Battaplébánia

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Elmélkedés

A húsvéti időszak elmúltával, pünkösd ünnepe után visszatérünk az évközi időbe, amikor Márk evangéliumának olvasását onnan folytatjuk, ahol nagyböjt előtt abbahagytuk. Jézus úton van Jeruzsálem felé, útközben többször beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ebben az időben történik színeváltozása, amelyet csak három kiválasztott apostola szemlélhet, s amely esemény után következik a mai evangéliumi részlet egy ördögűző csodával. Az eset sajátossága, hogy Jézus hosszasan felméri a helyzetet, mielőtt cselekedne. Megtudja, hogy távollétében tanítványai már próbálkoztak a gonosz kiűzésével, de nem jártak eredménnyel. Ezt a helyzetet a tömegből kiváló apa mondja el, akinek gyermeke betegségben szenved. Ő azzal a reménnyel jött, hogy Jézus majd segít gyermekén, de csak tanítványait találta meg, akik korábban megkapták az ördögűző hatalmat Mesterüktől, de most mégsem tudnak segíteni. A „Hitetlen nemzedék!” felkiáltás jól kifejezi Jézus elégedetlenségét. A kijelentés elsősorban a tanítványoknak szól, de kiszélesíthetjük mindazokra, akik látták Jézus csodajeleit, mégsem hittek benne.

A csoda, a gyógyítás előtt elhangzik az Úr szájából a jelenet legfontosabb üzenete: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” A kísértések idején és a gonosszal szembeni küzdelmemben Isten a segítségemre siet, ha hittel és bizalommal kérem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Elmélkedés

A húsvéti időszak elmúltával, pünkösd ünnepe után visszatérünk az évközi időbe, amikor Márk evangéliumának olvasását onnan folytatjuk, ahol nagyböjt előtt abbahagytuk. Jézus úton van Jeruzsálem felé, útközben többször beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ebben az időben történik színeváltozása, amelyet csak három kiválasztott apostola szemlélhet, s amely esemény után következik a mai evangéliumi részlet egy ördögűző csodával. Az eset sajátossága, hogy Jézus hosszasan felméri a helyzetet, mielőtt cselekedne. Megtudja, hogy távollétében tanítványai már próbálkoztak a gonosz kiűzésével, de nem jártak eredménnyel. Ezt a helyzetet a tömegből kiváló apa mondja el, akinek gyermeke betegségben szenved. Ő azzal a reménnyel jött, hogy Jézus majd segít gyermekén, de csak tanítványait találta meg, akik korábban megkapták az ördögűző hatalmat Mesterüktől, de most mégsem tudnak segíteni. A „Hitetlen nemzedék!” felkiáltás jól kifejezi Jézus elégedetlenségét. A kijelentés elsősorban a tanítványoknak szól, de kiszélesíthetjük mindazokra, akik látták Jézus csodajeleit, mégsem hittek benne.

A csoda, a gyógyítás előtt elhangzik az Úr szájából a jelenet legfontosabb üzenete: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” A kísértések idején és a gonosszal szembeni küzdelmemben Isten a segítségemre siet, ha hittel és bizalommal kérem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

1. Az Úr félelme
Azt eredményezi, hogy az ember semmitől sem fél annyira, mint a bűntől.
Amikor a Szentlélek leszáll az ember szívébe és első ajándékát adja, hasonlattal élve olyan, mint amikor sötét, borús időben villám cikázik át az égbolton fényév…

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Megtérésre indító Szentlélek

János evangélista sajátos módszere, hogy kiemel Jézus életéből egy eseményt, amelyet csak röviden ír le, majd pedig részletesen kifejti annak értelmét, üzenetét. Egy ilyen jelenetet olvasunk ma, pünkösd ünnepén az evangéliumban. A Szentlélek megígérésének és kiáradásának szűkszavú leírása miatt helyénvalónak tűnik, ha a mondanivaló kifejtése előtt részleteiben is szemléljük a pünkösdi eseményt, amelyhez Szent Lukács művét, az Apostolok cselekedeteit hívjuk segítségül.

Az Úr mennybemenetelét követően az apostolok minden nap összegyűlnek és imádkozva várják Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét. Nem tudják még, hogy mi is fog történni, nem sejtik, hogy mit fognak megtapasztalni, és arról sincs elképzelésük, hogy mire fogja indítani őket a Lélek. Csak annyit tudnak, hogy meg kell nyitniuk önmagukat a Szentlélek befogadására. Lukács leírása szerint a harmadik isteni személy, a Szentlélek szélzúgás kíséretében jött el és lángnyelvek alakjában ereszkedett le az apostolokra. A Lélek hatására ők különféle nyelveken kezdtek beszélni, tanúságot tenni Jézus haláláról és feltámadásáról, s így a különböző tartományokból az ünnepre Jeruzsálembe érkező, más-más nyelvű zarándokok mindegyik úgy hallotta, úgy értette, hogy az ő nyelvén hirdetik Isten megváltó tettét. A korábban bezárkózó apostolok félelme megszűnik, bátran indulnak, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek Jézusról (vö. ApCsel 2,1-11).

Mi a jelentősége a Szentlélek eljövetelének? E kérdés pontos megválaszolásához abból kell kiindulnunk, hogy Jézust küldetésében mindvégig a Szentlélek vezeti. Kicsit el is csodálkoztunk azon, hogy közvetlenül nyilvános működése előtt Jézus a Lélek ösztönzésére vonult ki negyven napra a pusztaság magányába, hogy ott felkészülhessen küldetésére, ahol aztán megkísértette őt a sátán, azaz el akarta őt téríteni küldetésétől. A Szentlélek nem azért vezette őt a pusztába, hogy ott kísértésnek legyen kitéve, hanem azért, hogy a világtól visszavonultan készüljön mindannak véghezvitelére, amit az Atya kíván tőle. A nyilvános működés kezdetén azért kerül hangsúlyos megemlítésre a Szentlélek, hogy a hívő számára világos legyen: az Urat ő vezeti küldetésében, cselekedeteiben.

Jézus világból való távozása, mennybemenetele után elkezdődik az Egyház küldetése, és e közösség megszületésének pillanatában jelen van a Szentlélek, tulajdonképpen neki köszönhető e közösség születése, illetve az Egyház a Jézustól kapott küldetésének megvalósítása során mindvégig érezheti a Szentlélek vezetését, irányítását, megerősítését. János evangélista a Szentlélek kiáradása alkalmához csak egy dolgot, a bűnök megbocsátását köti, azaz miként Jézus a megtérés hirdetésével kezdte meg működését, ugyanúgy az Egyháznak is minden korban ezzel az üzenettel kell elsőként megszólítani az embereket. Egyesek talán azt gondolják, hogy nem éppen a legpozitívabb üzenet az, ha mindjárt az elején bűneire emlékeztetünk valakit, de nem ebből a szempontból érdemes néznünk a megtérés hirdetésének szükségességét. Sokkal inkább arról van szó, hogy Isten végtelen irgalmát hirdetjük, azt, hogy ő mindenki felé kiárasztja megbocsátó szeretetét, és az ő irgalmának elfogadása, azaz bűneink megbánása nyitja meg az utat számunkra az életszentség felé. Tehát a bűnös élettel való szakítás az első lépés azon az úton, amelyen visszatérhetünk az irgalmas Istenhez. Vezessen mindannyiunkat igaz bűnbánatra a Szentlélek, aki a szeretetben való megújulás forrása számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, segíts minket annak megértésében, hogy a Szentlélek ajándék, a te ajándékod, és ugyanígy az életet is mindig ajándéknak, a te ajándékodnak tekintsük. Tégy minket az élet evangéliumának hirdetőivé, ünneplőivé és szolgálóivá. Élj bennünk mindenkor Szentlelked által, hogy élet legyen bennünk, s egykor eljussunk az örök életre. Indítson bennünket a Szentlélek, hogy Krisztushoz méltóan éljünk és életünkkel az ő evangéliumát hirdessük!

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

A tegnapi evangélium befejező részében Jézus megjövendöli Péter apostol vértanúságát. Ez a rész folytatódik a mai evangéliumban a János apostol sorsával kapcsolatos részlettel. Tudnunk kell, hogy János evangélista az I. század vége felé írta meg művét. Erre az időre a többi apostol már vértanúhalált szenvedett, ezért a keresztény közösség tagjai között téma lett János apostol hosszú élete. Vélhetően egyesek azt gondolták, hogy Jézus olyan ígéretet tett neki, hogy az ő visszatéréséig nem fog meghalni. Ezt a helyzetet tisztázza János, aki szerint Jézus ilyen ígéretet nem tett, csupán annyit mondott Péternek, hogy nem feladata mások sorsának kutatása. Az Úr azt kérte az általa meghívottaktól, hogy kövessék őt, éljenek vele, ismerjék meg személyét és tanítását, hogy távozása után folytassák az ő küldetését a tanúságtétellel. Péter tanúságot tett halálával is az Úr mellett, János pedig szóban tett tanúságot, illetve írásban is rögzítette Krisztus életét.

Az evangéliumi részlet azzal zárul, hogy az egész világ sem volna képes befogadni a sok könyvet, ha mind megírnák Jézus cselekedeteit. Nem szónoki túlzásról van itt szó, hanem arról, hogy Jézusnak, az Isten Fiának titkát az idők végezetéig sem képes a világ teljesen megérteni és befogadni. De az, amit megtudunk a kinyilatkoztatásból, elég számunkra, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

Az elmúlt napokban az interneten többször belebotlottam a Waldorfba. Sok évvel ezelőtt utánaolvastam az egész rendszernek- akkor még szimpatikusnak tűnt, bár valami nem stimmelt vele, csak azt nem tudtam, hogy mi. Csak évekkel később vontam le igei a…

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.

Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.

A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.

Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.

A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Főpapi imájának ma olvasott részében Jézus azokra gondol, azokért imádkozik az Atyához, akik nem éltek az ő idejében, nem lehettek szemtanúi, nem találkozhattak vele személyesen, hanem a későbbi korokban tanítványai szavára, igehirdetésüknek köszönhetően, tanúságtételük gyümölcseként fognak hinni benne. Az apostolok nagy érdeme, hogy az ő személyében felismerték a Megváltót és hittek benne. Itt most azt tekinti a hívők érdemének, hogy ők mások tanúságtétele alapján ismerték fel ugyanezt és fogadták el életük Megváltójának Jézust. Isten úgy mutatkozik meg az ember számára, hogy felismerhető az ő közeledése és az ember válaszolni tud Isten megszólítására, el tudja őt fogadni. Ez az elfogadás a hit válaszában nyilvánul meg.

A hívők egységének mintája és forrása az Atya és a Fiú egysége. Az egység kifelé, a világ felé a hitbeli és a szeretetbeli egységben mutatkozik meg. Az egyházi élet, a vallásos élet sokféle formában, változatosan nyilvánul meg, de a közösség akkor lesz az egység jele a világ előtt, ha annak valamennyi tagja Istenhez kapcsolódik, az ő szeretetéből táplálkozik.
Jézus imájából azt érezzük, hogy valóban értünk is imádkozik, legfőbb vágya az, hogy megmaradjunk a szeretetben és az Istennel való közösségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom!

Néri Szent Fülöp

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

A mennyei Atyához intézett főpapi imájának következő részében Jézus tanítványaiért fohászkodik. A tanítványoknak tudniuk kell, hogy a Jézussal való egységben és az egymással való egységben tapasztalják meg az Atya szeretetét. Az apostolok és az apostoli lelkületű Egyház felelőssége abban áll, hogy a Jézustól kapott tanítást megőrizzék és továbbadják. Mit jelent tehát az egység, amiről Jézus beszél? Kár volna azt leszűkíteni csupán szervezeti egységre, amely külső jele a Krisztushoz tartozásunknak. Az egység ugyanis a tanítás tartalmára is vonatkozik, hitünk igazságaira. Jézus átadja nekünk a tanítását, amelyen nem szabad változtatnunk. A tanítás és a hit egységének hordozója és védelmezője tehát kezdetben az apostoli testület, majd a későbbiekben az Egyház.

Az egység megőrzése és a tanító tevékenység nem lesz könnyű az Egyház számára, hiszen minden korban szembe kell néznie a világ gyűlöletével, azokkal, akik nem fogadják el a krisztusi igazságot. Ismét egy olyan prófétai kijelentés ez, amely megvalósulását sokszor láthatjuk az Egyház történelme folyamán.

Jézus e helyütt igazságnak nevezi a tanítást, amelyet az Atyától kapott és amelyet átadott az embereknek. Az Úr tanítása elsősorban nem útmutatás ahhoz, hogy hogyan érvényesüljünk a földi életben, hanem iránymutatás az ember számára az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hiszem, Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben vagy, mint igaz Isten és igaz ember.

Hiszem, hogy a te tested, a te véred, a te lelked, a te istenséged és szent emberséged egészen benne foglaltatik e szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak.

Szalézi Szent Ferenc