Battaplébánia

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

A missziós útról visszatérő hetvenkét tanítvány örömmel számol be élményeiről és tapasztalatairól, de ebből Lukács evangélista csak azt emeli ki, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik, azaz elhagyták az általuk megszállott embereket, amikor Jézus nevében parancsoltak nekik. Ez azért érdekes, mert amikor küldetést kaptak, akkor Jézus a betegek gyógyításához adott nekik hatalmat és ahhoz, hogy hirdessék Isten országának tanítását, a gonosz feletti hatalom azonban nem szerepelt kifejezetten. A sikeres ördögűzések kiemelésével az evangélista azt a küzdelmet hangsúlyozza, ami Isten és a gonosz között zajlik egészen az idők végéig, s ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy ki uralkodik az emberen. A tanítványok öröme jogos, Jézus viszont más irányba tereli örvendezésüket: „inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” A mondás arra utal, hogy aki hűségesen teljesíti Istentől kapott küldetését, az jutalmul a mennyországba jut.

Az evangéliumi részlet második felében Jézus magasztaló imádság formájában ad hálát a mennyei Atyának, hogy általa és küldöttei által eljut az örömhír az emberekhez. Isten országának titkát immár nem egyes kiváltságosok ismerhetik meg, hanem a szegények, az egyszerű emberek is, amely gondolat összecseng azzal, amit Jézus a hegyi beszédben meghirdetett: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).

Imádság

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.

Vianney Szent János

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra küldéséről tegnap, visszaérkezésükről holnap olvasunk az evangéliumban. A kettő között Jézus figyelmeztetése áll, amelyet egyes városok lakóihoz intéz. E városokkal részben már találkoztunk korábban, Jézus tanító útja során. Hogyan értelmezhetjük az Úr szavait?

Az evangélium Isten szava. Nem emberi üzenet, hanem Istentől származó tanítás. Igaz ez akkor is, amikor Jézus szájából hangzik el és akkor is, amikor az ő küldötteitől. Mivel Isten üzenete, ezért helytelen az a hozzáállás, hogy „ha akarom, elfogadom, ha akarom, nem.” Az emberi szavakkal, kijelentésekkel szemben fennállhat ez a távolságtartás, mert nem feltétlenül igazak. Isten üzenete azonban mindig igaz, ezért jogtalan az emberi bizalmatlanság vagy bizonytalanság. Túlzott könnyelműség volna részünkről az isteni üzenet mélyebb megismerésének elutasítása.

A Jézus által említett városok bűne az, hogy sem az isteni küldöttek szavára nem hallgattak, sem az isteni jeleket nem ismerték fel. Hitetlenségük megakadályozta őket Isten üzenetének és küldötteinek elfogadásában. A két említett pogány város, Tirusz és Szidon, Jézus állítása szerint nem lett volna elutasító, ha ott történtek volna a csodák. Jézus elfogadása a megtérésben és a mellette való elkötelezettségben mutatkozik meg.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukácsnál szerepel két alkalommal a tanítványok missziós útra küldése. A többi evangélista csak egy ilyen alkalomról tesz említést, a tizenkettő küldetéséről. Emellett Lukács beszámol hetvenkettő tanítvány küldéséről is, amiről a mai napon olvasunk. A kifejezés, hogy „maga előtt” küldte őket, kettős értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy a küldöttek feladata Jézus érkezésének előkészítése, másrészt arra utal, hogy nem önmagukat vagy az általuk igaznak tartott tanítást kell hirdetniük, hanem Jézus tanítását.

A küldetésre induláskor és annak teljesítése során nincs helye az ábrándozásnak! Kijózanítóan hat az Úr figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”, s e szavak minden kor igehirdetőinek szólnak. Vannak, akik ennek hatására azt mondják, hogy ők inkább nem vállalják a veszélyes feladatot. Ők nyugodtabb életre vágynak, nem kívánnak küzdelmeket, ezért kényelmes életükből inkább nem mozdulnak ki. Mások meg azt mondják, hogy ez már izgalmas kalandnak tűnik, végre tehetünk valami fontosat, végre odatehetjük, felajánlhatjuk egy jó cél megvalósítására az életünket. Ők nem félnek a küzdelmektől, mert tudják, hogy ezek során is támogatja őket az, akitől küldetésüket kapták és azzal is tisztában vannak, hogy a küzdelmek csak megerősítik hitüket és elszántságukat, de el nem téríthetik őket a rájuk bízott feladattól.

Van-e bátorságom Krisztus nevében elindulni a „farkasok” közé?

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Lk 9,57-62

Elmélkedés

A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.

Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!