet és sokféle formában megnyilvánuló vallásos buzgóságot ismerte el 1896-ban XIII. Leó pápa, aki külön ünnepet engedélyezett népünk számára. Magyarok Nagyasszonyának sajátos ábrázolása, hogy Mária fejére a magyar Szent Korona kerül, egyik kezében a koronázási jelvények egyikét, a jogart tartja, a másik karján ülő kis Jézus pedig az országalmát. Jelképes az az ábrázolás is, hogy a Szűzanya, vállán a magyar koronázási palásttal, kiterjeszti azt a magyar népre.

Az ünnep evangéliuma egy rövid részlet Jézus születésének hírüladásából. Isten küldötte, Gábor angyal köszönti a názáreti leányt, őt kegyelemmel teljesnek és minden asszonynál áldottabbnak nevezvén. Az angyal üdvözlő szavai bátorítsanak minden magyar édesanyát, hogy Isten kegyelmével együttműködve neveljék gyermekeiket a vallásos életre és arra, hogy minden magyar ember érezze a Szűzanya mennyei oltalmát és a mindenható Isten mennyből felénk áradó áldását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Mk 10,2-12

Elmélkedés

Boldog házasság

A szentírástudósok hangsúlyozzák, hogy a bibliai teremtéstörténetet, amely szerint Isten hat nap alatt teremtette meg az egész világmindenséget és az embert, s végül a hetedik napon megpihent munkája után, nem szó szerint kell értelmezni, hanem a létezés csodájára, a világ létezésére és az emberi élet értelmére rákérdező ember évszázadok során kialakult válaszát, magyarázatát fogalmazza meg. Mégpedig a hívő ember válaszát, aki a teremtett világban felismeri Isten tevékenységét, rácsodálkozik a gondviselésre és elismeri Isten felsőbbségét. A teremtéstörténet arra is választ keres, illetve választ ad, hogy mi az ember feladata földi élete során, mire hívja őt Isten. Ezek szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, a férfit és a nőt egymás számára rendelte, s úgy rendelte, hogy kettőjük kapcsolatából származzon a szerelem, a házasság, a gyermekáldás és a család. Ez az isteni szándék világosan kiolvasható a teremtéstörténetből.

Ugyanakkor a gyarló ember könnyen megfeledkezik erről az eredeti isteni szándékról, vagy pedig könnyebbnek tartja az életet, ha nem veszi azt figyelembe. Erről tanúskodik a mai evangéliumban a farizeusok kérdése is a válással kapcsolatban: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Jézus viszontkérdésére úgy válaszolnak, mintha nem ismernék Isten eredeti szándékát, és olyan részt idéznek a mózesi törvényből, amely saját véleményüket támasztja alá. Ezek szerint bizonyos feltételek mellett a házasságban élő férfinak joga volt ahhoz, hogy válólevelet állítson ki és elbocsássa feleségét. Ezt az engedményt azonban Jézus nem tartja jónak, mert nem egyezik meg Isten akaratával és világosan kimondja, hogy az emberek keményszívűsége miatt engedi meg a mózesi törvény a válást.

A válás nem fér bele Isten tervébe. Ezt bizonyítja, hogy bár a farizeusok kérdése a válással kapcsolatos, az Úr válasza a házasságra, annak igazi értelmére vonatkozik. Tanításában nem emberi törvényekre és engedményekre hivatkozik, hanem a teremtő Isten szándékára. Jézus pontosan azt mondja, amit a Teremtés könyvében is olvashatunk: „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Isten tehát egymás számára teremtette a férfit és a nőt, hogy egymást boldoggá tegyék. Kettőjük kapcsolatát nevezzük házasságnak, amely egész életre szóló szeretetközösség és a szeretet ellen, az isteni szándék ellen vét az, aki a hűség helyett a válást választja.

Napjainkban sokan megkérdezik, hogy miért ragaszkodik az Egyház a házasság felbonthatatlanságához, amikor a polgári törvények lehetővé teszik azt? És miért ne válhatna el valaki, ha már nem érez szeretetet házastársa iránt? Vigyázzunk ezekkel a könnyelmű kérdésekkel! Vigyázzunk a bűnt felmenteni szándékozó magyarázatokkal! Vigyázzunk a házastárs iránti tiszteletet és felelősséget nélkülöző feleletekkel! Jézus egykor mondott felelete manapság is irányadó, azaz senki nem helyezheti az isteni törvény elé az emberi törvényeket! Senki ne hivatkozzon saját szabadságára, amikor válni akar, mert hiszen házassági ígéretét, esküjét is szabadon tette! Ha a házasságban és a családban nincs szerepe a hitnek és nincs jelentősége a vallásnak, akkor elviselhetetlennek tűnnek a házastárs gyengeségei, megvalósíthatatlannak látszik egymás boldogítása és megoldhatatlannak tűnnek az idővel jelentkező nehézségek. A házasság akkor lesz boldog és békés, ha a házastársak a hitből merítenek erőt közös életükhöz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A házasságkötéshez, a házasság egyben tartásához, a családi békesség megőrzéséhez és a családtagok boldogságához az akarat nélkülözhetetlen. Az emberi akarat azonban gyenge, sérülékeny, de te meg tudod, és meg akarod erősíti azt. Segítsd a házasságra lépőket, hogy emberi akaratukra és szándékukra bizalommal kérjék a te segítségedet! Segítsd felelősségteljes döntésükben a fiatalokat! Segítsd a házastársakat, hogy egymás boldogságát mindenben előmozdítsák, és együtt haladjanak, valamint gyermekeiket is vezessék az üdvösség útján!